A magyar családjogi törvény előírja, hogy amennyiben egy gyermek biológiai apja ismeretlen, a harmadik születésnapja előtt képzeletbeli apát kell anyakönyvezni neki. Az apa fiktív voltát bizonyító iratokba az anyán és az iratokat létrehozó gyámügyi hivatalnokon kívül kizárólag a gyermek tekinthet bele, de csak azután, hogy nagykorú lett.
Andrist (Vermes Dávid) egyedül neveli anyja (Varga Mária) és ez a törvény változtatja meg az életét. A fiú, anyja hirtelen halála után, nemlétező apjának keresése közben sorsszerű véletlenek következtében menekül a hivatalos világ fenyegetése elől. Útja során összekerül a lelkiismeretében meghasonlott tisztviselővel (František Husák), aki sosemvolt apját kitalálta, és a születését levezető bábaasszonnyal (Csákányi Eszter) is.
Gazdag Gyula fekete-fehér, meseszerű drámájában hol félelmetesen abszurd valóságon, hol abszurd szürreális világon keresztül követi a három főhős világgá menetelének történetét. A Hol volt, hol nem volt 1987-ben fődíjat nyert a Sitges Filmfesztiválon, a főszereplő Vermes Dávidot pedig Locarnóban jutalmazták színészi különdíjjal.
A vetítést követő mesterkurzuson a rendezővel Till Attila beszélget.
A filmalkotást biztosította a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt.
A vetítésre jegyek kaphatók a mozi weboldalán.