“Az 1960-as években robbanásszerűen söpörtek végig a világon a művészeti forradalmak és kinyilatkoztatások. Az akkoriban nézett filmek és hallgatott zenék együttesen azt a hatást keltették, mintha egy szupernóva belsejében éltünk volna. Mára viszont a kapcsolatunk ezzel a korszakkal egyre inkább elhalványul. Egyre kevesebb embernek mondanak valamit ezek a filmcímek vagy az alkotóik neve, még ha olyanokról is van szó, mint Fellini, Bergman vagy Truffaut. Vagy éppen Jancsó Miklósról, a magyar mesterről.
A korszak egyik fő törekvése a valódi politikai mozi létrehozása volt. Milyennek kéne lennie a politikai mozinak? A múltba kellene tekintenie, mint a nagy szovjet filmeknek? Vagy Bertolt Brecht darabjait és írásait kéne, hogy alapul vegye? Izgató és melodramatikus legyen, vagy hideg és elemző? Jean-Luc Godard, Alain Resnais vagy Chris Maker a megoldás? Természetesen erre nem létezett általános válasz. Kizárólag egyéni válaszok voltak, amelyek egyéni művészektől eredtek.
Jancsó a Szegénylegényekkel rázta fel először először a tudatunk, ami a Habsburg kormányzat által alföldi büntetőtáborba zárt forradalmárok maradéka elleni megtorlást mutatta be. Lenyűgöző fekete-fehér képein keresztül a politikai film minden lehetséges megközelítését felölelte, hogy aztán meg is haladja őket. Mindezt virtuóz, lehengerlő erejű koreográfiával tette. A nyers hatalomgyakorlást precíz módon ábrázolta – ezzel együtt érzelmileg is megrendítő volt. A helyszín és a történet rideg, maga a film viszont izgalmas: nagyszabású és tragikus vízió, amely felemelő módon hatott ránk. A Szegénylegények, és az azt követő Csillagosok, katonák, Sirokkó és Még kér a nép mind arra késztetett minket, hogy menjünk haza és fogjunk munkához.
Végre felújították a Szegénylegényeket, öt másik Jancsó-filmmel egyetemben. A Kino Lorber forgalmazza őket, először mozikban lesznek láthatóak az ország különböző pontjain, aztán otthon is meg lehet őket nézni. Ha a közeledben vetítik ezeket a filmeket, ne szalaszd el a lehetőséget. Hadd szögezzem le most: ezeket a filmeket egyszerűen látni kell!”
