Átütemeztük az interjú időpontját egy leadási határidőd miatt. Mesélhetsz arról, min dolgozol?
Egy készülő, román gyártású Netflix-sorozatnak írom a zenéjét. Érdekessége, hogy ez lesz a streaming szolgáltató első produkciója ebben a régióban. Egyelőre szerintem ennyi a sajtónyilvános része. Maga a projekt egyébként nagyon izgalmas, épp folynak az utómunkálatok. Mostanában sokat dolgozom külföldre, a román gyártással pedig van egy elég szoros kapcsolatom, 2013 óta gyakran dolgozom ott is.
Mintha tudatosan váltogatnál magyar és külföldi munkák között.
Egyszerűen így hozza az élet. Ha egy alkotógárda jól működik együtt és ugyanazok a kreatív célok fogalmazódnak meg, abból általában valami jól sül ki. Így kialakulnak tartós alkotói társkapcsolatok is, ezek valahogy adják magukat. Több olyan magyar és külföldi rendező is van, akivel nagyon szeretek együtt dolgozni.
Ha olyan rendező keres meg egy filmmel, akit még nem ismersz, akkor mi alapján dől el, hogy elvállalod-e a munkát?
Először is nagyon szeretem, ha beszélgetünk, ez mindennek az alapja. Onnantól sok minden kiderül, hogyan gondolkodunk, hogy látjuk azt, amiben hosszú ideig szeretnénk közösséget vállalni. Ez egy akár nyolc hónapos elköteleződést jelenthet, lelki értelemben is. Ha például elvállalok egy megrázó krimisorozatot, akkor mérlegelnem kell, hogy milyen állapotban leszek tőle. Hiszen ezzel fogok kelni és feküdni, sok szempontból meg fogja határozni az életem következő hónapjait. Én megélem és átérzem a történeteket, ebből az élményből hozom létre a zenét. Ha ugyanezt a mentalitást látom az adott rendezőben, akkor jó eséllyel megtaláljuk majd a közös hangot.
Ha már szóba került tudatosság: az ELTE angol szakára jártál, utána a Bartók Konzervatóriumba, majd rögtön Amerikába mentél. Konzekvensen építgetett tervnek tűnik.
Mindig is vonzott a film és a zene kapcsolata, tizenéves kamaszként már ez foglalkoztatott, akkor kezdtem el arra figyelni, hogy mit tesz a filmmel a zene. Nem kommersz filmeken kerestem ezeket a megoldásokat, mert azok egyszerűek, sokszor olcsók. Azok a filmek érdekeltek, amik újszerűen nyúltak a zene kérdéséhez, vagy akár konkrétan a zenéről szóltak. Ebből valahogy kialakult, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Az angol szak meg onnan jött, hogy nagyon érdekelt a bölcsészet, számomra egységesítette a különböző művészeti ágakat. Azóta is bölcsész fejjel megyek neki minden filmzenének, a zenei eszköztáram segítségével pedig igyekszem megfogalmazni azt, amit gondolok.
Mik voltak ezek a nem kommersz filmes kapudrogok?
Jim Jarmusch-t néztem sokat, Coppola korai filmjeit és Lars von Triert. Jiří Menzel is nagy hatással volt rám, pláne úgy, hogy Hrabal a kedvenc íróm. Azokat a filmeket szerettem, amikből valamiféle bölcsesség áradt. Aztán ott van David Lynch és Angelo Badalamenti, akik szintén meghatározók voltak, de a Morricone-vonal is rendesen beütött nálam, ahogy sok más zeneszerzőnél is.
Alkalmazott művészetnek tartják, de mégis, vannak, illetve lehetnek egy filmzeneszerzőnek szerzői kézjegyei?
Szerintem abszolút lehetnek. Egy bizonyos pontig nem igazán lehet tudni, mik azok a védjegyek, amik meghatározzák a munkásságod. Meg aztán elég sok alkotásnak kell létrejönnie ahhoz, hogy kialakuljon egy szerzői hang. Mások azt mondják, hogy nekem van egy jól beazonosítható hangom. Leegyszerűsítve nagyjából úgy tudnám ezt leírni, hogy vannak olyan zenei gondolatok, motívumok, fordulatok, amik gyakran eszembe jutnak. Ezek gyakran be-be kerülnek, akár a koncepció szintjén is, és ettől valahogy összekapcsolódnak a zenék.
Tehát nem te azonosítottad a saját szerzői kézjegyeid?
Mások hívták fel a figyelmem először arra, hogy vannak nekem is kézjegyeim, én nem igazán koncentráltam erre a kérdésre. De aztán persze próbáltam megfejteni, hogy mik lehetnek ezek. Így a bölcsész énem lement analitikusba, és végül valahogy rájöttem magamra.
Sokszor lehet azt hallani, hogy a filmzene akkor jó, ha nem veszed észre. Te ezt hogy látod?
Egyetértek. De nagyon sok esztétikai kritérium is van, a rendezői koncepcióról és a kulturális adottságokról már nem is beszélve. Szóval ez sok esetben országfüggő is.
Mármint az, hogy a filmzene mennyire simul bele magába a filmbe?
Igen, illetve, hogy mennyire elvárás az, hogy ne türemkedjen ki, tehát mennyire legyen filmszerű a zene. Mindkettő lehet legitim elvárás. Nagyon izgalmas és nehéz feladat olyan zenét szerezni, ami ott van, de mégsincs ott. A zeneakadémián is tanítom ezt, de már a képzés legvégén. A Terápia című sorozatnál jöttem rá ennek a szépségére. Ott négy fantasztikus rendezővel dolgoztam együtt, ez a közös munka pedig segített kitapasztalni, hogy a filmzenét hogyan lehet erre a szintre eljuttatni. Amikor a zene éppen csak ott van, például egy beszélgetés aláfestéseként, érzelmi támaszt ad a jelenetnek, de egyáltalán nem hivalkodó. Ennek van egy nagyon vékony mezsgyéje, amit ha egyszer eltalálsz, onnantól ráérzel.
Egy zeneszerző melyik ponton kerül be egy projektbe?
Vannak erre szabályok, de a valóság gyakran felülírja ezeket. Én estem már be úgy egy filmbe, hogy kész volt a vágás és a vágott anyagra kellett zene, de volt már olyan is, hogy a fejlesztés kezdetétől benne voltam.
Melyiket preferálod?
Mindegyiknek megvan a szépsége, mindegyik állapot nagyon izgalmas tud lenni. Szeretem, hogy ha beesek valamibe, akkor gyorsan kell átlátnom a helyzetet és adaptálódni, de azt is nagyon élvezem, amikor lassan, közösen, megfontoltan haladunk előre. Nem sejtet túl sok jót, ha a zene egy évig készül egy filmhez, akkor gyanús, hogy az alkotók nem találták meg a jó irányt. Ideális esetben három és öt hónap közötti idő alatt el lehet jutni odáig, hogy minden klappoljon és mindenki ugyanazt gondolja a filmről, illetve a zenéről.
Sok vígjáték van a filmográfiádban (Nyugati nyaralás, BÚÉK, Hab, Lajkó, Így vagy tökéletes). Zeneszerzőként ilyenkor műfaji panelek mentén gondolkodsz?
Kamaradrámai szerzőnek tartom magam, a személyiségem viszont inkább extrovertált, valószínűleg ebből következett, hogy sok „vidám filmhez” írtam zenét. Viszont klasszikus vígjátéki zenét nem igazán szereztem, próbáltam mindig a film saját hangját megtalálni és a saját módszeremet alkalmazni akár egy egyszerű kamara hangszerelés, akár egy nagyzenekari mű esetében.
Zurbó Dorottya mindhárom eddigi filmjéhez te szerezted a zenét. Hogyan kerültetek kapcsolatba?
A monostor gyermekei producere, Ugrin Julianna, valamint Szalai Károly vágó kerestek meg, aztán ebből alakult ki ez a szuper alkotói közösség. Dórinak és a rendezőtársának, Arun Bhattarainak nagyon különleges szerzői hangja van, tűpontosan be lehet azonosítani az alkotásaikat. Árad a filmjeikből a kíváncsiság és az hogy, mélyen beleássák magukat egy témába. Az is elképesztő, ahogy az elképzeléseiket egy alkotói csapatban együttműködve meg tudják valósítani. A boldogság ügynökén dolgozni csodás élmény volt, itt is bebizonyosodott, mennyit jelent egy összeszokott, kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló csapat. A zenei alkotótársaimmal is ez a helyzet, szerencsére nagyon jó szakmai légkör vesz körül.
Zurbó Dorottya filmjei, A monostor gyermekei, a Könnyű leckék és A boldogság ügynöke stílusukban eléggé különböznek, viszont kettő közülük ugyanott, Bhutánban játszódik. Mennyire függ össze az a zene, amit A monostor gyermekeihez és A boldogság ügynökéhez készítettél?
Valóban, zeneileg közös pont vagyok, ahogy közös pont a helyszín is. Olyan nagyon észrevehető korreláció azért nincs a két film zenéje között, viszont az talán érezhető, hogy mindkettőt ugyanaz a csapat csinálta. De A boldogság ügynöke teljesen más film és a zenei megközelítés is eltér a korábbiaktól.
Amiatt eltérő, mert A boldogság ügynöke egy road movie?
Igen. Volt, hogy munka közben átkapcsoltam road movie üzemmódba és csak olyan zenéket írtam, amik az utazás motívumát erősítik. Aztán ezeket Dóri és Arun rápróbálták a film bizonyos képeire, innen pedig már jelenetenként tudtunk haladni, az volt a fő kérdés, hogy az adott szerzemény világát hogyan szabjam a jelenetre.
A road movie zeneszerzésnek is megvan a maga eszköztára, mint például egy vígjátéknak?
Korábban is dolgoztam már road movie-n, a 2008-as El Caminón, ott amerikai folk motívumokra írtam a zenét, viszont használtam benne magyar cimbalmot, ami érdekesen működött a country gitárral. A boldogság ügynöke esetében a hangulati ív volt nagyon fontos. Ez egy nagyon vidám filmnek indult, ezt talán Dóri is nyilatkozta több helyen, de ahogy elkezdték kapirgálni a boldog nemzet motívumát, úgy jöttek elő a kevésbé felemelő témák. Volt egy pont, amikor el kellett dönteniük, hogy önazonos filmet csinálnak vagy kitartanak az eredeti, vidám filmes terv mellett. Szerintem jól döntöttek, hogy ilyen irányba vitték ezt a filmet. Nem is feltétlenül szomorú, de nagyon mély és talán ezért is rezonál annyira jól a nézőkkel.
Zurbó Dorottya többször beszélt arról, hogy intuitíven dolgozik.
Én szerencsére bírom a hirtelen jövő ötleteket, jól tudok az ilyenekre gyorsan és érdemben, zeneileg is reagálni. Voltak dolgok, amik hirtelen felmerültek, kipróbáltuk, aztán elengedtük őket. Persze ilyenkor is fontos az egymás iránti tisztelet.
A filmben elhangzanak bhutáni dalok. Kellett ezekre figyelned, ezekhez igazítanod az általad írt zenéket?
Nem kellett ezzel foglalkoznom. Volt egy pont, amikor azzal próbálkoztunk, hogy a bhutáni nemzeti himnuszra írtam egy változatot, amit az egyik tévés közvetítésnél használtunk volna. Aztán ez valahogy nem állt össze, így elvetettük. Szerintem nagyon jók a válogatott zenék, és a producerek, Szakonyi Noémi és Vincze Máté is remek munkát végeztek, az összes zenét nagyon profin jogosították.
Hogyan dolgoztok együtt a két rendezővel?
A boldogság ügynökénél végigkövettem a teljes alkotási folyamatot. Ez a film hosszabb ideig készült, én pedig folyamatosan figyeltem, hogy Dóri és Arun éppen miben gondolkodnak, és ehhez alkalmazkodva írtam zenéket. Ebből lett egy hatalmas eszköztárunk, és ahogy haladtunk előre, ezt alakítgatva találtuk meg a megfelelő irányt. Alapból egységes hangszereléssel raktam össze ezeket a zenéket még akkor, amikor a filmet forgatták. Kitaláltam, milyen hangszereket szeretnék megszólaltatni, milyen hangulatokat ragadnék meg. Szóval vastagon benne voltam az elejétől kezdve. Folyamatosan kaptam az anyagokat, két-három havonta találkoztunk a rendezőkkel és Sass Péter vágóval, meghallgattuk, miket írtam és beszéltünk arról, hogy ezeket hogyan tudnánk használni. Szakmailag nagyon sokat adtak az ő visszajelzéseik. Az előző két film alapján tudtam, hogy Dórinál mi működik, például szereti, ha a zene elural bizonyos pillanatokat. Nála vannak montázsok, néha csak 20-30 másodpercesek, de ott vannak és ezeknek a zene adja meg a dinamikáját. Nagyon jó ezeket együtt szövögetni.
Többlaki életet élsz, közben az egyeztetéseink során elárultad, hogy épp stúdiót is költöztetsz. Hogyan épül fel most az életed, hol tartózkodsz többet?
Ugyan sokat dolgozom a nemzetközi szférában, de a bázis jelenleg Magyarország. Sokat éltem Amerikában, én és a családom is amerikai állampolgárok vagyunk, szóval ez lehetőséget ad arra, hogy bármikor visszatérjek oda. Hiszek abban, hogy sokat kell különféle élethelyzetekben létezni, különböző helyeken, más emberek között. Úgy nevelem a gyerekeimet, hogy az utazás és az élmény a legfontosabb, amit az apai szeretet mellett adhatok nekik. Megéljük és együtt tanítjuk egymást arra, hogy hogyan kell más kultúrákban viselkedni és élni. Ez egy folyamatos inspirációs forrás.
