A film ötlete már 1997-től a Werckmeister harmóniák óta foglalkoztatja a rendezőt és forgatókönyvíró társát, Krasznahorkai Lászlót. A londoni férfi alapjául Georges Simeon azonos című krimije szolgált.

2003 tavaszán a film forgatására az MMK Játékfilmes Szakkollégiumának pályázatán újabb összeget, 60 millió forintot, az addigi 40 millióval összesen 100 millió forintot kapott a produkció.

2003 szeptemberében a filmhu beszámolt a forgatás előkészületeiről, amelyek 2002-2003-ban zajlottak. Ekkor körülbelül egyéves, Európa összes nagyobb kikötőjét érintő keresés után az alkotók megtalálták a regény hangulatát visszaadó speciális időjárási és terepviszonyokkal rendelkező várost, a korzikai Bastiát.

2003 októberében az alkotók 400 ezer euró támogatást kaptak a filmterv megvalósításához az Eurimages-tól.

2004 januárjában érkezett első alkalommal hír A londoni férfi készítésének elakadásáról. Tarr Béla január 7-én kiadott nyilatkozatában részben financiális okokra, részben pedig a téli forgatás elcsúszására hivatkozva közölte, hogy a filmet nem fogja befejezni. A forgatás ezt megelőzően is többször csúszott, a 2003 őszére, majd decemberére tervezett kezdéshez képest. A rendező szerint a filmet csak télen lehet felvenni, így újabb, közel egyéves kényszerszünetre kellett volna a stábnak felkészülnie.

2005 február 11-én A londoni férfit készítői közül a francia producer, Humbert Balsan öngyilkosságot követett el. Az alkotók megtettek mindent, hogy a tragikus esemény ne legyen hatással a munkára. A producer elhunyta után a francia fél, az Arte France 100 ezer eurót biztosított a fennakadások elkerülésére.

E hónap elején a stábhoz frissen csatlakozott Kenyeres Bálint első-, és Nemes Jeles László másodasszisztens már sokkal komolyabb nehézségekről számoltak be. A helyszínen a francia partner felhalmozódott adósságaira hivatkozó helyi Tanit nevű gyártó és kiszolgáló cég nem teljesítette az általa vállalt háttérmunkát, valamint köztük és stáb tagjai között tettlegességig fajuló attrocitások és pénzügyi problémák ellehetetlenítették a forgatást. Ezt követte az MMK Kuratóriumának fent olvasható állásfogalálsa, amelyre Tarr Béla az idézett nyílt levélben válaszolt.