hír

Ősszel jelenik meg Woody Allen első regénye

A What's With Baum? (Mi van Baummal?) címmel, még idén ősszel megjelenik Woody Allen első regénye, akinek főhőse erősen hajaz filmjeinek…

tovább

hír

Cannes-i gyöngyszemek érkeznek a Cinefestre

Nemrég derült ki, hogy az új Fliegaf Bence-film, a Jimmy Jaguár szeptemberben Miskolcon lesz először látható. Most már az is biztos, hogy Joachim…

tovább

hír

Folytatódik a Magyar népmesék sorozat

A Kecskemétfilm klasszikusa, a Magyar népmesék sorozat folytatása mellett további három animáció, hat dokumentumfilm, többek között Tóth Ilona…

tovább

hír

Visszatér a Hunyadi a mozikba a nándorfehérvári diadal tiszteletére

Több mozi is programmal készül a nándorfehérvári diadal évfordulójára. A Cinema Citykben országszerte levetítik a Hunyadi sorozat látványos, nagyívű…

tovább

hír

Tarr Béla 70. születésnapját ünnepli a Cirko-Gejzír

Tarr Béla művészete mindig is kiemelt szerepet játszott a Cirko-Gejzír mozi életében. A kezdetektől vetítették a Sátántangót, 2019-ben itt mutatták…

tovább

hír

Dokusorozat készül Pogány Indulóról

Egyedülálló HBO dokusorozat készül az egyik legizgalmasabb fiatal, hazai zenészről, Szirmai Marcellről, azaz Pogány Indulóról. A karakteres…

tovább

hír

Kusza a szerelmi életed? Jane Austen az oka!

A bubbling_under következő bemutatója Laura Piani irodalmi gyökerekből táplálkozó, fanyar humorú romantikus komédiája, a Jane Austen tette tönkre az…

tovább

hír

Könyvrecenziókat vár a Metropolis folyóirat!

A Metropolis filmelméleti és filmtudományi folyóirat pályázatot ír ki fiatal kutatók, doktorandusz hallgatók és egyetemi hallgatók számára recenzió…

tovább

hír

Szeptember közepén jön a 8. Budapesti Klasszikus Film Maraton

Az NFI szeptember 16-21. között rendezi meg a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont. A restaurált magyar és külföldi filmeket felvonultató fesztivál…

tovább

hír

Petrovits Genovévát Karlovy Vary-ból Cannes-ba repítik

A közép-európai koprodukciókat előtérbe helyező KVIFF Eastern Promises idei programjában szerepelt Schwechtje Mihály Hajtűkanyar Autósiskola című…

tovább
 
hirdetés

Magyar Film Napja 2026

Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a Magyar Film Napja. A 125 éves magyar film előtt tisztelgő, a Nemzeti Filmintézet által kezdeményezett és támogatott programsorozatban április 27 - május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.

Egy hétig tartanak a Magyar Film Napja programjai

Keddenként kedvezményesen lehet magyar filmeket nézni a Cinema City-ben

125 ingyenes filmmel ünnepel a Filmio

a teljes dosszié

Tyúk

Április 2-től látható a hazai mozikban a kultikus Taxidermiát és Hukklét rendező Pálfi György legújabb filmje, amelyben egy tyúk szemén keresztül láthatjuk a világot.

Pálfi György tyúkja meggyőz róla, hogy a tojásokért érdemes küzdeni

A filmben szereplő minden állat köszöni, jól van! — Így dolgoztak Pálfi György tyúkjai

Pálfi György tyúkja hosszú keresés után Görögországban lelt otthonra

a teljes dosszié

Itt érzem magam otthon

Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.

Rendszert váltani akkor is nehéz, ha a populista fővezér már benne van a korban

Lovas Rozi felülmúlt minden várakozást – Első helyen nyitott a magyar pszichothriller

Egy furcsa család borzolja a kedélyeket az Itt érzem magam otthon új előzetesében

a teljes dosszié

Mambo Maternica

Február 26-tól látható itthon az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készült Mambo Maternica. Nagy Borbála első nagyjátékfilmje Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódik, három nő egy napját követi végig, akik döntéshelyzet elé kerülnek: abortusz, lombikprogram és örökbefogadás közül választanak.

A magyar nők feje felett egy kérdőjel lebeg

Az anyaság dilemmája háromszor – A Mambo Maternica forgatásán jártunk

Február végén érkezik a mozikba Nagy Borbála első nagyjátékfilmje

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
- Nem szeretem a csibészkedést!
- Akkó' minek lopsz fát?

Utolsó idők

Oszd meg! Az összes idézet