Csiribiri

Amikor én még kissrác voltam

2009. október 08. - Libor Anita

Bemutató: 2009. október 08.

Csiribiri
Halász Juditról Rózsa János készített filmet: a Csiribiri nem más, mint egy gyerekdalokból összeállított filmkoncert, mégsem lehet rá rosszat mondani: egyszerű, tiszta, őszinte.
Rózsa János filmjébe beletörik a kritikusi objektivitás bicskája: a Csiribiri nem más, mint 71 perc Halász Judit-dal, különböző helyszíneken előadva, néhány animációs és fikciós betéttel. Ennyi, és nem több, mégis ebben az egyszerűségben van minden ereje: a Csiribiri legnagyobb erénye, hogy a film után olyan érzésem volt, mintha egy Halász Judit-koncerten lettem volna, és tekintve, hogy már felnőtt vagyok, saját gyerekem viszont még nincs, erre nekem és a generációmnak viszonylag régen nyílt lehetőség. Na most ennek vége: végre ismét a tiszta és őszinte érzelmeké a mozi, meg lehet nézni filmen is a Halász Judit jelenséget.
 
Nyilván ez a film azért tud működni, mert azt a Halász Juditot örökíti meg, akin generációk nőttek fel, miközben Halász Judit mit sem változott. Emlékszem, hogy az én gyerekkoromban is ugyanígy kérdezte, hogy kinek van születésnapja, kinek van testvére, és hogy vannak-e még rossz gyerekek. A dal ugyanaz marad erről is szól: az édesanyákról, akiket ismer Halász Judit még abból az időből, amikor nem ült még az ölükben a kisgyerek.

Halász Judit mit sem változott
 
 
A Csiribiri a filmkoncert műfaji megjelölést kapta, holott tulajdonképpen koncertfilm két animációs és egy félfikciós jelenetettel tarkítva, és annyiban rendhagyó, hogy a kamera (operatőr: Ragályi Elemér) elsősorban a közönséget kutatja, és csak másodsorban a zenészeket. Persze vannak az utazást, a beállást, a próbákat megörökítő képsorok,  de ennek a filmnek a főszereplői valójában a tátott szájú, nyílt tekintetű, hamvas arcú kisgyerekek, romlatlansággal a szemükben.
 
A Csiribirit úgy láttam, hogy a film támogatóinak jóvoltából hátrányos helyzetű gyerekeknek vetítették a filmet: a terem tömve volt, köztük ültünk néhányan újságírók, és egy perc alatt megszűntünk felnőttnek lenni - az eredeti cím egyébként is Minden felnőtt volt eccer gyerek volt, így aztán mi is önfeledten tapsoltunk, és énekeltük, hogy panda, papanda, pandadada.
 
Hetvenegy perc éppen elviselhető hossz ebből: éppen ennyi ideig érdekes felnőtt és gyerek számára. A hetvenegy percbe viszont érzetre alig valami fért, pedig összesen huszonhat dal hangzik fel, és perszehogy nem lehetett minden kedvencet eljátszani, de a Kalózdal az almaszószról igazán becsúszhatott volna a léc alatt.

Tátott szájú, nyílt tekintetű, hamvas arcú kisgyerekek

 
Kíváncsi vagyok, Rózsa János kísérlete hogyan működik majd a magyar mozikban: a családi mozi régóta biztos bevételi forrás, ha a kicsik számára érhető, a nagyok számára áthallásos formában készítik el a filmet. Halász Judit egyjelentésű, nem kellett csavarni rajta semmit, csak feltenni a vászonra. Ennyi a Csiribiri.


Címkék

premier , kritika
Arról szavazzunk, hogy lehetünk-e keményebbek!

Blog Ajánló
origo - 2010. szeptember 01. 14:26

A plakáttal csak hazudni lehet

Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. A fiatal grafikus elmesélte, hogy mit szoktak elszúrni leggyakrabban a filmplakátokon, mennyire bosszantó, ha nem fogadják el egy tervét, hogyan lehet hazudni egy plakáttal, és milyen az, amikor Fenyő Iván és Árpa Attila is beleszól az ember munkájába. A plakáttal csak hazudni lehet
filmvilág blog - 2010. szeptember 01. 14:35

Diplomatavadászok a Dunán

Summa summarum: Murphy törvénye, mely szerint, ami elromolhat, az el is romlik, hatványozottan érvényes a hazai szappanoperákra. Nincs ez másként a Duna TV legújabb, Diplomatavadász című 20 perces epizódokból álló csodájával sem; de ne legyünk igazságtalanok, a hír, mely szerint az Álom.net című opusért felelős direktor hozza majd tető alá, alaposan megelőzte – pozitív fejlemény, hogy ennek tükrében sokkalta rosszabb dolgokra számítottunk annál, mint ami a sorozat 2x20 perces pilotjában történt. Diplomatavadászok a Dunán
- 2010. szeptember 01. 14:34

Szeretnénk Írországba menni!

Szóval 2 ötletünk volt arra, hogyan sűrítsünk 1 percbe klasszikusokat. Minden nehézség ellenére, a legnagyobb öröm tényleg az volt, hogy újra összehozott bennünket! Szeretnénk Írországba menni!
szavazz!

Melyik film bemutatóját várod a legjobban?

Mundruczó Kornél: Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv
Kocsis Ágnes: Pál Adrienn
Fliegauf Benedek: Womb
Miklauzic Bence: A Zöld sárkány gyermekei
Dyga Zsombor: Utolér
Vécsei Márton: Diamond Club
Rudolf Péter: Üvegtigris 3
Tímár Péter: Zimmer Feri 2
Török Ferenc: Isztambul
Elek Judit: Visszatérés
Deák Krisztina: Aglaja
Tarr Béla: A torinói ló
Vedd meg!