hír
A bukaresti Dakino filmfesztiválról Nemes Jeles László és Nemes Gyula alkotása is elismeréssel távozott, Szabó István díjat kapott a 10. nemzetközi…
tovább
hír
A nemrég elfogadott szerzői jogi törvényi módosításból kikerült a magáncélú másolás jogsértésként való megítélése. A minisztériumi javaslatot egy,…
tovább
hír
2009 sűrű év lesz Dyga Zsombornak: szombat éjjel megkezdődött Köntörfalak című filmjének forgatása: a háromfős kamaradráma főszerepeiben Tompos…
tovább
hír
2009 a magyar pszichothrillerek pszeudo-rajongóinak éve lesz – miután a műfajnak eddig nemigen akadt képviselője kis hazánkban, a potenciális…
tovább
hír
A nyomozó Bursában, a Kelet és a Nyugat párbeszédét jelképező Selyemút városában versenyez, megjelent a XX. Század elején Amerikában élő Egri Lajos…
tovább
hír
A Filmvilág idei utolsó számában a Japán '68-cal, Paul Newmannel, John Carpenterrel, valamint Ember Judit munkásságával foglalkoznak.
tovább
hír
December 3-ig kell a 40. Filmszemlére benevezett alkotások adatlapját a katalógus szerkesztőségébe eljuttatni lehetőleg elektronikus formában. A 40.…
tovább
hír
Észak-Amerikában is nyert A másik bolygó, Moldoványi Ferenc gyereksorsokat bemutató filmje, 2009-ben ismét lesz rövidfilm-pályázat az AXN és a Sony…
tovább
hír
Tolnai Szabolcs a 49. thesszaloniki fesztiválról elhozta a művészi teljesítmény díjat a Fövenyóra című alkotásáért, a The Counterpart és a Friss…
tovább
hír
A 3D-s filmek, koncertfelvételek mellett egy francia bűnügyi filmeposz, a világ hivatalosan legrosszabb filmje és Woody Allen soros mizantróp…
továbbFriss
Különlegességekkel készül a Magyar Film Napjára a Corvin, a Kino és a Tabán
A Csendes barát tudományos filmeknek szóló díjat nyert
Itt a 10. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja
Várja a nevezéseket a II. Szirtes András Kísérleti Filmszemle
Pogány Induló három újabb nemzetközi filmfesztivált készül meghódítani
Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a Magyar Film Napja. A 125 éves magyar film előtt tisztelgő, a Nemzeti Filmintézet által kezdeményezett és támogatott programsorozatban április 27 - május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.
Egy hétig tartanak a Magyar Film Napja programjai
Keddenként kedvezményesen lehet magyar filmeket nézni a Cinema City-ben
125 ingyenes filmmel ünnepel a Filmio
a teljes dosszié
Április 2-től látható a hazai mozikban a kultikus Taxidermiát és Hukklét rendező Pálfi György legújabb filmje, amelyben egy tyúk szemén keresztül láthatjuk a világot.
Pálfi György tyúkja meggyőz róla, hogy a tojásokért érdemes küzdeni
A filmben szereplő minden állat köszöni, jól van! — Így dolgoztak Pálfi György tyúkjai
Pálfi György tyúkja hosszú keresés után Görögországban lelt otthonra
a teljes dosszié
Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.
Rendszert váltani akkor is nehéz, ha a populista fővezér már benne van a korban
Lovas Rozi felülmúlt minden várakozást – Első helyen nyitott a magyar pszichothriller
Egy furcsa család borzolja a kedélyeket az Itt érzem magam otthon új előzetesében
a teljes dosszié
Február 26-tól látható itthon az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készült Mambo Maternica. Nagy Borbála első nagyjátékfilmje Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódik, három nő egy napját követi végig, akik döntéshelyzet elé kerülnek: abortusz, lombikprogram és örökbefogadás közül választanak.
A magyar nők feje felett egy kérdőjel lebeg
Az anyaság dilemmája háromszor – A Mambo Maternica forgatásán jártunk
Február végén érkezik a mozikba Nagy Borbála első nagyjátékfilmje
a teljes dosszié