Ha Herendi Gábor filmjét, a Magyar vándort tavaly több mint négyszázezren ették, akkor az is nyilvánvaló, hogy a nézők szeretik a kosztümös filmeket: itt is az új Tímár Péter-mozi, a Le a fejjel!, médiasztárostul, altesti poénostul, rap-betétestül egyenesen a középkorból. Hogy a közönség zabálni fogja-e a filmet, nem tudom, nekem kicsit megfeküdte a gyomromat.
Szóval: adott a király (Bajor Imre), a pohárnok (Gálvölgyi János) és annak felesége (Hernádi Judit), de nem a Heti hetesben vagyunk, bár Dolák-Saly Róbert is felbukkan egy kisebb mellékszerepben, és a nagypapát is reprodukálja a Besenyő családból, sőt maga a Döglégy, Ganxta Zolee is megjelenik geszt sztárként.
A konfliktus: a király álruhában a nép között vegyül el, mert a főmágus (a jobb sorsra érdemes filmlegenda, Garas Dezső) megjósolja neki, hogy egy bérgyilkos az életére tör (Kamarás Iván). Váratlan fordulatként mindketten a pohárnok hajlékában szállnak meg, ahol a papa és a mama izgatottan készül gyermeke bakó-vizsgájára. A fiatalember a Döglégy tanonca, és nagy nap előtt áll. Mindeközben a kishúg, kezében egy fűrésszel rohangál fel és alá, és arról kotkodácsol, hogy vegye már le róla valaki az erényövét, és szabadítsa meg a szüzességétől. A boszorkány nagymama, merthogy ilyen is van a filmben (Murányi Tünde) idővel befut, hóna alatt kis szelencében egy csótány: az egykori nagypapa – nem nehéz kikövetkeztetni, hogy rá milyen sors vár.
A kapcsolatok kuszák és főleg szerelmiek: a pohárnok felesége a bakó után eped, a királynő (Fullajtár Andrea) a királyért bomlik, a bérgyilkos a homoerotikus szálat képviseli a filmben, a leánygyermeknek, pedig, mint mondtam volt, teljesen mindegy. A szexuális viccelődéseknek a meleg ágy tehát megvettetett, az ínyencek még egy orális aktust is figyelemmel kísérhetnek.
Áthallások szép számmal akadnak a filmben. Rögtön a formai, ami Tímár Egészséges erotika című mozijának vágásaira hajaz; aztán ott van Dolák-Saly jelenete, mely feltűnően emlékeztet a Brian élete egyik szcénájára (mintha ott láttam volna egy rémesebbnél rémesebb portékákat kínálgató árust); a mai korra utaló beszólások pedig a Magyar vándort juttatják eszembe, akárcsak az, hogy az egyes szereplők egy-egy jól körülhatárolható karaktervonással bírnak, most is akad például egy feltaláló és egy izomember.
A film műfaját tekintve történelmi vígjáték – mint ilyenen nem ártana jókat mulatnunk. Az olcsó poénok azonban olyannyira túlsúlyban vannak, hogy azt az egy-két jót, ami a filmben megjelenik, maga alá temeti a többi. Jellemek híján mulatságul maradnak a helyzetek és a szóviccek.
A film semmiféle mélyebb üzenettel nem bír, egyértelmű hát, hogy szórakoztatásra szánt darab. Ez ellen semmi kifogásunk nem lehet. A cél azonban hiába nemes, az eszközt nem szentesítheti.
