No, nem egyedül, hanem újdonsült lelki cimborája, az Éjszakai/Nappali őrség és a Wanted című adrenalin-mozikat jegyző, Hollywoodot meghódító kazah fenegyerek, Timur Bekmambetov társaságában. Moguljaink feltétlen bizalmat szavaztak egy „újoncnak”, s nem kellett csalódniuk. Az amerikai Shane Acker, akit azonos című, 11 perces kisfilmjéért 2006-ban Oscarra jelöltek, korábbi munkájából meglepően ütős bemutatkozó játékfilmet rendezett. Drámája érdekes műfaji kavalkád. Sci-fi és kvázi-steampunk elemek keverednek kalanddús fantasy-vel, ugyanakkor a Legenda vagyok felütése és a háborús filmek karcos kiábrándultsága is süt belőle.
A címszereplő 9-en, egy arasznyi, blendeszemű, fémkezű mechanikus rongybabán arctalan teremtője az utolsó simításokat végzi, majd hősünk egy titokzatos gépben életre kel a posztapokaliptikus jövőben. A kezdetnek halott teremtőjét megpillantó homunculus első lépései után ráébred, hogy az emberiség kihalt, s a szétbombázott romokon csak ő él.
Ám hamarosan egy maréknyi rongybabára, saját „elődeire” bukkan, aki még a nagy háborúban ébredtek öntudatra, s így-úgy bujkálva vészelték át eddig a pusztulást. A csak lassan összecsiszolódó kis csapat újdonsült mozgatórugójaként arra is rá kell eszmélnie, hogy az ő kezében van az emberiség megváltásának kulcsa. Emellett a kis hősöknek vezetésével fel kell venniük a harcot egy hatalmas fémszörnnyel, mely valamilyen különös ok miatt egymás után vadászik az apróságokra…
Acker fantáziája határtalan. Egyrészt az archaizáló környezetábrázolással, és a végítélet körülményeit lassan felfedő építkezéssel olyan „mondai” időbe helyezi a történéseket, mely ugyan várakozhat baljós jövőnkben is, ám leginkább erőteljesen felidézi a II. világháború borzalmait, s a lebombázott Berlin hangulatát. Ezt látszik alátámasztani a Hitlert idéző diktátor vezetésével őrületbe rohanó világ, a felvillanó filmhíradó töredékek és a horogkeresztes lobogónak megfelelő vörös- fehér-fekete zászló.
Természetesen azért újoncunk megrezgeti a lécet, hiszen a 11 perces filmecske kibontása egyszerre rejti magában a sikert is, de a nagyjátékfilmes, 79 perces időkeret kényszerű felduzzadásával már nem elég a geg és a misztikus lebegtetés meglepő ereje, szilárd lábakon kell álljon a forgatókönyv. A párbeszédek leegyszerűsített voltával egyértelműen a vizuális kidolgozottságra és az akciókra helyeződik a hangsúly. Itt-ott a digitális textúrák vagy felületek talán egy fokkal plasztik-hatásúbbra sikerültek, de a megteremtett világ kreatívan bámulatos részletgazdagsága ellensúlyozza azt.
A rongybabát, mint a túlélés zálogát megjelenítő karakterek is hasonlóan színpompásak, zseniális kidolgozottságukban jól elkülöníthetőek. Van benne vonakodó hős a címszereplő 9 alakjában, van benne merev pap, harcos amazon, aki az Avatar Neytirijére hajaz, agyatlan behemót, félszemű fegyvertárs, két néma könyvmoly, akik A rózsa neve Baskerville-i Vilmosát és Melki Adso-ját idézik. Vagy épp az esküdt ellenség, a Gép, mely leginkább a 2001: Űrodüsszeia lázadó számítógépének, HAL 9000-nek és A Gyűrűk ura mindent látó szemű Szauronjának „zabigyereke”.
Azzal is erősíti a hangulatot, hogy a nézőt bizonytalanságban hagyja afelől, hogy kis teremtényei mitől is olyan emberi zsebrobotok, miféle misztikus erő játszik közre a humanoid lét továbbélésében. Ha pedig jobban megnézzük, a mesterét túlélő homunculus klasszikus történetének kétfajta olvasatát is adja a film. Beugorhat Orwell disztópikus 1984-e is, a múlt értelmezésének igencsak képlékeny mibenlétéről.
Sajátos hangvételével a megszokott elemeket lendülettel megtöltő film méltán tarthat igényt a nézők figyelmére, ám tagadhatatlan, hogy a zseniális elődben rejlő potenciális lehetőségeket azért nem tudja kibontani maradéktalanul. A kemény felütés, és a profi cselekményvezetés, a folyamatos túlélő akciókkal a kezdéshez elegendő anyagot szolgáltat, ám az eredeti befejezésnek kibontása itt kisebb hatásfokkal robban, így a nézőben hiányérzet marad. Talán az elvarratlan szálak kiskaput nyújtanak egy folytatáshoz…
Majdnem olyan mozi lett, mely a lét kérdéseit boncolgató sci-fik sorát gazdagítja, de szokatlan fordulatával és a sok megválaszolatlan kérdésével inkább „érzésfilm”, mely magával ragad, beszippant. A számítógépes kidolgozottság, az egymástól elkülönülő rétegek, a mélység meglepő élessége már-már 3D-s feldolgozásért kiált.
A villámgyors tempó, hibátlan vágás és kameramozgások, tökéletes környezetábrázolás egyértelműen a Dreamworks és a Disney stúdiók lassan, de biztosan kommersz középszerbe sematizálódó filmjei fölé emelik a 9-et. Jó belegondolni, hogy Acker előtt egy egész karrier áll még, és milyen csodákat tehet le az asztalra egy „rendszeren kívüli” rendező. Talán van még egy pár rongybabája…
