A 13. században játszódó, nemzetközi forgalmazásra is szánt film a mongol sereg és az esztergomi várvédők csatájáról szól és olyan nemzetközileg ismert színészek részvételével, mint Michael Ironside, Eric Roberts és Ray Stevenson. Az előzetes alapján a Soós Péter (Korhatáros szerelem, Hacktion sorozat több epizódja) által rendezett filmben lesz minden, amire egy történelmi film esetében számíthatunk: rengeteg ló, látványos csatajelenetek, lobogó tűz, intrikák és túlfűtött érzelmek.

Ahogy arról már korábban is írtuk, 2023 januárjában az NFI megduplázta az 1242 - A Nyugat kapujában gyártási támogatását, és további 1 milliárd 232 millió forintot ítélt meg a tatárjárásról szóló, nemzetközi koprodukcióban készülő történelmi filmnek, amely szokatlan az itthon forgó gyártási szakaszban lévő produkciók esetében. Ezzel a összeggel viszont a történelmi film felzárkózott az NFI-éra legdrágább magyar alkotásai közé, bár ennek ellenére a HVG információi szerint mégis volt fennakadás az alvállalkozók kifizetésével.

 

„Nem akarunk akciófilmet készíteni, hanem arra keressük a választ, hogy a kán, aki az akkori világ legnagyobb hadseregével érkezik ide, miért dönt úgy, hogy mégsem folytatja az előrenyomulást, hanem visszafordul. Inkább visszamegy a Volgához, és megalapítja az Arany Hordát. Arra koncentrálunk, hogy mik motiválhatták a döntését" - nyilatkozta nekünk a rendező, amikor kint jártunk a forgatáson.

A nagyrészt Szilvásváradon forgatott film 2024 első felében készül el, a bemutató pontos időpontját még nem tudni.