Steven Soderbergh igen különleges, minden ismerős szempontból beskatulyázhatatlan alakja a kortárs filmművészetnek. Ezért nem túlzottan meglepő, hogy a rendkívül termékeny és izgalmasan kacskaringózó pályaív ellenére sincsen még könyvtárnyi irodalma a rendezőnek. Soderbergh azon kevesek egyike, aki a koherens (és ezért jól elemezhető) szerzői életmű építése helyett filmről filmre más műfajokat, stílusokat és megközelítéseket választ. A neve nem lett hangzatos brand, a sokszor csak filmes kaméleonként emlegetett alkotó inkább a keményvonalas cinefilek körében örvend kitüntetett tiszteletnek.
Steven Soderbergh és Michael Douglas a Túl a csillogáson forgatásán
A már említett hiánypótlást igen komoly munkatempóban végző, a filmes könyvei mellett ráadásul kísérleti filmeket és már egy regényt is jegyző Lichter Péter természetesen maga is Soderbergh ínyenc rajongói közé tartozik. A munkamániás, gyakran kísérletező, a közönség elvárásai és igényei helyett a saját útját követő amerikai rendezőben persze nemcsak az érdekes művészt, de az inspiráló példaképet sem nehéz megpillantani. Lichter Péter rövid bevezetőjében nem is rejti véka alá, miért csodálja a portré alanyát. Az alcím, Steven Soderbergh féktelen filmművészete, mindent elárul arról, miért tartotta fontosnak a könyv megírását.
A hollywoodi alakváltó nagyon bölcsen meg sem kísérli valamiféle elméleti keretbe zárni vagy akár csak megfejteni Soderbergh színes életművét. Lichter Péter ehelyett kronológiai sorrendben veszi végig az eddigi filmeket, mind a harminckettőt. A nagyjából azonos terjedelmű, négy-öt oldalas fejezetek hasonló szerkezetet és elemzői logikát követnek. Elhelyezik az adott filmet a rendező pályáján, kiemelik, miért különlegesek, illetve mi a sikerük (vagy épp kudarcuk) titka. Aki olvasta Lichter Péter valamelyik korábbi könyvét, az már tudhatja, a szárazabb tudományos nyelvezet helyett gördülékeny, könnyed és személyesebb hangvételű szöveget kapunk, ami mögött igen komoly háttértudás csillan meg.
Soderbergh életművéről koherensen írni nyilvánvalóan komoly kihívás, ám az éles kanyarokat, meglepő fordulatokat és hullámvölgyeket Lichter Péter szakírói lehetőségnek tekinti. Soderbergh ugyanis nemcsak műfajokat és stílusokat vált, de készített már telivér hollywoodi kasszasikert, csúfos bukást, díjakkal megszórt független filmet, kult-kedvencet vagy a nézhetetlenség határát súroló mozgóképes kísérletet. Ezeket az egymástól markánsan különböző filmeket Lichter Péter gyakran amolyan trójai falónak is tekinti, azaz rajtuk keresztül fontos filmes fogalmakat és trendeket tisztáz, vagy épp filmtörténeti gyorstalpalókat tart.
A független film címkéjének rövid tisztázásától a midculton át a kísérleti filmig sok minden előkerül, sőt, még olyan komplex hívószavak is, mint mondjuk a posztmodern. Ezek a magyarázók szerencsére soha nem terhelik meg a szöveget, sőt, Soderbergh alakján keresztül feltárulnak a kortárs amerikai film fontosabb előzményei és tendenciái. A hollywoodi alakváltó így nemcsak kedvcsináló portré a rendezőt még nem vagy csak kevésbé ismerők számára, de feszes bevezetőként szolgálhat a cinefília izgalmas világába.
A választott célközönségét és a szélesebb edukációt szem előtt tartó, kimondottan szimpatikus irányt a könyv következetesen viszi végig. Az adott filmhez mindig elegánsan visszakanyarodó tömör és világos magyarázatok lendületét csak egy-két helyen törik meg olyan idegen szavak vagy fogalmak, amiket talán szerencsésebb lett volna vagy kerülni vagy pár mondatban tisztázni. Aki ugyanis nem tudja, mi Új-Hollywood (amit egy bő oldalban szépen tisztáz a szerző), az vélhetően azt sem fogja érteni, mi a „kitchen sink” kisrealizmus, a szubtilis vagy a „fikciós világ diegézisének lebontása”. Szintén kizökkentő apróság, hogy a könyv ahol csak lehet a magyar címeket szerepelteti, de a sokak által inkább ismert angol eredetiket még a fejezetcímekben sem tünteti fel.
Mindezzel párhuzamosan a könyvben számos találó nyelvi lelemény és gondolatébresztő megfigyelés is helyet kapott. Az „imitátorgéniusz” például tökéletes Soderbergh-jelző, de a „csömörtrilógia” kifejezés vagy Amerikai Vérbosszú- Szindbád párhuzam is legalább ilyen gondolatébresztő. A rendezői életművet alaposabban ismerőket pedig azok a részek fogják meglepni, ahol a szerző jótékonyen szembemegy az áltanosabb véleményekkel. Lichter Péter meggyőzően érvel a Mellékhatások (Side effects), az Ocean’s twelve vagy a Szabad szavak (Let them all talk) értékei mellett, de szerencsére akkor sem finomkodik, ha az adott művet nem tartja különösebben jónak.
A hollywoodi alakváltó olvasása után nemcsak az újranézésekhez kapunk kedvet, de Soderbergh alakját is kicsit újrakalibrálhatjuk a fejünkben. Rajta keresztül pedig a „független” mára kissé elkopott jelzője is felfrissülhet, a kezdő filmrajongók pedig rengeteg tippet kaphatnak arra, merre induljanak akár a múltba, akár a kortárs vonalon, ha túl akarnak lépni a Quentin Tarantino – Wes Anderson – Christopher Nolan vonalon. Soderbergh valóban olyan alakváltó, akinek az életművében tényleg bárki találhat kedvére való csemegéket, Lichter Péter értő rajongása pedig természetes könnyedséggel ragad majd át az olvasójára.
