hír
Közép-európai filmszemle kezdődött Prágában, eltűnt az utolsó hagyományos mozi Miskolcról, olasz fődíjat kapott Nemes Jeles László egysnittes…
tovább
hír
A Filmvilág november havi számában többek közt a hazai '68-as eseményekről olvasható elemzés, valamint az amerikai elnökválasztás és az internet…
tovább
hír
Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Verzio Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált, játssz és mozizz velünk!
tovább
hír
Szomjas György A Nap utcai fiúk című alkotása is részt vesz a holnap induló San Luis-i seregszemlén, Kabay Barna új filmjéhez rocker statisztákat…
tovább
hír
A Mozgókép Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a tárgykörébe tartozó 2009. január 1.–2009. december 31. között kiadásra kerülő hagyományos és…
tovább
hír
November 20-ig lehet nevezni a jubileumi filmszemlére, amely 2009. január 27 és február 3 között lesz, Budapesten. Az előzsűrinek szánt játékfilmes…
tovább
hír
Nemes Jeles László egysnittese a legjobb hangmérnök és a fikció kategória második díjával távozott Chileből, a Zöld Holló Filmklub november 7-i…
tovább
hír
Szeptember végén számoltunk be arról, hogy Tarr Béla felhagy a filmkészítéssel miután A torinói ló című projektjét befejezte. Az alkotás…
tovább
hír
Faur Anna első nagyjátékfilmje a genfi filmfesztivál díjáért versenyez, a DOK Leipzig-en Bereczki Csaba, Lakatos Róbert és Salamon András alkotásai…
továbbFriss
Különlegességekkel készül a Magyar Film Napjára a Corvin, a Kino és a Tabán
A Csendes barát tudományos filmeknek szóló díjat nyert
Itt a 10. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja
Várja a nevezéseket a II. Szirtes András Kísérleti Filmszemle
Pogány Induló három újabb nemzetközi filmfesztivált készül meghódítani
Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a Magyar Film Napja. A 125 éves magyar film előtt tisztelgő, a Nemzeti Filmintézet által kezdeményezett és támogatott programsorozatban április 27 - május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.
Egy hétig tartanak a Magyar Film Napja programjai
Keddenként kedvezményesen lehet magyar filmeket nézni a Cinema City-ben
125 ingyenes filmmel ünnepel a Filmio
a teljes dosszié
Április 2-től látható a hazai mozikban a kultikus Taxidermiát és Hukklét rendező Pálfi György legújabb filmje, amelyben egy tyúk szemén keresztül láthatjuk a világot.
Pálfi György tyúkja meggyőz róla, hogy a tojásokért érdemes küzdeni
A filmben szereplő minden állat köszöni, jól van! — Így dolgoztak Pálfi György tyúkjai
Pálfi György tyúkja hosszú keresés után Görögországban lelt otthonra
a teljes dosszié
Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.
Rendszert váltani akkor is nehéz, ha a populista fővezér már benne van a korban
Lovas Rozi felülmúlt minden várakozást – Első helyen nyitott a magyar pszichothriller
Egy furcsa család borzolja a kedélyeket az Itt érzem magam otthon új előzetesében
a teljes dosszié
Február 26-tól látható itthon az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készült Mambo Maternica. Nagy Borbála első nagyjátékfilmje Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódik, három nő egy napját követi végig, akik döntéshelyzet elé kerülnek: abortusz, lombikprogram és örökbefogadás közül választanak.
A magyar nők feje felett egy kérdőjel lebeg
Az anyaság dilemmája háromszor – A Mambo Maternica forgatásán jártunk
Február végén érkezik a mozikba Nagy Borbála első nagyjátékfilmje
a teljes dossziéRifat Maroun / Érzékeny pont