A sorozat címe, Nemzedékek, nemcsak az alkotók egymást követő generációira utal, Rainer Werner Fassbindertől Tom Tykwerig, hanem mindazokra, akiknek történelembe ágyazott, huszadik századi történetei e filmekben megjelennek, tükröt tartva a ma emberének is - áll az Uránia Nemzeti Filmszínház közleményében.
A szervezők a szerdai nyitó alkalmat az Európai Filmakadémia életműíjával kitüntetett Wim Wendersnek szentelik, Berlin felett az ég című filmjének vetítésével. A művész 1987-es rendezése egy olyan retrospektív vetítéssorozatot nyit meg, amellyel egyrészt a német film háború utáni évtizedeinek története, másrészt a huszadik századi német, illetve tágabb értelemben az európai történelem is elbeszélhető. A visszatekintés apropója a német filmeket világszerte népszerűsítő German Films 70. születésnapja, amely - a Budapesti Goethe Intézettel együtt - együttműködő partnere is a sorozatnak.
Wenders filmjét követően a klasszikusokat elkészítésük sorrendjében vetítik, eredeti nyelven, magyar felirattal. Január 15-én Alexander Kluge 1966-os Búcsú a tegnaptól című, a francia új hullám filmjeire rímelő alkotása látható. Kluge első nagyjátékfilmjében egy fiatal nő, az NDK-ból nyugatra menekült Anita G. útját követhetik a nézők a boldogság és a szabadság keresésében.
A lég meg a Lola / Fotó: Uránia
Az 1970-es éveket két alkotás képviseli a válogatásban. Az első, január 29-én - a holokauszt január 27-i nemzetközi emléknapjához is kapcsolódva - az NDK filmgyártásának legnagyobb nemzetközi sikere és egyetlen Oscar-jelölése, a Hazudós Jakab (1974). A történet, amelynek később amerikai remake-je is elkészült Robin Williams főszereplésével, Jurek Becker azonos című regényét dolgozza fel. Egy lengyelországi gettóban játszódik, ahol a főhős, hogy lelket öntsön a szenvedőkbe, a Vörös Hadsereg előrenyomulásáról szóló híreket talál ki. A csehszlovák koprodukcióban készült filmet magyar színészek közreműködésével forgatták.
Február 12-én Rainer Werner Fassbinder alkotása, a Maria Braun házassága (1979) látható, Hanna Schygullával a címszerepben. A német film mindössze 37 évet élt fenegyereke hatalmas életművet hagyott az utókorra, amelyben tükröt tart kora társadalmának.
A következő két filmben ismét Berlin játssza az egyik főszerepet. A kilencvenes évek az újraegyesített, új hangját kereső német film évtizede, amely egy új rendezőnemzedéknek hozza meg a világhírt. Közülük Tom Tykwer került be a sorozatba, akinek 1998-as A lé meg a Lola című filmje február 26-án látható. Március 12-én a Good Bye, Lenin! című filmet tűzik műsorra, amely 2002-ben tragikomikus mesében dolgozta fel a berlini fal leomlásának történetét. A vetítéssel a rendezőre, a december 12-én súlyos betegségben elhunyt Wolfgang Beckerre emlékeznek.
Március 21-én vetítik A fehér szalagot, Michael Haneke osztrák filmrendező német filmjét, amely baljós "német gyerektörténet" egy csendes észak-németországi protestáns faluból, ahol az első világháború előestéjén megmagyarázhatatlan és látszólag összefüggéstelen balesetek történnek, amelyek felforgatják az ott lakók életét.
A sort március 31-én Maren Ade 2016-os alkotása zárja. A Toni Erdmann című filmben Sandra Hüller fiatal üzletasszonyt alakít, aki csak nemzetközi karrierjének él. Apja aggódik lánya miatt, és elhatározza, vidámságot csempész a lány mindennapjaiba.
A sorozat a German Films és a Goethe Intézet együttműködésével és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.