Tűzben edzett szerelem (r.: Sara Dosa)

Szeptember 9. 20:00 (premier) / Szeptember 10. 17:00 (ismétlés)

A világ legismertebb vulkanológus párját mutatja be Sara Dosa lenyűgözően kreatív és megható dokumentumfilmje, amely a Cinedocs programjában látható. A Tűzben edzett szerelem hősei Katia és Maurice Krafft, a 70-es évektől aktív tudományos munkát végző pár, akik az egész életüket közös szenvedélyüknek, a vulkánoknak szentelték, egészen az 1991-ben bekövetkező halálukig. Közösen több mint 150 aktív vulkán szélén sétáltak, mintákat vettek, tanulmányozták az eléjük táruló természeti csodákat.

Sara Dosa több száz órányi archív felvételből alkotta meg ezt a különleges portrét, ami főleg a házaspár expedíción készített saját és mások által felvett anyagokból, illetve tévéfelvételekből áll. Földöntúlian gyönyörű vulkánkitörések felvételei mellett a pár különböző dinamikáját, a kapcsolatuk működését is megismerjük, bohókás űrruháik és a franciás hangulat keverékéből mintha Wes Anderson legújabb figurái másznának elő, amely játékosság az egész filmre rányomja a bélyegét. A Tűzben edzett szerelem nem mindennapi portré egy párról, akiknek a vulkanológia volt az egyetlen gyermeke, az életük értelme.

Magyar hangja… (r.: Csapó András)

Szeptember 10. 18:00 (premier) / Szeptember 11. 16:30 (ismétlés)

Kálid Artúr, Galambos Péter, Bogdányi Titanilla, Csőre Gábor – mind nagyszerű színészek, akiknek a hangja összeforrt a kedvenc film- és sorozatszereplőinkkel, Eric Cartman vagy Ross Geller szállóigéit az ő segítségükkel ismertük meg, a karakterek rajtuk keresztül keltek életre. A máig töretlen népszerűségnek örvendő magyar szinkron kulisszái mögé visz magával Csapó András dokumentumfilmje, és a legismertebb hangok közreműködésével megvizsgálja, hogyan lett a szinkronizálás a magyar kultúrörökség fontos része.

A magyar szinkronkészítés történetének felelevenítése mellett felmerül az örök kérdés az eredeti nyelven vagy szinkronizáltan fogyasztott tartalom ellentétéről, a filmre tett hatásáról is. Ismerős nevek és hangok mesélnek a leghíresebb szerepeikről és a saját életükre tett hatásáról. A miskolci premier az alkotók jelenlétében zajlik majd.

Magasságok és mélységek (r.: Csoma Sándor)

Szeptember 10. 20:30 (premier) / szeptember 11. 20:30 (ismétlés)

Erőss Zsolt tragikus halála a Kancsendzönga megmászása közben nagy médiafigyelmet kapott 2013-ban. Az események megfilmesítéséhez nem szokványos szemszöget választott Csoma Sándor, nem a hegymászó életének utolsó napjait követjük fagyasztó közelségből, hanem az otthon aggódó feleség, Sterczer Hilda alakján keresztül szembesít a film a bizonytalanság frusztráló időszakával, a halál elfogadásával és a gyászfeldolgozás nehézségével.

A pszichológiai dráma alkotói folyamatosan konzultáltak az özveggyel a minél nagyobb hitelesség érdekében, a kifelé mutatott erő mögött megbújó fájdalmat akarták ábrázolni. A személyes szálon túl az esetet övező felfokozott médiaérdeklődés etikusságát is vizsgálja majd a film. A főszerepben Pál Emőke lesz látható, Erőss Zsoltot Trill Zsolt személyesíti meg. A miskolci premieren és az azt követő közönségtalálkozón személyesen is lehet majd találkozni az alkotókkal és a színészekkel.

Eo (r.: Jerzy Skolimowski)

Szeptember 11. 18:45 (premier) / szeptember 12. 16:30 (ismétlés)

A 84 éves Skolimowski a hatvanas években kezdte rendezői pályáját, és azóta szinte minden évtizedben letett legalább egy olyan filmet az asztalra, ami miatt teljes joggal körberajongják őt a cinefilek. A ’71-es Mélyvíz, a ’82-es Moonlighting vagy a ’08-as Négy éjszaka Annával után most a Cannes-ban a zsűri díját elnyert EO-val bővült a sor, amelyet kritikusunk a kísérletező jellege miatt a fesztivál egyik legfrissebb filmjének nevezett meghazudtolva ezzel a rendező korával járó feltevéseket.

Egy szamár szemszögéből bomlik ki előttünk a világ, emiatt Robert Bresson 1966-os Vétlen Balthazar című munkájának a párdarabjaként is értelmezhető az EO. A címszereplő csacsi meseszerű utat jár be, hogy megtalálja az imádott gazdáját. A cirkuszból egy gazdaságba kerül, majd egy focicsapat kabalaállata, vágóhídi alkalmazott, és egy bűnbeeső pap legjobb barátja lesz belőle. Minden jelenetével újra meg újra elvarázsol, meglep vagy sokkol az állatra váró veszélyekkel.

Nyugati nyaralás (r.: Tiszeker Dániel, Lévai Balázs)

Szeptember 13. 18:00 (premier) / Szeptember 14. 16:30 (ismétlés)

Vakációra indul, a Mézga helyett ezúttal a Maurer család. Pontosabban csak indulna, hiszen az utolsó pillanatban kiderül, hogy nem kaptak elegendő kék útlevelet. Maurer Gyurit, a rafinált autószerelőt azonban nem lehet ilyen egyszerűen eltántorítani: kitalálja, hogy magukat nyugat-német turistának kiadva a magyar tengernél fogják elővarázsolni a nyugati hangulatot, amihez egy kölcsönvett luxusautó is segítségül szolgál. Az álidentitás persze óriási zűrzavarhoz vezet, amit a családnak közös erővel kell megoldania.

Tiszeker Dániel és Lévai Balázs legújabb filmje színes képet fest a szocializmusról, tele humorral, kedves karakterekkel, korabeli és mai slágerekkel. A film igazi ütőkártyája mégis a színészi játék, Maurer Gyuri szerepében Mészáros Máté nevettet meg minket, akinek fanyar feleségét Pokorny Lia alakítja, de a családot gyerekek teszik teljessé: a kajla tinilány szerepében Szőke Abigélt, okostojás kisfiúként pedig Tóth Mátyást láthatjuk.

A barlang (r.: Michelangelo Frammartino)

Szeptember 14. 21:00 (premier) / Szeptember 15. 21:00 (ismétlés)

A 2010-es Le quattro volte rendezője egy hatvanas évekbeli barlangexpedíció történetével tér vissza a mozikba. Az Il buco a calabriai Abisso del Bifurto, a világ egyik legmélyebb ismert barlangjának feltárásáról, és a barlang körül élő parasztok és pásztorok hétköznapjairól szól. Frammartino megrázó párhuzamot von a barlang és az emberi élet, az emberi szervezet konkrét és elvont mélysége között.

Az olasz rendező rövid, de jellegzetes életműve filmen láthatatlan, elzárt, misztikus közegeket, az olasz vidék transzcendens tájait és szokásait ábrázolja. Új munkája egyúttal reflexió a mozira is. A barlangba egy égő papírdarabot dobnak le, ami mint vetítő a vászonra, fényt szór a sötét falakra, és egy új, titkos világ válik láthatóvá.

A titokzatos nő (r.: Park Chan-wook)

Szeptember 15. 18:00 (premier) / Szeptember 16. 21:00 (ismétlés)

A kultikus Oldboy és A szobalány rendezőjének új thrillerje egy különös macska-egér játékról szól, ami egy rendőrnyomozó és egy özvegy között alakul ki, miután annak férje gyanús körülmények között életét veszti hegymászás közben. A busani rendrőség legfiatalabb felügyelőjének, Hae-joon figyelmét az kelti fel, hogy az elhunyt fiatal, kínai bevándorló felesége láthatólag nem különösebben gyászolja férjét. Miközben megpróbálja felderíteni a történteket, egyre közelebb kerül a titokzatos nőhőz, amivel saját házasságát és reputációját is kockára teszi.

Az idei cannes-i filmfesztiválon bemutatott A titokzatos nő a dél-korai mester újabb remekműve, makulátlanul fényképezett, klasszikus noir és pszicho-thriller elemekkel dúsított szerelmi dráma, amiben ennek ellenére közvetlenül alig van jelen a szexualitás. A magyar mozikba hivatalosan csak decemberben érkezik majd meg, de a miskolci közönség előtt már most kiderülnek a rejtélyek.

Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes (r.: Oláh Kata)

Szeptember 15. 18:30 (premier) / Szeptember 16. 20:00 (ismétlés)

Keleti Ágnes 2021. január 9-én ünnepelte 100. születésnapját, ezzel ő jelenleg a világ legidősebb olimpiai bajnoka. A világszerte ismert, ötszörös olimpiai bajnok tornász igazi élő legenda, aki a legtöbb érmét 1956-ban, Melbourne-ben szerezte. Bámulatos sportkarrierje mellett rendkívül izgalmas élete volt, a családja jelentős részét elveszítette a holokausztban, zsidó származása miatt több sportversenyről is kitiltották, 1944 márciusától álnéven, hamis személyazonossággal élte túl a német megszállást. Tornászkarrierjét újrakezdve küzdötte fel magát a legnagyobbak közé, energiáját és lelkesedését később edzőként hasznosította.

Oláh Kata 2020 októberétől követte Keleti Ágnest, végigkísérve őt a jubileumi születésnapi privát ünnepségén, amely a járvány miatt szűk körben zajlott. Az újonnan készített és ritka archív felvételek mellett Keleti Ágnes személyesen mesél az életéről, a múltjáról, a sport iránti szeretetéről. “Az egész világ megismerheti ezt az erős, harcos, céltudatos női élettörténetet, amelyet a 20. század történelme sem tudott megtörni.” - mondták a film alkotói. A miskolci premiert közönségtalálkozó is követi majd, reméljük a film főszereplője is csatlakozik a beszélgetéshez.

Hat hét (r.: Szakonyi Noémi Veronika)

Szeptember 16. 18:00 (premier) / Szeptember 17. 20:30 (ismétlés)

Az érettségi előtt álló Zsófi (Román Katalin) nehéz anyagi körülmények között él labilis édesanyjával és kishúgával. Későn jön rá, hogy terhes, és úgy határoz, hogy nyílt örökbeadáshoz folyamodik. Kislányát egy civil szervezeten keresztül készül örökbe adni egy régóta óta várakozó párnak (Balsai Móni és Mészáros András). Egyedül Zsófi édesanyja (Járó Zsuzsa) nem képes belenyugodni a döntésbe.

Szakonyi Noémi Veronika filmjének fókuszában az a hat hét áll, amíg a hazai jogszabályok szerint az örökbeadó anyának még lehetősége van visszakérni a gyermeket. A rendező és alkotótársa, Vincze Máté Artur eredetileg dokumentumfilmet készült forgatni a témában, és játékfilmjük mögött is komoly kutatómunka áll. Szakemberekkel, örökbeadó anyákkal és örökbefogadó párokkal készítettek mélyinterjúkat annak érdekébebn, hogy a Hat hét minnél hitelesebb legyen. A film világpremierjére a Szarajevói Filmfesztiválon került sor, itthon először a CineFesten lesz látható.

Hétköznapi kudarcok (r.: Grosan Cristina)

Szeptember 17. 17:00 (premier) / Szeptember 17. 22:00 ismétlés)

Kerekes Vica szereplésével, közép-európai koprodukcióban készült Grosan Cristina második nagyjátékfilmje, amely a disztópikus Prágában játszódik. A nagyvárost robbanások rázzák még, az eget különös fények színezik át. A világvége fenyegetése három nő, egy kamaszlány, egy fiatal anya és egy középkorú asszony történetén keresztül bontakozik ki. A komor sci-fi környezetet az ő magánéleti drámáik teszik intimmé és átélhetővé. Grosantól bizarr humort is remélhetünk, amelyet egy számítógépfejű robotkutya szavatol a filmben.

A Velencei Filmfesztiválon bemutatkozó Hétköznapi kudarcokban Kerekes mellett fetűnik Nora Klimešová, Beáta Kaňoková és Taťjana Medvecká is.

A 18. Cinefest - Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál szeptember 9. és 17. között zajlik. A Filmhu ezúttal is a helyszínről fog tudosítani.

Az ajánlót összeállította: Pozsonyi Janka, Varga Dénes, Babos Anna, Horváth Bálint

Címlapkép: Magasságok és mélységek / Fotó: JUNO11