62. Berlinale

A 62. Berlini Filmfesztivál magyar résztvevőiről.

hír

Delta a Lux-díj első fordulójában

A Lux-díj célja, hogy rávilágítson az európai közösség építéséről szóló közös gondolkodásra, és megkönnyítse az Unióban az európai filmek…

tovább

hír

Cakó kisfilmje indul az Európa Filmdíjért

Cakó Ferenc Randevúja a legjobb európai rövidfilm díjáért száll ringbe decemberben Berlinben. A nemzetközi mezőny tizenkét filmjéből tíz már megvan.…

tovább

hír

Európai Filmdíj-jelölések

A francia-osztrák koprodukcióban készült, Michael Haneke rendezte Caché (Rejtett) a legnagyobb várományosa az Európai Filmdíjnak, összesen hét…

tovább

hír

Magyar nap a berlini Prix Europán

Önálló programokkal mutatkozik be a Magyar Televízió október 19-én, pénteken a berlini Prix Europán (Európa-díj), a kontinens egyik legrangosabb…

tovább

hír

Nemes Gyula új filmje Karlovy Varyban

Beválogatták a Karlovy Vary Filmfesztivál versenyprogramjába Nemes Gyula új filmjét, a Letűnt világot. A dokumentumfilm tíz éven át követi nyomon a…

tovább

hír

Berlinale: A zsűri nagydíjával tüntették ki Fliegauf filmjét

A zsűri nagydíjával, Ezüst Medvével tüntették ki Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén…

tovább

hír

A Fliegauf-film az Amnesty International díját nyerte Berlinben

Az Amnesty International és a Peace Film Award Initiative zsűrije is Fliegauf Bence CSAK A SZÉL című filmjét díjazta a Berlinale hivatalos…

tovább

magazin

Nem politikai, hanem művészeti akció

Levetítették a Berlinalén a Tarr Béla vezetésével készült Magyarország 2011 című szkeccsfilmet. A film utáni beszélgetésen főleg a filmpolitikáról…

tovább

hír

Tematikus rövidfilmes magazin készült a Berlinale alkalmából

A Daazo.com kisfilmes honlap gondozásában megjelenő World of Shorts magazin a Berlinale alkalmából nyomtatásban is megjelenik. Fókuszban a Berlinale…

tovább

hír

Berlinben debütál Fliegauf legújabb rendezése

Fliegauf Bence a Csak a szél című filmmel idén kapott először meghívást a tekintélyes berlini versenyprogramba, melynek fődíja az Arany Medve.

tovább

hír

Fliegauf reméli, hogy fontos filmet készített

A 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale versenyprogramjában tartják Fliegauf Bence Csak a szél című alkotásának világpremierjét…

tovább

magazin

Berlinale: Csontvázak a szekrényben

Túléltük Isabelle Huppert helyenként Predatorra hajazó túszdrámáját (Captive), Clive Owent az IRA ellen bevetett terrorelhárítási ügynökként…

tovább

hír

Berlinale: A zsűri nagydíjával tüntették ki Fliegauf filmjét

A zsűri nagydíjával, Ezüst Medvével tüntették ki Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén…

tovább

magazin

Berlinale: Szívbemarkoló dolgok

Stephen Daldry megcsinálta az eddigi legszívbemarkolóbb 9/11-es filmet, Angelina Jolie teljesen meghatódott élete első rendezésétől, Diane Kruger…

tovább

hír

A Filmalap a berlini filmfesztiválon

Csütörtökön kezdődik a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál. Az év első és kihagyhatatlan filmszakmai találkozóján a Magyar Nemzeti Filmalap…

tovább

hír

Magyarország 2011: szkeccsfilm tizenegy rendezőtől

Pénteken, a 43. Magyar Filmszemle keretében tartják a Magyarország 2011 című szkeccsfilm bemutatóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban - adta hírül…

tovább

hír

Tarr Béla szkeccsfilmje Berlinben

A Tarr Béla irányítása alatt készült szkeccsfilmet versenyen kívül vetítik le a február 9-én kezdődő Berlinale rövidfilmes szekciójában, amelyben…

tovább

hír

Fliegauf az Arany Medvéért

A 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába meghívták Fliegauf Bence Csak a szél/Just the Wind című új játékfilmjét. A filmművészet…

tovább

hír

Berlinale: Két német filmet és Fliegauf művét tartják esélyesnek

A legjobb filmnek járó Arany Medve-díjért versenyben lévő alkotások közül utolsóként a Rebelle című kanadai munka - egy kongói gyerekkatona…

tovább

magazin

Magyarország 2011: És mégis forog... ha forgattok

A Tarr Béla produceri irányítása alatt, sok neves magyar rendező közreműködésével létrejött szkeccsfilm nem film. Éppen ezért ez az írás nem…

tovább

hír

Mégsem lesz látható Fliegauf Benedek filmje a Filmszemlén

Mivel a Berlinale meghívta a versenyprogramjába Fliegauf Benedek Csak a szél című filmjét, ezért azt nem vetíthetik a február 2. és 5. közötti 43.…

tovább

hír

Megkezdődött a Berlinale magyar kísérőrendezvénye

A közép-európai filmművészetnek és a térség filmszakmai kérdéseinek szentelt fórumként megkezdődött szombaton este a berlini magyar kulturális…

tovább

hír

Berlinale: Mesterien minimalista, mégis gazdag eposz

Az előzetes visszhangokból már lehetett sejteni, hogy jó lesz a Berlinale egyetlen magyar versenyfilmjének, a Csak a szél-nek a fogadtatása, de hogy…

tovább
az összes dosszié
 
hirdetés

BKFM 2026

Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.

Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton

A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont

Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek

a teljes dosszié

Veszprém-Balaton Filmpiknik 2026

Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.

Szakmai programok és Osvárt Andrea várnak a Veszprém-Balaton Filmpikniken

A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot

Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált

a teljes dosszié

Filmreform2026

„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.

A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin

Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás

Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
If you are completely happy for more, than ten minutes, you must be an idiot.

Fehér nászéjszaka

Oszd meg! Az összes idézet