Aktuálpolitikáról azért nincs szó, legalábbis ebben a filmben nem hangzik el kortárs politikusok neve (Magyarázat mindenre), és nem egy mai kisfalu közösségét uralma alá hajtó mini-oligarcha ténykedése körül bontakozik ki a szociodráma (Nyersanyag). Ha közvetlen előképet keresünk, talán a Fekete pont áll a legközelebb Holtai Gábor egész estés debütjéhez: míg Szimler Bálint filmjében egy iskola, ezúttal egy klausztrofób polgári lakás jelképez egy teljes társadalmat.
.jpg)
Szintén fontos előtanulmány a 2020-ban megjelent Második kör című rövidfilm, amin gyakorlatilag ugyanaz a kreatív csapat dolgozott, akik az Itt érzem magam otthon-t készítették (Holtai Gábor rendező, Veres Attila forgatókönyvíró, Kovács Éva Vica vágó, Szőke Dániel operatőr, valamint három kulcsszereplő, Lovas Rozi, Molnár Áron és Znamenák István is közös metszet). A disztópikus hangulatú dráma a népesedéspolitika kritikáját fogalmazta meg szűk fél órában. A történet főhőse egy fiatal pár, akiknek egy állami bizottság előtt kell „pitchelniük” jövendő utódjuk teljes életútját, hogy megkapják az engedélyt a gyermeknemzésre. A társadalomkritikai él mellett a Második kör a jól megválasztott helyszíneknek hála atmoszférateremtésben is jeleskedett, sőt, már az a groteszk humor is jelen volt benne, amit Holtai és Veres az új filmben járatnak csúcsra.
A rövidfilmhez hasonlóan az Itt érzem magam otthon is műfaji sorvezetők mentén ad lehetőséget arra, hogy a főszereplő szűrőjén keresztül felfedezzünk egy jellegzetes hangulatú, bizarr világot. Rita (Lovas Rozi) az első jelenetben elveszti cipőbolti állását, majd néhány furcsa történést követően elrabolják a nyílt utcán. Egy ablaktalan szobában ébred, ahol elrablója, Marci (Molnár Áron) Szilviként üdvözli őt, és arról beszél, hogy bár Szilvi „elcsatangolt”, de végre hazatalált, hamarosan pedig a család többi tagjával is „újra” találkozhat.
Holtai Gábor és írótársa, a weird irodalmi műveivel a nemzetközi színtéren is ismert Veres Attila a film első fél órájában az emberrablós thrillerek és a torture porn elemeivel játszanak, miközben magabiztosan építik a rejtélyt: kicsoda valójában Rita, és mi köze lehet az elrablóihoz? Az erőszakos, nyomasztó nyitány lanthimoszi őrületbe torkollik: ahogy felbukkannak a különös család tagjai, például az alkoholista Rudi bácsi (Znamenák István), a teszetosza, enyhén kattant Miklós (Simon Kornél), a zaklatott Anna (Józsa Bettina), és persze a közösséget irányító Papa (Szervét Tibor), úgy tárul fel fokozatosan egy toxikus mikroközösség dinamikája.
A történet központi kérdései a szabadság és a hatalomgyakorlás köré épülnek, a Papa megjelenésével pedig még inkább felerősödik a társadalmi-politikai kontextus. Holtai és Veres víziójába könnyű belelátni egy szabadságra vágyó, de azért tenni képtelen, messiás-komplexussal küzdő társadalom képét, miközben a Papa, mint családfő eszközei sokban emlékeztetnek egy elnyomó típusú, de minimum populista rendszer működésére (propaganda, kézi vezérlés, előre leosztott, fix szerepkörök, amik a rezsim alapvető funkcióit látják el). Így bőven elég, hogy a rétegzett és intelligens forgatókönyv néha-néha csak utalgat 1-1 kortárs politikus nyilatkozatára, a ma Magyarországáról nézve nehéz lesz nem politikai allegóriaként nézni az Itt érzem magam otthon-t.
Ezzel együtt a film nem egy kiáltvány, az alkotók a műfaji kódok segítségével végig szinten tartják a feszültséget és jól adagolják a rejtélyt is, ezek mellett pedig a fekete humor teszi kifejezetten szórakoztatóvá a végeredményt. Veres Attila a helyzet- és a jellemkomikummal sem spórolt, remek poénok fűződnek Rita helyzetfelismerő képességéhez, Rudi bácsi töketlenségéhez, vagy a Gryllus Dorka által megformált Juli hűvösségéhez. De van, hogy egy elszavalt Tankcsapda-dal, és egy jó ritmusban kiosztott pofon okoz vicces pillanatokat.
Annak ellenére, hogy az Itt érzem magam otthon közvetlen állami támogatás nélkül, alacsony költségvetésből forgott, a látványtervezés (Takács Eszter), a díszletek (Diószegi Bálint) és a jelmezek (Nagy Adrienna) is elegánsan emelik ki a történet fő téziseit, miközben a fojtogató, groteszk hangulathoz is sokat hozzátesznek. A külsőségek, valamint a cselekmény központi helyszíneként szolgáló polgári lakás színei és tárgyai a szocializmust idézik, ráadásul a Papa igazi analóg figura, így gyakran bakelitlemezek sercegnek, és a szereplők mindent bőrkötésű jegyzetfüzetekbe írnak fel. A fakó színek által uralt vizualitás, Szőke Dániel bravúrosan megkomponált, néhol váratlanul dinamikus beállításaival kiegészülve azt az érzetet kelti, mintha itt tényleg megállt volna az idő. Így a látvány különböző elemei a politikai kontextust is tovább erősítik.
A színészek kivétel nélkül ráéreztek erre a bizarr miliőre, és a poénokat is jól időzítik. Lovas Rozi hihetetlen bravúrt visz véghez egy tőle szokatlan szerepben: Rita óriási karakterívet jár be, törékeny áldozatból indulva fokozatosan válik cselekvővé, ezt a folyamatot a főszereplő hiteles, természetes színészi játékkal, meglepetésszerű váltásokkal érzékelteti. Sőt, Lovas a vígjátéki tapasztalatát is képes kamatoztatni, több vicces pillanat is hozzá fűződik, van, amikor egyetlen szóval éri el ezt a hatást (talán nem nagy spoiler, hogy az egyik ilyen egyszavas mondat az, hogy „Dugnak”). Marci figurája is sokrétű, Molnár Áron rögeszmés, félelmetes emberrablóból indít, és fokozatosan hozza a felszínre a karakter törékenységét és magányát, így nemcsak a monomániás mosolya, de a kétségbeesett tekintete is hatásos.
Mellettük a család tagjai kisebb mellékszerepeikben maradnak emlékezetesek. Különösen Znamenák István, aki sokszor úgy tetteti magát részegnek, hogy azt nehéz kibírni röhögés nélkül. Szervét Tibor lépésről lépésre tárja fel a populista Papa igazi arcát, magabiztosan hozza a mesterien képmutató, gyakran tragikomikus figurát. Józsa Bettina pedig az identitásával dacoló, zavart Annaként egy kicsit olyan, mintha Rita megtörtebb változata lenne.
Holtai Gábor és Veres Attila sikeresen egyensúlyoznak a midcult-mezsgyén, az Itt érzem magam otthon jó eséllyel találhat be a műfaji filmekre fogékony plázaközönségnél és a társadalomkritikára vevő, művészmozikat látogató nézőknél is, pláne egy ilyen turbulens közéleti időszakban. A 124 perces játékidő azért néha soknak érződik, talán főképp azért, mert a thriller és a horror is tipikusan 90 percre kalibrált zsánerek. Ám a film az ütemtévesztések, és a kissé túlmagyarázott befejezés ellenére is végig energikus, friss és szórakoztató marad. És tényleg csodálatos élmény, amikor egy pszichothriller megnézése után egy kicsit el lehet gondolkodni aktuálpolitikán, hatalomgyakorláson, hübriszen és a populizmus módszertanán. Érdemes kipróbálni.
Az Itt érzem magam otthon már látható a mozikban, a Fórum Hungary forgalmazásában.
