Az erdővel körülvett, nyugis kis horgásztó a megtestesült álom lehetne azok számára, akik egy kis csendes pecázgatásra vágynak, távol a nagyváros zajától. Csakhogy valami nagyon nincs rendben vele: a feje tetejére állított víztükrön szerteszét haltetemek lebegnek. Bence (Bogdan Dumitrache) és Janka (Kiss Diána Magdolna) a férfi apjától örökölt horgásztó forgalmát igyekeznek fellendíteni, de nem tudnak mit kezdeni a tavat sújtó rejtélyes halpusztulással. A tóban felborult a természetes egyensúly, és a tulajdonosainak élete is ehhez hasonlóan alakul. 

Félbemaradt reggeli szex, egy új hozzávaló és egy elbaltázott lánykérés miatt kisikló vacsora - mire megismerjük a párt, már csendben növekszik közöttük a feszültség. A korábban közösen vállalt elvonultság mára frusztráció forrása lett, Janka inkább visszamenne a városba tanítani, míg Bence görcsösen ragaszkodik a helyhez, amit titokzatos módon eltűnt édesapja hagyott hátra. A férfi megoldási kísérletként hibrid halakat, piranhákkal felérő “Terminátor” harcsákat telepít a vízbe, hátha ellenállóbbak lesznek természetes társaiknál. A tragikus telet új kezdetet ígérő tavasz követi, amikor megjelenik a fejlesztési pályázat megírásában segédkező Nóra (Borbély Alexandra).

Kiss Diána Magdolna / Fotó: Vertigo Média

A fentiek ellenére a Spirál mégsem egy hagyományos szerelmi háromszög története. Lassan csordogáló párkapcsolati drámának indul, majd egy hitchcocki fordulattal kibillenti az egészet, és befelé forduló lélektani thrillerré válik. A végig tóparti helyszínen játszódó, kevés karaktert mozgató film nagy gesztusok helyett finom rezdüléseket kíván meg a szereplőktől, a feladatra pedig egy izgalmas hármast sikerült találni.

Kiss Diána Magdolna Janka boldogtalanságát növekvő távolságtartással érzékelteti, és együttérzést kelt, ahogy Bence figyelmetlensége, megszállottsága a szerelem utolsó parázsát is kitapossa a lelkéből. De mire megértjük, min megy keresztül, kikristályosodik, hogy a film igazából nem az ő szempontjára koncentrál, hanem a zárkózott férfit helyezi előtérbe. Bogdan Dumitrache, a román újhullám egyik legtehetségesebb színésze (Lazarescu úr halála, Anyai szív, Pororoca) először szerepel magyar filmben, de egyértelmű, miért rá esett az erdélyi rendező választása. Mélyre rejti Bence érzelmeit, amelyek intenzív tekintetéből szivárognak elő. Nyílt utat csak egyetlen egyszer, egy kétségbeeséssel teli, megrázó jelenetben kapnak.

A letaposott sarkú tornacipőbe és kék karácsonyi pulcsiba kövesedő Bence pszichés örvénybe kerül, aminek során szembe kell néznie azzal, hogyan ismétli meg folyamatosan saját, és talán a felmenői hibáit is. A román színész magyarul tátog, de sok hasonló esettel szemben könnyű megfeledkezni róla, hogy nem a saját hangján szólal meg, Fekete Ernő szinkronja tökéletesen belesimul Dumitrache visszafogott játékába.

A Testről és lélekről főszereplője, Borbély Alexandra ezúttal nyitottabb személyiséget alakít, mint amikor a számára Európai Filmdíjat hozó, autisztikus vonásokkal rendelkező minőségellenőr szerepében láthattuk. Bájos lelkesedést és őszinte kíváncsiságot visz Nóra karaterébe, aki Jankával szemben már gyerekkora óta pont egy ilyen helyen szeretett volna élni, így a projekt idejére beköltözik az egyik faházba. Miközben egyre közelebb kerül Bencéhez, úgy növekszik a feszültség.

Nemcsak a lakott területektől való távolság, hanem a térerő hiánya is elválasztja őket a külvilágtól. Ugyanúgy eseményszámba megy, ha télen arra téved egy vadkan, mintha nyáron egy pecás kiveszi az egyik lepukkant kabint. Ezzel magyarázható, hogy viszonylag ritkán tűnnek fel mellékszereplők, az viszont kevésbé, hogy miért nem kezd a film többett azokkal, akik mégis felbukkannak.

Bence babonás nagynénje (Uhrik Dóra) alig jelenik meg személyesen, telefonos kotnyeleskedése nem vezet sehova, ahogy a jóképű régi ismerős (Krisztik Csaba) rövid feltűnése sem bonyolítja meg a szereplők közötti viszonyt. Egyedül a harcsákat hozó, törpe termetű halárus (Köleséri Sándor) járul hozzá lényegesen a filmhez: leszállít pár faviccet, amivel oldja a nehéz hangulatot.

Bogdan Dumitrache / Fotó: Vertigo Média

A tó mikrokozmoszát Réder György operatőr gyönyörű természeti képekkel teremti meg. A fák lombjain átszűrődő nyári napfény, vagy a tavat borító téli jég, az évszakok fenséges változása megérteti, miért kerítette Bencét olyannyira a hatalmába a világnak ez a kis szeglete. A természetközeli élményt a környezetből táplálkozó hangkulissza teszi teljessé, ami lényegében a filmzenét is helyettesíti.

A sok napfényes felvétel ellenére a filmet hajnali nádast megülő ködhöz hasonlóan borítja be a misztikum. A holtak lelkével kapcsolatos hiedelmek, a férgektől nyüzsgő rémálmok, és Bence szinte szimbiotikus kapcsolata a tóval azt sugallja, mintha egyre inkább odabent, a férfi gyötrődő lelkében járnánk. Bár sok megválaszolatlan kérdést hagy maga után, a Spirálnak mégis a titokzatosság adja meg az egyediségét. A fordulatok halmozása helyett a befelé forduló, lélektani történet a merengésre és a misztikumra helyezi a hangsúlyt, ezt akár vontatottnak is találhatják azok, akik pergős thrillerekhez vannak szokva.

Élvezni fogják viszont azok, akik vonzódnak a hosszas, nyugodt tóparti ücsörgéshez, és mellékesnek tartják, ha a horgászbot zsinórját közben csak egyetlen egyszer, erősen rántja meg valami, és a titokzatos zsákmányt sem feltétlenül sikerül kifogni. Felméri Cecília első nagyjátékfilmje mögött kiforrott rendezői látásmód sejlik fel. Érzékenyen használja fel a természet és az évszakok váltakozásának szimbolikáját az ember életét és kapcsolatait elátkozó, újra és újra ismétlődő mintázatok felfedésére és megtörésére.

Címlapkép: Borbély Alexandra / Fotó: Vertigo Média
Fotók: Vertigo Média