Nyúlfarknyi box office-elemzésünk két magyar filmre terjed ki, az Apaföldre és a Puskás Hungaryre. Mindkét film remek kritikai fogadtatásban részesült, ami az utóbbi esetében érthető, ám az előbbi a Filmszemlén megosztotta az értők közönségét, lásd Báron György szavait a MFSZ játékfilmes szekciójában, de végül a rendre kritikusgyilkosnak bélyegzett Apaföld (tán köszönhetően a jó külföldi visszhangoknak meg a Gene Moskowitz-díjnak) lírai, empatikus, lebegős kritikákat kapott (melyeket nemsokára csokorba gyűjtve nyújtunk át az olvasóközönségnek, és nem lesz más a Puskás Hungaryt méltató írások sorsa sem).

A régi ötezresek, kozákandrás- és tájképszerű arcok, korrupt vidéki rendőrök, csodás vízszintes beállítások, csigalassú (kamera)kocsizások, kockaladák, szálló por (PM10), karók, Gyöngyös és zsebkések, Nagy Viktor Oszkár filmje, vagyis az Apaföld két hét alatt összesen, tehát országosan 2192 nézőt tudott toborozni (a premier előtti vetítések plusz az első hét 1751 nézőt hozott, míg a második 441-et), ami a körülmények figyelembe vételével (négy kópia, kormányválság, gazdasági krízis, általános eszképizmus, a filmben uralkodó teljes kutya- és édeskegyerek-hiány) nagyon szép teljesítménynek mondható.

Nem úgy a húsz kópiával induló, pár plázába is befurakodó Puskás Hungary adatai. Igaz itt a budapesti adatok állnak rendelkezésre: a premierhét utáni hétvégén (március 19-22.) 1488 fővárosi által nőtt 5108-ra a leghíresebb magyarnak méltó emléket állító dokumentumfilm nézőszáma, majd a legutolsó hétvégén már csak 687 nézővel éri el nagyjából 5800-as számot. Szó se róla, Almási így is több nézőt ért el, mint a Márió, a varázsló című játékfilmjével, de úgy tűnik, a magyar csak a tévében néz dokut, ha és amennyiben - persze tudjuk, a nézőszám és a minőség gyakran nem jár kéz a kézben, a Puskás-filmmel sincs semmi baj, mindenesetre kár, hogy nem tudta jobban megszólítani a közönségét.