Pszichológiával foglalkozóknak ez a film egy kincsesláda” – indította a beszélgetést Justine Triet Arany Pálma-nyertes filmjének vetítése után Veiszer Alinda műsorvezető. Szó, ami szó, az Egy zuhanás anatómiája bőségesen hagy lehetőséget a különböző olvasatok számára, mivel a férje megölésével vádolt írónő (Sandra Hüller) bírósági kálváriája több eltérő szemszöget, de annál kevesebb egyértelmű választ kínál fel a néző számára. A főszereplő férje egy veszekedést követően rejtélyes módon kiesik az ablakon és halálra zúzza magát. A hatóságokban felmerül az idegenkezűség vádja, az egyetlen fültanú pedig a pár látássérült fia (kritikánk itt olvasható a filmről).

A bírósági drámába oltott családi tragédia felfejtésére Betlen Anna nőjogi aktivista és Unoka Zsolt pszichológus vállalkozott a Puskin Mozi színpadán. De mielőtt mi is belevágnánk, nem árt figyelmeztetnünk olvasóinkat, hogy a részletekbe menő beszélgetés spoileres lehet azok számára, akik teljesen szűz szemmel szeretnék beülni rá.

Unoka Zsolt, Betlen Anna és Veiszer Alinda

Rögtön ilyen téma, hogy kimeríti-e a családon belüli erőszak fogalmát az, ami a titokban rögzített és a bírósági ügyben központi szerepet kapó hangfelvételen játszódik le? A halála előtt nem sokkal a saját írói ambícióit megvalósítani képtelen férfi megvádolja a nőt, hogy hozzá kell igazítania az életét, és hogy nem egyenlő köztük, hogy ki mennyit gondoskodik a gyerekükről. A vita odáig fajul, hogy a kezdetben még higgadtan hárító nő a végén poharat tőr, felpofozza vádaskodó férjét, aki aztán dührohamában önmagát és a falat kezdi ütni.

Betlen véleménye az, hogy mindez még önmagában nem fedi le a családon belüli erőszakkal kapcsolatos tapasztalatokat. „A családon belüli bántalmazás szisztematikus, következetes, hosszú időn át tartó és célratörő viselkedés az elkövető részéről. Általában tudatosan, nem hirtelen haragból, hanem céllal követi el azt, amit, elkövet. Ez egy hatalmi viszony fenntartását kiszolgáló magatartás.” Persze az elkövetők gyakran próbálják úgy magyarázni tetteiket a szakembereknek, ahogy a nő teszi azt a vádlottak padján, miszerint mindez csupán hirtelen érzelmi felindulás volt egy fesztült helyzetben. Mindenesetre „legtöbbszőr nem egyszeri, nem hirtelen és nem csak egy odacsapás, hanem egy viszony kifejezése az erőszak, ami egy kapcsolatban megnyilvánul.

Egy zuhanás anatómiája

A műsorvezető kérdése erre az volt, hogy attól még lehet-e valamiféle erőszaknak tekinteni ezt az ebben a helyzetben kicsúcsosodó konfliktust, ami folyamatosan zajlott a házastársak között. Betlen a családtagok közötti egyenlőtlen hatalmi viszonyok kapcsán kiemelte, hogy ezeknek „fontos összetevője szokott lenni a másik elszigetelése az eredeti környezetéről.” A filmben a férfi volt az, aki bezárta magukat azzal, hogy a családot elköltöztette Londonból a francia szülővárosába, a hegyek közé. „A nő ezt viszont csak úgy értelmezte, hogy feladott valamit, nem érezte kifejezetten elnyomónak, vagy olyannak, amit nem tudott volna megoldani.” Természetesen azt nem vitatta, hogy a férje megütése erőszaknak számít. Szerinte nem arról volt szó, hogy a nő “folyamatosan elnyomta, gyalázta, fenyegette volna a férjét, hanem itt egészen más történt.”

Unoka Zsolt kihangsúlyozta, hogy itt egy film szereplőiről, nem valódi emberekről van szó, tehát neki elsősorban az volt benne az érdekes, hogy a rendező hogyan mutatta be ezt a kapcsolatot és a férjet. A férj 50 Cent P.I.M.P. című számát bömböltette folyamatosan, a halála előtt ezzel üldözte el a házból a feleségéhez érkező egyetemistát is, aki így nem tudta meginterjúvolni a nőt. A számnak ugyan ez csak egy instrumentális verziója, de az eredeti szöveg egy striciről és az általa futatott prostikról szól. Unoka arról beszélt, hogy a strici alakja a kisfiút jeleníti meg, aki nem dolgozik, a nőkből él, mégis uralja őket. „A felesége nyilvánvalóan egy művelt nő, tudja miről szól a szám, amit hallgatnia kell.” A pszichológus úgy értékelte, hogy a férj karakter a veszekedésben is egy kisfiúként nyilvánul meg, aki a saját döntéseiért a feleségét hibáztatja.

Nem tudom, hogy családon belüli erőszak-e, de az érzelmi bántalmazás, ha a családban az egyik fél nem tudja úgy vinni az életét, ahogy szeretné.” Csakhogy itt az írásra képtelen férfi az, aki „eleve kiválaszt párnak egy írónőt, aki helyette ír egy ideig, és őt bántja azért.” Az ő olvasatában a férfi a „saját személyisége protéziseként használta a nőt”, egy ideig élvezte a helyzetet, hogy a nő sikeres író, de aztán irigyelni kezdi.

Sandra, a feleség kijelenti, hogy nem hisz abban, hogy létezik kölcsönösség egy párkapcsolatban. Unoka ezt szintén hülyeségnek minősítette, mivel úgy véli, egy kapcsolatban mindenki egész más feladatokat vállal be. „Persze lehet, hogy léteznek fantasztikusan ideális párkapcsolatok, de ilyenekkel én nem találkozom. Nagy ívben elkerülnek a kölcsönösségen alapuló párkapcsolatok.” Veiszer ezt a demokráciához hasonlította, ami szintén sosem tökéletes – de attól még nem erre kéne törekedni? Unoka ezt „erőltetett ideológiának” tartja a párkapcsolatok tekintetében, de ezen a ponton kiderült, hogy a kölcsönösségen nem ugyanazt értik a műsorvezetővel, Unoka egy külső társadalmi nyomásról beszélt, amíg Alinda egy konkrét szempontról.

De ez is egy érdekes kérdés, hogy elvárja-e 21. század egy családban, hogy a szerepek hogyan oszoljanak meg a két fél között?” – fűzte tovább a műsorvezető a gondolatmenetet. Veiszer kutatásokra hivatkozott, amelyek szerint a 2000-es évek során az emberek elkezdtek radikálisan mást gondolni arról, hogy a nőknek kell-e pénzt keresni, vagy lehetnek-e kizárólagosan anyák.

Betlent meglepte a filmben, hogy ez a pár a férj állításai ellenére úgy volt ábrázolva, hogy meglehetősen „egyenlő viszonyban voltak, mindketten dolgoztak, mindketten foglalkoztak a háztartással, a gyerekkel meg magukkal. Kiemelkedően egyenlőnek látszó kapcsolat volt, amivel persze nem voltak egyenlően elégedettek.” Az emberjogi aktivista munkája során ritkán találkozik ilyennel Magyarországon. „Az egyenlőség mindenesetre nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanazt csinálja, hanem jogi és felelősségbeli egyenlőséget jelent.” Szerinte a filmben nem az volt a probléma, amivel a férfi vádolta a nőt, hanem igazából saját magával volt gondja. „Ez nem egy nő-férfi, de még csak nem is politikai kérdés.

Egy zuhanás anatómiája

A filmben sokszor elhangzik, hogy „nekem mire van szükségem”. A műsorvezető szerint sok nézőben megfogalmazódik, hogy a főszereplő nő nárcisztikus. Unoka viszont az egész filmet egy „társadalmi konstrukció bemutatásának” nevezte, ami alapján eldöntjük, hogy ki a szimpatikus és ki a bűnös.

Az egész szexista tárgyalóterem, ahol olyan intem dolgokat vonnak be, amik nem tartoznak az ügyhöz: kinek hány szeretője volt, férfiakkal vagy nőkkel szexszel. Egy bűnbakkeresés, és arról szól, hogy milyen egy rendes nő, aki biztos nem ölné meg a férjét.” A műsorvezető szerint a tárgyalóterem a társadalmat jelképezi: ha az egyenlőség megvalósul, akkor sokaknak a helyzet antipatikussá válik.

Betlen úgy látja, ha a felvételen megcserélnék a szerepeket, „az egy tipikus magyar helyzet” lenne. Ugyanakkor a filmben nem volt igaz, hogy a férfi magára lett volna utalva a gyerekkel, inkább ő sajátította ki azzal, hogy csak heti két nap engedte iskolába és otthon tanította, közben pedig felrótta a feleségének, hogy nem tud dolgozni, mert folyton a gyerekkel kell lennie. Unoka ekkor az est legkeményebb megállapítását tette: az értelmiségi pároknál gyakran “minden rossznak a forrása a gyerek.”

Unoka általános jelenségnek tartja, hogy “a gyerek nem fér bele az életbe. De valahogy nincs felvállalva ez a sok elnyomott gyűlölet, amit az emberek éreznek a gyerekeik iránt.” Betlennek nem az jött le a filmből, hogy a férfi gyűlölné a gyerekét, csak maga elé tolja. Unoka viszont úgy látta, hogy a rendező be akarta mutatni, mennyire elhanyagolják a gyereket, hiszen engedik, hogy súlyosan látássérültként jeges szakadékok között sétálgasson egyedül, miközben csak egy kutya kíséri el, ami láthatólag nincs vakvezetésre kiképezve.

Végső soron nem az a kérdés, hogy a nő megölte a férjét, hanem hogy a bíróság hogyan dönt az ügyben. A kisfiú az egyedüli, “aki egyféle igazságot tálal” a tárgyalóteremben. “De mi ez az igazság? Végül is miről szól egy tárgyalás, mi a jobb a társadalomnak, hogy börtönbe zárjak vagy elengedjük. Mindig azon múlik egy tárgyaláson, hogy úgy kell megkonstruálni a valóságot, hogy mindenkinek jó legyen - legalábbis ebben a filmben így volt” - mondta el Unoka a film lezárásáról. Szerinte az igazságról semmit sem tudunk meg a filmben.

Szabad-e egy 11 éves gyerekre ilyen szerepet osztani a saját anyja tárgyalása? Betlen irreálisnak tartotta a helyzetet, annak ellenére, hogy a film minden másban realizmusra törekedett. Viszont második megnézésre már sokkal kevésbé győzte meg őt a gyerek vallomása és érvelésre, ami végül a mérleg nyelve lesz a filmben.

Az Egy zuhanás anatómiája november 30-től látható a mozikban. A 13. Mozinet Filmnapok további vetítéseiről itt tájékozódhatsz.

A cikk a Mozinettel együttműködésben készült.