A fetisizmus és a bizarr stílusérzék öncélú tobzódása

Miller érdemeit nem lehet elvitatni, de forgatókönyvíróként-rendezőként ezzel a filmmel különösen vigasztalan zsákutcába hajtott: a sértően ostoba pózőrködés, a kaotikus cselekményvezetés, az értelmezhetetlenül esetleges szerkesztés, a trehány színészinstruálás minden szinten élvezhetetlenné teszi a mozit. Ennek a zavaróan csiricsáré, súlytalan és testetlen The Spiritnek egy Frank Miller nevű híres lepedőre volt szüksége ahhoz, hogy egyáltalán láthatóvá váljon a filmbemutatók sokaságában, mindamellett szerencsésnek mondható tény, hogy az eredeti képregénnyel szemben nemhogy ötven, de öt év múlva sem fog emlékezni senki erre az extravagáns kudarcra.