Az idei program egyik legizgalmasabb darabja az anyai szeretet és ragaszkodás pontos és torokszorító természetrajzát ábrázoló Mindent egy lapra című film Delphine Deloget rendezésében, Virginie Efira-val a főszerepben. Sylvie egyedülálló anya, két fiút nevel. Egy éjszaka a kisebbik egyedül marad a lakásban, és megsérül. A hatóságok kivonulnak és elviszik a gyereket. Sylvie igaza biztos tudatában harcba száll, hogy visszakapja a fiát.

Szintén a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon debütált Thomas Caillet a Mutánsok című fantasztikus filmje Romain Duris-szel a főszerepben. Rejtélyes, járványszerű jelenség van terjedőben. Bizonyos emberek átalakulnak: szó szerint előbújik belőlük az állat. A kór François feleségét is elérte, és a férje minden követ megmozgat, hogy segítsen rajta. De ebben a különös lények lakta világban nemcsak az ő élete változik meg gyökeresen, hanem 16 éves fiuké is.

Tavaly Cannes-ban négy díjat kapott Kaouther Ben tunéziai–francia dokumentumfilmje, a Négy nővér, melyben Olfa négy lánya közül kettőt, ahogy az anyjuk mondja, „felfalta a farkas”, a dzsihád farkasa. A két fiatalabbat kimentette a gyermekvédelem. Nehéz történet ez reményről, lázadásról, hagyományról, erőszakról, testvéri szeretetről és magáról a tunéziai társadalomról. Kritikánk itt olvasható.

Robotálmok

Cannes-ban mutatták be a Bonnard - Egy festő szerelme című romantikus életrajzi filmet a nagy francia festőről, Pierre Bonnard-ról és feleségéről, Marthe-ról valamint a Salem című költői és hipnotikus erejű, felkavaró alkotást is, mely arról szól, hogy az ember még a legnehezebb helyzetben sem adja fel a reményt.

Torontóban debütált a 2019-ben Cannes-ban a zsűri nagydíjával kitüntetett Nyomorultak rendezője, Ladj Ly legújabb filmje, a Nemkívánatos személyek, melyben Haby aktívan részt vesz a közösség ügyeiben, így igencsak felháborodik, amikor rájön, hogy az új polgármester területrendezésre készül.

A tavalyi Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt a Vadállat című bűnügyi-romantikus sci-fi Léa Seydoux-val, Bertrand Bonello rendezésében. A műfajok izgalmas keveréke a 21. század egyik legnagyobb hatású és legvirtuózabb rendezőjének boszorkánykonyhájából. A közeli jövőben, amikor már mindent a mesterséges intelligencia irányít, az érzelmek veszélyforrást jelentenek.

Szintén ott debütált az Őszi sanzon Guillaume Canet-val, melyben Mathieu és Alice több mint egy évtized után véletlenül újra találkoznak. Végül az Annecy Nemzetközi Animációs Fesztiválon díjazott Robotálmok vicces, ugyanakkor szívhez szóló családi film egy kutya és egy robot különös barátságáról.

Forrás: Frankofón Filmnapok / Címlapkép: Vadállat