„Vagy otthon ülünk és sírunk, vagy csinálunk valamit.”- folytatta. Elmondta, hogy a rendezők kiválasztásában az ő ízlése diktált, 11 olyan embert választott ki, akiben hisz, akik a magyar film letéteményesei, letéteményesei voltak és azok is maradnak. Az Ezüst Medve díjas rendező elmondta, hogy sem a témaválasztásba, sem az eszközökbe nem szólt bele, csak arra kérte őket: mondjanak valami személyeset. Arra sem volt kíváncsi, ki, mit forgat, hiába is próbáltak vele erről szóba elegyedni. Egymás munkáit is csak a legvégén látták erősítette meg Tarr állításait Fliegauf Bence. Nem volt közös koncepció vagy vezérszál: „Ha felkérek 11 embert, hogy beszéljenek a film nyelvén a szabadságról, akkor nekem is szabadon kell őket engednem. Nem akartam őket befolyásolni, mert az olyan lett volna, mintha figyelem őket, mégha nem is ez az általános produceri hozzáállás.”- így Tarr.
Arra a kérdésre, hogy hisz-e még abban, hogy a filmjével megváltoztathatja a világ menetét vagy emberek gondolkodását, Tarr meglehetősen realistán válaszolt. „Már nem hiszek abban, hogy a filmekkel meg lehet változtatni a társadalmat. 22 évesen még azt hittem, ha csinálok egy jó filmet, akkor a nézőkkel együtt átszakítjuk a kerítést, megváltoztatjuk ezt az egész kibaszott világot és igazságossá tesszük. De be kellett látnom, hogy valamitől nem szakadnak át a gátak. Ma már azzal is beérem, ha úgy megérintünk valakit, hogy azt érzi, a világnak másnak kell lennie. Ez a film nem politikai, hanem művészeti akció. Nem szabad, hogy a művészet a politika fogságába essen. Számomra az összes politikus bűnöző, de egy idő után elfelejtjük őket, míg a filmek maradnak, mert a művészet örök.”
Nikitin a fapados filmszemléről is kérdezte az alkotókat: „Jó volt a hangulat, mert nem volt jelen sem politikus, sem üzletember. Olyan volt, amilyennek egy filmszemlének lennie kell.” Fliegauf Bence elmondta, hogy ő épp Halléban dolgozott a Csak a szél című filmjének utómunkáin, mikor Tarr Béla felhívta, hogy egy hét múlva a filmszemlén kocsmárosnak kell lennie. „És ha a Béla hív, nincs mese, menni kell.”- mondta nevetve Fliegauf, aki pár órával később Ezüst Medve díjat kapott a Berlinale díjátadóján.
A közönség főleg arra volt kíváncsi, hogy az új kormány filmipart érintő megszorításai mennyire hatnak ki a magyar rendezők mindennapjaira. Tarr Béla ragadta magához a szót és hosszasan mesélte a régi finanszírozás előnyeit és a döntési pozícióban lévő testület szakmaiságát, és nehezményezte, hogy a mostani filmalap vezetőjét, Andy Vajnát az állam nevezte ki, munkatársait pedig Vajna maga választotta, meg sem kérdezve róla a szakmát. Tarr szerint az új filmalapban egyelőre a forgatókönyvek polírozása folyik, senki nem tudja, mikor kezdheti az érdemi munkát. „Ahol csak egy ablak van, ahova pályázni lehet, azt nem lehet demokráciának hívni.” Ezért ő szeretne létrehozni egy második ablakot, szintén az állam, azaz Vajnáék pénzéből, ami a művészfilmek, művészmozik és szakfolyóiratok pályáztatását és koordinálását végezné. „Már írtunk Vajnának, de még nem érkezett válasz az ajánlatunkra.”
Fliegauf is csatlakozott a Tarr által elmondottakhoz és beavatott bennünket a Csak a szél keletkezésének körülményeibe. „Nálam a forgatás előtt egy héttel derült ki, hogy akkor még sincs finanszírozás, így egy évnyi munkát húzhattunk le a vécén. Volt olyan pillanat, hogy azt mondtam, feladom az egész filmrendezőséget, aztán a producerek mégis szereztek pénzt, a filmalap nélkül is, ami akkor még nem állt fel.”
A cikkben szereplő rajzok eredetileg a Daazo.com által kiadott World of Shorts magazinhoz készültek, a teljes magazint itt lehet megtekinteni
