Agnieszka Holland Teljes napfogyatkozás című filmje Rimbaud és Verlaine homoszexuális kapcsolatának ábrázolása miatt veri ki a biztosítékot az erdélyi kisváros elitgimnáziumban. A filmet egy tanárnő, Ana (Krasznahorkai Ágnes) ajánlja diákjainak, hogy közelebb vigye hozzájuk a korszak hangulatát, a két költő extravagáns, radikális és tudatosan megbotránkoztató életmódját. Ana a tanórán némi öniróniával, idézőjelbe téve házi feladatként osztja ki a film megnézését, de ajánlásáért egy szülő feljelenti, mondván, a film szellemisége nem egyezik meg az iskoláéval, sőt, kifejezetten káros a fiatalokra.

Ana az iskolát vezető Éva (Skovrán Tünde) jóindulatát élvezi, kompromisszumos megoldásként végül megrovásban részesítik, ám a büntetés igazságtalansága elfogadhatatlan számára, fellebbezést nyújt be, és végül központi bizottság előtt kell felelnie cselekedetéért. Egy olyan bizottság előtt, melynek egyetlen tagja sem látta a filmet, mégis pálcát törnek a nő felett.

Különleges helyzetben van az Elfogy a levegő, hiszen egy sor hasonló környezetben játszódó nagyjátékfilmmel egy időben kerül a hazai mozikba: a Tanítanék filmnapok programjában együtt szerepelt Nuri Bilge Ceylan új filmjével, az Elszáradt füvekkel, melyben a vidéki tanár körül kirobbanó botrányban a hatalommal való visszaélés vádja éri a főhőst, Németország idei Oscar-nevezettje, A tanári szoba hősnője pedig iskolai lopások kapcsán kerül feloldhatatlan konfliktusba diákjaival, szüleikkel, kollégáival és az iskola vezetőségével. A hazai mozikban még vetítik a japán Koreeda Hirokazu friss rendezését, a Cannes-ban forgatókönyvírói díjat nyert Szörnyeteget, ez a film ugyanúgy sok szemszögből mutat be egy talányos iskolai esetet, mint ahogy Reisz Gábor friss rendezése, a Magyarázat mindenre is, mellyel talán a leginkább kézenfekvő párba állítani az Elfogy a levegőt.

A hasonló közegen és a fojtott közhangulaton túl a hatalmi viszonyokat tükröző iskolai dinamika feltárásán és olyan mellékszálakon keresztül is kapcsolódik egymáshoz ez a két film, mint az emigrálás témája – az Elfogy a levegőben a nő barátja, az orvos Botond (Bokor Barna) egy jobb élet és megélhetés reményében költözik külföldre, a Magyarázat mindenre fiatal mérnöke ugyanezt tervezi. Moldovai szintén egy társadalmi tablót tár elénk, de teljesen más stratégiával: nem célja a különböző nézőpontok bemutatása és ütköztetése, egyetlen központi karakteren keresztül igyekszik érzékeltetni a kisvárosi levegőtlenséget, az elmérgesedő konfliktus következtében egyre oxigénhiányosabb környezetet.

Reisz filmjének több nézőpontból megmutatott érettségi jelenetéhez hasonlóan ez a botránnyá dagadó tanóra is azt ábrázolja, hogy egy meggondolatlanul elejtett, esetleg viccnek, öniróniának szánt mondaton mennyi minden múlhat egy kiélezett helyzetben.

Mindkét film arra világít rá, hogy a tapintható társadalmi feszültségek az iskolai környezetben lecsapódnak, sőt, sűrűsödnek, és hogy ebben a közegben soha nem tudhatjuk, mi számít kritikus pillanatnak. Lehet, hogy a gimnáziumi évek csúcspontján, az érettségin hangzik el olyasmi, amit mindenki másképpen értelmez, de ugyanilyen kiemelt pillanattá változhat bármelyik hétköznapi tanóra, amikor ugyanazt a szorgalmi feladatot adja fel a tanár, amit hosszú ideje minden tanévben. Ezt a fenyegető esetlegességet hangsúlyozza többek között a filmet inspiráló és címválasztását magyarázó József Attila-költemény, a Levegőt! is (És nem sejthetem, mikor lesz elég ok / előkotorni azt a kartotékot, / mely jogom sérti meg.), melynek lírai énje, épp, mint Ana, nem ilyennek képzeli a rendet.

Miközben az elfogadás hiányáról, az előítéletekről és a másságról szól, az Elfogy a levegő egyértelműen állást is foglal, a kisvárosi ítélőszék prekoncepcióit téve felelőssé, amiért a kiváló pedagógus végül elhagyja az iskolát. A film eközben a tanárlét hétköznapi, szinte észrevétlen, mérgező velejáróit szövi bele a narratívába. Az iskola vezetését leginkább foglalkoztató 150. évfordulós ünnepségének előkészítésére Anát kérik fel, mint a tanári karnak azt a tagját, aki úgy képes a lehető legszínvonalasabb műsort megszervezni, hogy közben a diákok is élvezik a részvételt. Ana a váratlan felkérés miatt arra kényszerül, hogy elhalassza a szabadságát, de nem ez az egyetlen plusz teher, ami a vállát nyomja, és amiért nyilvánvalóan a kutya sem fizet neki.

A demencia korai jeleit mutató édesanyja mellett láthatatlan érzelmi és fizikai házimunkát végez, készenlétben van, elviseli anyja hangulatingadozásait, rigolyáit, a kettőjük között váratlanul fellobbanó konfliktusokat, ha kell, kölcsön kér a számlákra, amiket anyja helyett kellene befizetnie a hó végi szűkösből. Messze van ez a tanári lét az ideálistól, a film elején Ana szemében mégis ott csillog a bizakodás, a hit egy elképzelt, szabad világban, ahol lehetősége van külföldön dolgozó barátját meglátogatni, ellenszélben is összedobni egy sikeres ünnepi műsort, vagy egyszerűen csak olyan műveket ajánlani a diákjainak, amilyeneket szeretne.

Hatásosan közvetíti a film következetesen végigvitt atmoszférateremtő koncepciója azt, hogy ez a szabadságkeresés hogyan érkezik légüres térbe. A Gyergyószentmiklóson forgatott, konzervatív vidéki – és itt valóban mindegy, hogy romániai vagy magyar – gimnáziumban játszódó történet ugyan megtörtént esetet dolgoz fel, de elrugaszkodik a dokumentarizmus, sőt a kisrealizmus talajáról is. Táborosi András sokszor álomszerűen körbeforgó kamerájával, olyan fenyegető motívumokkal, mint a klímaváltozásról szóló híradások – melyek egy-egy pillanatra Krusovszky Dénes szintén vidéki tanár-főhőssel dolgozó, Levelek nélkül című regényét is ide kötik – és Bocskai Gyopár feltűnően homogén, földszínű látványvilágával egy fakó, szándékosan ötlettelen, dísztelen, de az elfogyó levegőt is szimbolizáló miliőt teremtenek, melyben egyszerre állt meg az idő és tűnt el minden őszinte érzelem.

Moldovai szereplői visszafogottan játszanak, miközben egyértelműen jelzik, hogy az őket körülvevő tanári szoba fojtó hangulata egy nagyobb közösség közérzetének a lenyomata. A filmben egyszer sem ejtik ki azokat a szavakat, hogy meleg vagy hogy homoszexuális, nem robban ki valódi vita vagy összecsapás, még akkor is csak a magyarázkodás és az egymás mellett elbeszélés mellett maradnak meg a szereplők, amikor nagy ritkán szemtől szembe kerülnek egymással.

Ana nyíltan kommunikáló, friss szemlélettel oktató pedagógus, aki a tanítványaival folytatott dialógusra fekteti a hangsúlyt, számára az élmények és a kommunikáció a fő eszköz akkor is, amikor a tananyagot oktatja, és akkor is, amikor a szakmai vagy a magánéletében valamilyen sérelem éri. A főszereplőt alakító Krasznahorkai Ágnes precízen, mégis szenvedéllyel hozza a takaréklángon tartott indulatot, mégis jól érzékelteti a lángoló idealizmust és a mélyen benne dolgozó igazságérzetet.

Ám éppen a film visszafogottságnak, kimért hangnemének köszönhető, hogy azokon a pontokon, ahol érzékelhetően oda kellene csapnia, nem teszi meg. A mellékszereplőkön keresztül kellene átélnünk, hogy Ana körül elfogynak az emberek, de a tanítvány, Viktor (Sándor Soma) tragikus kimenetelű dilemmája éppúgy nehezen követhető, mint ahogyan váratlan, indokolatlan a kolléga, bizalmas, Márk (Dimény Áron) felmondása is.

Látjuk a kiégett férfi tekintetében a reményvesztettséget végig, mégsem tudunk eleget arról, mi zajlik benne, így ami egy megrendítő búcsú lehetne a részéről, az egy jól eljátszott, mégis üres kiállás marad valami mellett, amit csak akkor érthetünk, ha hozzáképzeljük mindennapi tapasztalatainkat is. Jól indul, de a sokatmondó ruhatárral – igazgatói válltömésekkel és erőltetett nyakkendővel – feleslegesen túlhangsúlyozott közhellyé válik Éva karaktere, aki groteszk módon fordul el pártfogoltjától, holott a történet elején valóban összetett volt a kapcsolatuk, melybe bőven belefért a barátság mellett az egyet nem értés is.

Így fogy el Moldovai filmje a végére, főként kérdéseket hagyva maga után. Nem csak azok miatt a motívumok miatt, melyek szembetűnőségük ellenére nem kapnak igazi jelentést – pl. a medve –, de a történetben több helyen lyuk tátong. A lezárást összecsapja a film, nem tudjuk meg például, mi történt az anyával, aki miatt a kórházba kellett rohanni. Miért csak utalásokból derül ki, mi történt Viktorral? Ugyanakkor Ana kirekesztettségét anélkül is értenénk, hogy a focipályák mögé száműznék őt, Éva szörnyeteggé változását ellenszenves fekete Audi nélkül is látjuk, ahogyan a szakítás Botond és Éva között sem valódi válság, amelyre érzelmekkel lehetne reagálni, inkább csak egy szűkszavúan kipipált tétel a feladatok listáján.

A film papíron le van zárva, a sok nagy horderejű csalódás, a fullasztó kisvárosi meg nem értettség végül mégis csak távolról jut el hozzánk, és a feszültség, ami elvileg el kellene, hogy árassza Anát és a nézőt is, egy olyan hétköznapi idegesség szintjén marad, amit egy intenzívebb kocogással ugyan hiába próbálunk levezetni, de annyira mégsem erős, hogy igazán robbanni tudjon.

Az Elfogy a levegő a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készült, a 48. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjában debütált, és november 2-től a magyar mozikban is látható.