Az állatok főszereplésével készült filmek sokáig egyet jelentettek a szirupos, könnyed családi mozikkal, amikben a jószágok vagy beszélnek (utómunkával mozgatott szájjal, netán belső monológok formájában), vagy pedig egy emberi közösségben mozognak, és segítik családjukat a különféle akadályok leküzdésében. Az elmúlt években azonban mintha új erőre kapott volna az alműfaj, és egyre távolabb kerültünk a Babe, az Úton hazafelé, a Dr. Dolittle, a Beethoven, vagy a Kutyák és macskák alapjaitól. A mainstreamben például épp az említett filmek eszközkészletét kiforgató harsány paródia, a Kivert kutyák hozott újat 2023-ban: a négylábú hősök piálnak, begombáznak, káromkodnak, önfeledten párosodnak, a fő cél pedig egy rossz gazda profán megleckéztetése.
Kép a Gunda című filmből
Újabban a szerzői filmek is bátrabban alkalmaznak állatszereplőket. Mundruczó Kornél 2014-ben egy kutya-apokalipszist álmodott a vászonra a Fehér istennel, míg néhány éve Viktor Koszakovszkij egy sertéscsalád történetét dokumentálta fekete-fehér, megható alkotásában: a dialógusok nélkül készült Gunda erőssége, hogy végig a főszereplő koca nézőpontjából bontakozik ki egy állatcsalád drámája. A 2019-es Space Dogs című dokumentumfilm szintén állati nézőpontot választott: moszkvai kóbor kutyák szemszögéből látunk rá az orosz főváros mindennapjaira, miközben a rendezőpáros az űrbe küldött állatokról is megemlékezik.
A jól sikerült állatos mozik sorát gyarapítja a Fekete kutya is, amiben a 2008-as, extrém mértékben iparosodó kínai vidéken szövődik csodálatos barátság ember és állat között. Szintén megkerülhetetlen Jerzy Skolimowski Oscar-jelölésig baktató IÁ!-ja, ami egy szamár szimbolikus utazását mutatja be, ahogyan bejárja Európát. A főszereplő csacsi megtapasztalja a természet csodáit, és az emberi viselkedések széles spektrumát a bántalmazástól a gyilkosságon át a mély humánumig.
A Tyúk az IÁ!-hoz áll a legközelebb, ám Pálfit sokkal inkább maga az állat érdekli, nem pedig az, hogy az emberi működést egy állat szemszögéből vizsgálja. A címszereplő kalandos úton megszökik egy baromfikeltetőből, majd nyakába veszi a görög vidéket. Eljut egy benzinkútra, ahol nemcsak az alkalmazottakkal, de egy arra járó rókával is meg kell küzdenie, majd egy tüntetők és rendőrök közötti összecsapás közepébe kerül, míg végül egy idillinek látszó, valójában sötét titkokat rejtő tavernában köt ki. Itt fajfenntartó kapcsolatba kezd a helyi kakassal, ám a háttérben meghúzódó embercsempész szál miatt az utódgondozás a vártnál nehezebb feladatnak bizonyul.
Kép a Tyúk című filmből
Pálfi gyakorlatilag első nagyjátékfilmje, a 2002-es Hukkle párdarabját készítette el: az emberi történet ugyan itt is más perspektívából látszik, és még a bűnügyi vonal is stimmel, a Tyúk-nál azonban nemcsak a címszereplő nézőpontja dominál, de a film is elsődlegesen az ő sorsára koncentrál. Így például az embercsempészetnél vagy a taverna hangoskodó családjának drámájánál sokkal lényegesebb kérdés, hogy a fekete tyúk végre ki tud-e költeni egy tojást. A rendező, ahogy a Hukkle esetében, úgy itt sem alá-fölérendeltségi viszonyban ábrázolja az ember-természet relációt, a film épp ettől lesz szerethető és empatikus.
Az empátia mellé nem hivalkodó, mégis egytől egyig bravúros technikai megoldások társulnak. A Tyúk egyfelől állatkoordinátori csúcsteljesítmény. Halász Árpád és csapata több hónapon át képezte a főszerepet játszó nyolc, a trénereikről elnevezett baromfit, név szerint Esztit, Ferit, Etit, Nórát, Szandit, Encit, Enikőt és Anettet. Ennek köszönhetően komolyabb digitális trükkök nélkül vehettek fel üldözést, menekülést, nagyobb ugrásokat, vagy egy, a Taxidermia péniszcsipkedős jelenetét viccesen megidéző akciót, amikor a címszereplő egy dobozból szabadul ki úgy, hogy annak az oldalába vágott lyukakon dugja ki, majd húzza gyorsan vissza a fejét.
Bár a film meggyőz arról, hogy a sokszor lesajnált, butának gondolt haszonállatok valójában érző, okos, és a környezetük történéseit értő lények, az érzelmi töltetet, és az ok-okozatiságot így is a vágás során kellett létrehozni. Pálfi egyik állandó alkotótársa, Lemhényi Réka az öntörvényű, mindvégig sodró tempó mellett ebben is sikerrel jár. A Tyúk bátran és céltudatosan épít arra az alapötletre, hogy itt tényleg végig a főszereplő érzései és állapota a fontos. Ezzel Pálfi máris továbbfejleszti Skolimowski IÁ!-jának koncepcióját, aki ugyan szintén apellált a szamár érzelmeire, de az igás jószág sokszor inkább csak néma tanúja volt az eseményeknek, és a filmben az allegorikus olvasat működött elsősorban.
Ám ahogyan Skolimowski filmjénél, úgy itt is adja magát a szimbolikus olvasat: a kiköltendő tojás olyan, akár egy műalkotás, a tyúk, azaz az alkotó pedig azért küzd, hogy minden nehezítő körülmény ellenére létrejöhessen a „mű.” Pálfi György karrierjének küzdelmes állomásait ismerve könnyű lehet a Tyúk hősének küzdelmét a művész küzdelmeként értelmezni.
Kép a Tyúk című filmből
Pálfi tyúkja nagyon is aktív, végig cselekvő lény, aki nyitottan szemléli a világ történéseit, képes küzdeni, és a film nagy részét a nagyon is átélhető, eleinte tragikomikus, később egyre drámaibb családalapítási törekvése szervezi. A Tyúk bravúrja, hogy eközben a szintén súlyos témákat érintő emberi szál úgy tud végig a háttérben maradni, hogy az nem hiányérzetet kelt, inkább az új nézőpont frissessége és egyedisége dominál.
Ezáltal a mű nemcsak empatikus, de az elsődleges olvasatát tekintve sikeresen szembemegy az énközpontú emberi gondolkodással is: hiszen csak nézőpont kérdése, és egy tojás, az anyukája által dédelgetett kiscsibe sorsa is legalább annyira fontos, mint egy csoportnyi emberé. A Tyúk ennek ellenére nem tanmese, és épp az egyszerűsége, valamint a szerénysége miatt ennyire hatásos. Pálfiék nem bölcselkednek, egyszerűen csak végigvezetnek egy érző és gondolkodó állat kálváriáján, bármelyik másik élőlénnyel egyenrangúként kezelve a főszereplőjüket.
A film ráadásul kifejezetten humoros, a helyzetkomikum mellett a szemlélődő baromfiról tökéletes ritmusban bevágott közelik is viccesek, míg a szerelmes jelenetek alatt szirupos görög táncdalok szólnak, amiknek a rendkívül romantikus szövegeit magyar felirattal élvezhetjük a tyúkólban játszódó, szenvedélytől fűtött képsorok alatt.
A fanyar humor és Pálfi könnyen beazonosítható rendezői stílusa is jól működik a görög miliőben, a Tyúk könnyed, szerény ujjgyakorlatnak érződik, miközben az alkotók hihetetlen bravúrokat visznek véghez, akár az állatokkal való közös munkát, akár a görög tájat enyhén stilizáló, mégis a realizmushoz közel tartó operatőri teljesítményt (Jorgosz Karvelasz) illetően.
Egy valamihez azonban biztosan nem hozza meg a kedvet Pálfi új filmje: a tojásevéshez.
A Tyúk a 45. Magyar Filmszemle nyitófilmje volt, országosan április 2-án érkezik a mozikba a Mozinet forgalmazásában.
