Előző dokumentumfilmjeidben adott volt a konfliktus, forgattál például az EDDA felbomlásáról (Kölyköd voltam), Puskás Ferenc élete is tele volt kalandos fordulatokkal (Puskás Hungary). Most viszont egy borvidékről készítettél filmet. Nehéz volt megtalálni a drámát ebben a témában?
Ez volt a legnagyobb probléma. De az is nehézség elé állított bennünket, hogy olyan fogalomról készítettünk filmet, ami nemzeti szimbólum, még a Himnuszban is említik: „Tokaj szőlőveszszejin nektárt csepegtettél”. Úgy kerültük ki ezt a csapdát, hogy embereken keresztül beszéltünk Tokajról.
A drámát a borászok tevékenységében, az aszúkészítés folyamatában találtuk meg. A megszólalókról kiderül, hogy hiába tesznek meg mindent, bizonyos természeti tényezőket nem befolyásolhatnak. Az ő mindennapos küzdelmeik adják a film drámaiságát. Tudásukat és szívüket adják, hogy szeptember elejére tökéletes állapotba kerüljön a szőlő. Innentől kezdve viszont azon múlik az aszúsodás, hogy jön-e megfelelő mennyiségű csapadék, szél és napsütés a megkívánt sorrendben és mennyiségben. Fent hagyják a szőlőt az aszúsodáshoz, megkockáztatva, hogy kárba vész a termés? Vagy inkább menjenek biztosra és szedjék le? Nagy a rizikófaktor az aszú borok készítésében, és ez segített építeni a film drámai ívét.
Már ott voltál a hegyen, amikor rátaláltál erre a drámára?
Először négy-öt napot voltam a borvidéken, és utána még legalább tízszer lementünk a forgatás előtt, és közben megtanultam az aszúsodás folyamatát. Világossá vált, hogy ebben kell keresni a drámát. Amikor felkértek a filmre, már volt egy olyan elképzelés, hogy borverseny áll majd a középpontjában. Ott viszont nincs igazi kapcsolat a termelő és a tárgyiasult terméke között - egyrészt négy-öt év kell, hogy az aszú eljusson egy versenyre, másrészt nem derül ki, mit tett meg a borász a termék előállításáért.
Volt egy olyan fázis az előkészítésnél, hogy a Filmalap sokkal több pénzt ad, és egy játékfilmszerű dokumentumfilmet forgatunk, amiben például azok a nagynevű, londoni, New York-i, tokiói éttermek is feltűntek volna, ahol felszolgálnak tokajit. Több világsztár is büszke arra, hogy nekik van tokaji boruk. Közülük az egyik narrálta volna a filmet. De ez a világ távol áll tőlem.
Három borászt mutat be a film, de Szepsy István messze több figyelmet kap, mint Bacsó András és Alkonyi László.
Ez a mi döntésünk volt, őt akartuk a középpontba rakni, és a másik két borász - filmes értelemben - komplementer figuraként segíti őt. Szepsy egy nagyon erős, markáns személyiség, és ez egyszerre volt az előnye és a hátránya - nagyon nehezen nyílt meg nekünk. Egyszerűen nem értette, amikor az érzelmeiről faggattuk. Azt felelte, ő már elmondott mindent a szőlőről és a kőzetekről. Sok órányi anyagunk van csak a kőzetekről. Azért vettük fel ilyen sokszor, hátha egyszer megunja, és máshogy reagál.
Nekem Marlon Brando karaktere, Don Corleone jutott eszembe róla a Keresztapából. Egy erőskezű vezető, aki dinasztiát épít.
Tokaj-Hegyalján jellemzően rajonganak érte, de aki nem, az utálja. Tényleg óriási a tekintélye.
A hangsúly azon van, milyen nagy munkát fektet Szepsy a boraiba, hogyan terjeszti a világban a tokaji jó hírét. Emellett azonban az is kiolvasható a filmből, hogy komoly problémák hátráltatják Tokaj-Hegyalja fejlődését. A borvidék problémáira is fel akartad hívni a figyelmet?
Az a rövid válaszom, hogy igen. Erről jóval több felvételünk van, de a film egyensúlya miatt csak ennyit tudtunk felhasználni. Volt egy úgynevezett szoció vonal. A képek erejével mutattuk meg a térségben egyszerre jelen lévő csillogást és szegénységet. A szerkezet végül kidobta magából ezeket a szekvenciákat. Így maradt a sztoriból természetesen fakadó látlelet.
A Puskás Hungary után ez már a második olyan filmed, ami egy hungarikumról szól, legyen az személy vagy tárgy.
Az az igazság, hogy felkértek rá, magamtól nem jutott volna eszembe. Imádtam Puskás játékát, sokáig futballoztam is, de arra a filmre is felkértek. Nagy kihívás volt mindkettő, ha azt mondják, hogy csináljak filmet arról a székről, amin ülsz, az könnyebben ment volna.
Az volt benne a nehéz, hogy mindenkinek van egy elképzelése Tokajról, a tokaji aszúról, és ehhez képest kell neked újat mondanod?
Így van. Ha azt mondom aszú, mindenkinek megjelenik róla egy kép. Ez az a bor, amit nem isznak az emberek, hanem ajándékba veszik. Bennem az maradt meg, hogy ha vendégségbe mentem, biztosan ki volt rakva valahol egy három vagy négy puttonyos aszú. Egy orvos lakásában tizenöt másik bor mellett ott volt a polcon az aszú, mert azt vitték ajándékba egy komolyabb műtét után. Ez ma már kevésbé jellemző.
Én is azt látom, hogy nem isszák az emberek, legalábbis a saját generációm biztosan nem.
A tokaji aszú szerintem zseniális bor. A fiatalság azért nem ismeri, mert manapság nem divat az édes borivás. Pedig a jó minőségű aszú, különösen az esszencia, maga a világcsúcs. Ha valaki megkóstolja, utána már képtelen lesz azt mondani, hogy likőrt kér, akkora a különbség. Ez a világ egyetlen természetes édes bora, bár ezt a szabályozás miatt nem lehet mondani. A franciák is természetesnek mondják a magukét, de náluk nem a tőkén aszúsodik a szőlőszem, hanem amikor jön a rizikós időjárás, leszedik, beviszik egy belső térbe, és mindenféle trükkel viszik végig a folyamatot.
Mi a helyzet az absztinens nézőkkel? Nekik is érdekes lehet a Folyékony arany?
Ez a film szólhatna séfekről, orvosokról vagy mélytengeri búvárokról is. Hogy borászok lettek, az a felkérésből adódott. Minket az elszántság érdekelt, az a törekvés, hogy ezek az emberek minden nap meg akarják haladni önmagukat, van valami, amire rááldozzák az életüket. Szepsy minden nyereségét visszaforgatja a birtokba, és évtizedek óta nem volt nyaralni. A film többi szereplője is hasonlóan cselekszik, mert valamit létre akarnak hozni. Makk Károlytól a Megszállottak jutott mindig az eszembe ezekről az emberekről.
Nagyon szimpatikus volt számomra, amit Alkonyi mondott: ahhoz, hogy eldöntsük, hogy valami jó vagy nem, ahhoz kell egy értelmezési tartomány. Könnyedén dobálózunk azzal, hogy ez milyen jó film, ő milyen jó focista, ilyen jó kaját még nem ettem. De mihez képest? Mindannyiunknak fel kell állítanunk egy rendszert, amiben értelmezhetővé válik, hogy mi a rossz, a közepes és a jó.
Ahhoz mindenképpen meghozta a kedvem a film, hogy tokaji aszút igyak.
Nem akartunk reklámfilmet készíteni, azt az öt éven át tartó élménysorozatot akartam átadni, amit a szereplők által átéltünk. Ha ez meghozza a kedved az aszúhoz, annak nagyon örülök.
