A Kibeszélő-csapat tagjai ezúttal a filmhu három újságírója, Molnár Judit Anna, Pauló-Varga Ákos és Varga Dénes, valamint lapunk vendégszerzője, Kovács Kata voltak. A beszélgetést Sophy Romvári magyar származásától indítjuk, pontosabban a rendező nagypapájától, Romvári Józseftől, aki olyan filmek látványtervezője volt, mint a Redl ezredes, a Sodrásban és az Isten hozta, őrnagy úr!. Mivel a Blue Heron életrajzi ihletésű alkotás, így Romvári József, valamint a kanadai emigráció kapcsán beszéljük meg, milyen elvárásokkal ültünk be a filmre, és milyen volt először látni akár az észak-amerikai, akár a magyar fesztiválpremieren.
Kép a Blue Heron című filmből
A film története a család legidősebb fiú gyermeke, a kamasz Jeremy egyre kezelhetetlenebbé váló pszichológiai problémái köré épül. Ennek kapcsán dicsérjük Edik Beddoes alakítását és jelenlétét, akit a rendező utcai casting révén választott ki a szerepre. Szintén e fő motívum hozza elő a gyermeki nézőpont kérdését: a főszereplő, tíz év körüli Sasha közelről figyeli, ahogyan féltestvére, Jeremy egyre rosszabb állapotba kerül, de ezt akkor és ott nem tudja a helyén kezelni. A történet tétjét így a múltbéli traumák feldolgozása adja, amelynek kapcsán izgalmas kontrasztba kerül a '90-es évek végi nosztalgia, a látszólag idilli, unalmas nyár, és a kezdettől fogva lebegtetett családi tragédia közötti feszültség.
A torontói bemutató bakija (a magyar megszólalások alatt nem volt angol felirat) gyorsan a kétnyelvűség kérdésééig visz el bennünket, innen pedig eljutunk a szülőket magyarul és angolul felváltva játszó két színész, Réti Iringó és Tompa Ádám játékának méltatásáig. Ebből pedig már a történet központi elemét jelentő családi dinamikák kifejtése, valamint a bevándorló-lét filmes ábrázolásmódja is következnek, amikről szintén szót ejtünk.
Kép a Blue Heron című filmből
A Blue Heron gyermeki nézőpontból mesél, ennek kapcsán azonban megoszlottak a vélemények. Van, aki szerint jót tesz a filmnek a nagyjából a játékidő felénél történő időugrás, mások azt kifogásolják, hogy az ezt követő jelenetek már vizuálisan kevésbé izgalmasak, mint a '90-es évek Kanadájában játszódó első rész. Igaz, erre a kritikára találó válasz is érkezik: a színes, idilli gyermekkorhoz képest a felnőtt élet sokkal unalmasabb és szürkébb.
A beszélgetés végén szóba kerül még a film életrajzi jellege, és annak kérdése, hogy a nyilvánvalóan autobiografikus alapok mellett a Blue Heron-t inkább univerzális családdrámaként, vagy a szerző traumaoldásának egy fejezeteként érdemes-e nézni.
A teljes beszélgetés a lenti lejátszóra kattintva és a népszerű podcast alkalmazásokon keresztül hallgatható, a korábbi adások Spotify-on és az Apple Podcast oldalán is elérhetők.
A Blue Heron - Egy nyár emléke már látható a mozikban, a Mozinet forgalmazásában.
