Hetedik alabárdos

Az első Inkubátoros támogatással moziba kerülő Hetedik Alabárdos, a színészként is elismert Vékes Csaba filmrendező első nagyjátékfilmje. Országos premiere a 14. Jameson CineFesten volt, nemzetközi közönség Montreálban látta először a színházi kulisszák mögött játszódó vígjátékot. A filmet a kezdetektől fogva végigkövettük, jártunk a debreceni forgatáson, beszélgettünk a főhőssel és a miskolci bemutató után természetesen a véleményünket is elmondtuk róla.

magazin

Hetedik alabárdos: Óda a segédszínészhez

Az idei CineFest versenyblokkjának egyetlen magyar indulójaként debütált a Filmalap Inkubátor programjának első produktuma. Vékes Csaba rendező egy…

tovább

magazin

Bánki Gergely: ,,Nem lehet olyan őrültséget kitalálni, ami aztán ne történne meg”

A kultikus Krétakör színház társulatának tagja, játszott balszerencsés kéményseprőt a Fekete kefében, reverendában dekázó papot a Brazilokban és a…

tovább

magazin

Vékes Csaba: ,,A sok érfelvágás között legyen valami, amin mosolyogni lehet''

Vidéki színházakban tapasztalt abszurd élményei és a társulatok jól ismert alakjai ihlették Vékes Csabát az első nagyjátékfilmjének elkészítésére: a…

tovább

hír

Montreálban debütál a Hetedik alabárdos

Magyar világpremier gazdagítja a ma kezdődő, A-kategóriás, 41. Montreali World Filmfesztivál elsőfilmes versenyprogramját. Észak-Amerika vezető…

tovább

hír

Hetedik alabárdos: itt a trailer

Szex, csúnya beszéd, némi vér, színház- és filmcsinálás, de főleg sok humor látható Vékes Csaba debütálása, a Hetedik alabárdos első előzetesében.

tovább

hír

Magyar premier a 14. CineFest programjában

A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idén 14. alkalommal szeptember 8-17-ig várja a hazai és nemzetközi filmbarát közönséget, filmes…

tovább

magazin

Velük megyünk neki az évnek

Az új év tucatnyi új magyar filmet is jelent, mi pedig örömmel kapkodjuk a fejünket a naponta kijövő premierdátumok, plakátok és előzetesek láttán.…

tovább

magazin

Hetedik alabárdos: Biodíszletből főszerep

Saját, abszurdba hajló színházi élményei alapján írta és rendezi Hetedik alabárdos című filmjét Vékes Csaba, az Inkubátor program egyik díjazottja.…

tovább

hír

Forog az első inkubátoros mozi

Július 27-én a Filmalap Inkubátor Programja által támogatott játékfilmtervek közül elsőként Vékes Csaba és Dudás Balázs Hetedik alabárdos címmel…

tovább
az összes dosszié
 
hirdetés

BKFM 2026

Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.

"Hiszek abban, hogy a film megváltoztathatja az életünket" – Interjú Andrzej Wajda és Roman Polanski operatőrével

Filmgyár podcast #36: Jön a Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026

Gregory Peck egyik legjobb filmje Tóth Endre történetén alapul

a teljes dosszié

22. Miskolci CineFest

Szeptember 4. és 12. között zajlik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Idén 16 film sorakozik a CineFest fődíjának számító Pressburger-díj, és a zsűri nagydíja, a Zukor-díj várományosai között, köztük két magyar film, Reisz Gábor Földszint és Mayer Bernadette Mommy Blue című alkotásai.

Für Anikó és Vilmányi Benett is káprázatos a látását elvesztő anya történetében

Három magyarhangya- és bubbling_under-film debütál a CineFesten

Gáspár Sándor, Danis Tanović, és Kevin Macdonald is díjat kap az idei CineFesten

a teljes dosszié

Veszprém-Balaton Filmpiknik 2026

Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.

Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik

A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot

Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
Az a kurva jó, hogy senkinek nem fogsz hiányozni.

Diamond Club

Oszd meg! Az összes idézet