A Prizma harmadik számának koncepciója mögött az a felismerés áll, hogy a magyar filmes szaksajtó a fenti jelenségekkel méltatlanul csekély mértékben foglalkozik, és ezért hazánkban nem indult meg a pornográf mozgóképpel kapcsolatos filmelméleti és filmesztétikai kérdések feldolgozása.
Lars von Trier: Antikrisztus
Pontosan a magyar nyelven olvasható szakirodalom szerény mennyiségének köszönhető, hogy az erotikus film, a szexfilm és a pornófilm kategóriája közötti precíz distinkció a témát tárgyaló hazai diskurzus egyik leggyengébb pontja. A három filmcsoportból csupán ez utóbbi kettő kezelhető szigorú értelemben vett műfajként: az erotikus film kategóriája minden olyan filmalkotásra alkalmazható, amely szexuális tevékenységet ábrázol, legyen szó bármilyen műfaji közegről, melodrámától (Betty Blue) a thrilleren át (Elemi ösztön) a horrorfilmig (Kínzó mindennapok). A szexfilm és az erotikus film közötti legfontosabb különbséget az jelenti, hogy míg a nemiség és a meztelen test ábrázolása a szexfilm alapvető szervezőeleme, és ebben a zsánerben a narratíva alárendelődik a felcserélhető sorrendben érkező, szexuális tartalmú jeleneteknek, addig az erotikus filmben a szexualitás csupán egyfajta díszítőelem. A már műfajként is lehatárolható szexfilm cselekménye minden esetben az aktusok köré szerveződik, gondoljunk akár a maguk korában pornográfiával vádolt, mára azonban már kanonizálódott modernista alkotásokra (Érzékek birodalma), akár a szélesebb közönséget megcélzó, elsődleges céljukként a vágykeltést kijelölő softcore mozikra (Emmanuelle-sorozat). A szexfilm alműfajaként meghatározható pornó definíciós kritériumai a célként kijelölt direkt vágykeltés – amely nem minden szexfilmre igaz, lásd például Pasolini Salóját –, illetve a nem eljátszott aktus valódiságának bemutatása. Míg a softcore szexfilmekben legtöbbször szimulált nemi tevékenységet láthatunk, addig a pornófilmek esetében kulcsfontosságú az aktus hitelesítése, elsősorban a behatolás megtörténtének (közelképek a genitáliákról), illetve a férfi ejakulációjának kétségbevonhatatlan ábrázolásával („money shot”).
Catherine Breillat: A pokol anatómiája
A Téma-rovat három, a pornográfia és narrativitás kérdéskörét más-más szempontból vizsgáló tanulmánnyal kezdődik. Farkas Gábor az internetes homepornó narratológiai vetületeit vizsgálja, Sepsi László a filmklasszikusokból készülő pornó-remake-ek és a zsánerparódiák történetkezelését a kulturális evolúció és a motívum-öröklődés kontextusában veszi górcső alá, Linda Williams tanulmánya pedig a pornó és a musical műfaját állítja egymással párhuzamba. Kis Kata Catherine Breillat filmjeit tárgyalja a szerzőiség és a feminizmus szempontjából, majd Lénárt András a spanyol erotikus film és a cenzúrapolitika kapcsolatának történetét mutatja be. Nemes Z. Márió Jörg Buttgereit alkotásaiban az erotika és a halál összefonódását elemzi, ezt követően Tóth Zoltán János a pornógráfia realitás-esztétikáját kritikai-filozófiai szempontból vizsgáló cikke olvasható. A rovatot Chuck Palahniuk Utómunka című novellája zárja, amely szorosan kötődik az internetes pornográfiához, illetve a pornográfia és reprezentáció viszonyának kérdéséhez.
A kísérleti és kisjátékfilm-rovatban Lichter Péter az osztrák kísérleti filmes Peter Tscherkassky munkásságát mutatja be, majd ezt követően egy a rendezővel készített interjút is közölnek. Orosz Anna Ida esszéje Ulrich Gábor a testiséget és a haláltáncot összekapcsoló animációinak világába vezeti be az olvasót.
A Kritika-rovatban Szalay Dorottya és Sepsi László könyvrecenziója, illetve Jankovics Márton filmkritikája olvasható.
A Prizma harmadik számát brada képregénye zárja.
A számot Szécsényi-Nagy Loránd roncsolt szuper 8-as celluloid-nyersanyagok szkennelésével készült képei illusztrálják.
