A főváros mellett idén Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Győrben, Jászberényben, Kecskeméten, Pécsett, Szegeden, Székesfehérvárott, Szombathelyen és Veszprémben is tartanak vetítéseket a BIDF ideje alatt. Országszerte 60 filmet lehet majd látni 200 vetítésen, az alkotásokat pedig 30 fős nemzetközi zsűri, köztük Borbély Alexandra, Koncz Zsuzsa, Parti Nagy Lajos, Sebő Ferenc, és Szimler Bálint értékelik. A hivatalos zsűri 6 szekcióban hoz majd döntést, mellettük pedig a diák és a nyugdíjas zsűri, valamint a közönség összesen tíz fesztiváldíjjal jutalmazza a versenybe válogatott dokumentumfilmeket.
„Benned is rejlik egy film” – ez a fesztivál idei mottója, a hivatalos plakáton pedig Cserhalmi György szerepel. A fesztivál sajtóanyaga a mottóval kapcsolatban kiemeli, hogy „minden ember a saját életének hőse, a hétköznapi történetek inspirálják a dokumentumfilm- készítőket világszerte."
A programban helyet kapott többek között Silje Evensmo Jacobsén filmje, az Egy újfajta vadon, amit többek között a Sundance-en, a Zagrebdoxon és Münchenben is vetítettek. A film főhőse a Payne család, akik egy norvég erdőben lévő kis farmon élnek elszigetelt életet. Egy családi tragédia azonban arra kényszeríti őket, hogy változtassanak ezen az idilli életmódon. Szintén vetítik a fesztiválon Szergej Loznyica megrázó dokumentumfilmjét, az Inváziót, ami a háborús sújtotta ukrán mindennapokról szól, és azt a bizarr idillt ragadja meg, ami a háború hátországát jellemzi közel két évvel az orosz megszállás kezdete óta.
Egy újfajta vadon
Jazz és politika összefonódásáról szól a belga Johan Grimonprez fekete-fehér, nagyszabású dokumentumfilmje. Az Államcsíny zenei aláfestéssel egy a '60-as évekbeli titkos CIA művelet hátteréről szól, melynek keretében az amerikai külügyminisztérium és a titkosszolgálatok jazz-nagyköveteket küldtek Afrikába, hogy eltereljék a figyelmet egy kongói puccsról. Olyan művészek találták magukat egycsapásra a világpolitika színpadán, mint Louis Armstrong, Nina Simone, Duke Ellington és Dizzy Gillespie. Újra nagyvásznon vetítik az idei BIDF-en Jessica Kingdon Oscar-jelölt alkotását, az Erőltetett menetet, ami a kínai ipar mindennapos működéséről szóló, groteszk tanulmány. A film a sorozatgyártás folyamata mellett például egy mosolytréninget is megmutat, így aztán remekül illik a Hétköznapi sorsok Kínában nevű szekcióba.
Államcsíny zenei aláfestéssel
Magyar filmek is lesznek az idei BIDF-en, újra a moziba költözik A boldogság ügynöke, de vetítik Füredi Zoltán legutóbbi filmjét, A legbelsőbb Ázsiát, valamint a Kalákát, a Kék Pelikánt, és Varga Ágota Láthatatlan kötelek című munkáját is. Utóbbi főhőse egy tinédzser fiú, akinek anyukája és apukája is látássérült. A Láthatatlan kötelek egy trilógia harmadik része, amiben a szülő-gyermek kapcsolat viszontagságai kerülnek előtérbe egy család portréján keresztül. Szintén a magyar programban mutatják be Almás Tamás 60 perces filmjét, az Onódy, a hatvanas évek császárát, ami Onódy Lajos Kádár-kori vendéglátóipari moguljáról, az ő felemelkedéséről és bukásáról szól.
Láthatatlan kötelek
Idén a kisgyermekes és a sajátos nevelésű igényű gyermekek anyukái, apukái sem maradnak ki a fesztiválélményből, mert míg a szülők a kultúrában elmerülve kikapcsolódnak, gyermekeikkel fiatal szakemberek foglalkoznak a Cinema City Mammut moziban, Budapesten.
A teljes program a BIDF honlapján böngészhető.