Zurbó Dorka és rendezőtársa, Arun Bhattarai a világ másik felén, egy himalájai kis faluban készítették el első egészestés dokumentumfilmjüket, A monostor gyermekeit. A három éven keresztül forgatott történetben, a helyi buddhista kolostort és az ottani szent ereklyéket őrző család életét mutatják be. Főhősük a 16 éves Gyembo, akinek pár éven belül a szülei nyomdokába kell lépnie, ő azonban ellenszegülne a feladatnak, felborítva ezzel a családi tradíciót. A film nemzetközi premiere a rangos IDFA-n volt november végén, Magyarországon ma este lesz először látható.

Zurbó Dorottya és  Arun Bhattarai: A monostor gyermekei 

Hét évvel ezelőtt egy német, egy angol és egy magyar fiú kamerát ragadott és forgatni kezdett saját nagymamájával, amelynek egy személyes hangvételű, játákos dokumentumfilm lett a végeredménye. Révész Bálint Granny Project című munkájában a világháború alatt kódfejtőként tevékenykedő angol, a náci hullámban felnövő német és a holokausztot túlélő magyar nagyi életét a három, éppenhogy felnőtt fiatal mutatja be, korlátok és tabuk nélkül. A film egyszerre drámai visszaemlékezés a háborúban felnövő generáció életére, és unokák és nagymamák különleges kapcsolatának ünneplése. A rendezővel egy hónappal ezelőtt interjút is készítettünk, ahol így mesélt az unoka-nagyszülő kapcsolatról: “Mi vagyunk az a generáció, akinek már semmilyen intenzív kapcsolata sincs a 20. századi eseményekkel és értékekkel. Számunkra ezek a sztorik izgalmasak, nem szomorúak. A szüleink akaratlanul is végignézték, ahogy elsírja magát az anyjuk tévénézés közben, nincs meg a kellő távolságuk ahhoz, hogy tiszta fejjel lássák a dolgokat. Bennünk nincs ez a felelősség, csak a játék van. Nagyszülőként leszarod, ha a gyerek egyest hoz haza az iskolából, akkor is elmész vele szánkózni és fagyit veszel neki. Ez egy másfajta, egy önfeledtebb kapcsolat, legalábbis nekünk.”

Révész Bálint: Granny Project

Öt magyar filmből három is a sportról, mint a kitörés lehetőségéről, az önmegvalósítás és önismeret egy formájáról mesél. A fesztiválon egyedül képviseli a Színház és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilmezést mesterszakon tanuló diákjait Bartha Máté, akinek Bajnok című filmje a rövidfilmek között versenyez. Filmjének főhőse Vanessza, a fiatal roma lány, akinek a boxolás a szenvedélye. A salgótarjáni edzőteremben minden erejével a megyei bajnokságra készül, edzője segítségével, aki valaha maga is kiemelkedő tehetség volt. Mester és tanítványa különböző módokon küzdenek azért, hogy a sport segítségével megváltoztassák az életüket.

Bartha Máté: Bajnok

Bár sokat hallani arról, hogy itthon nagy hangsúlyt fektetnek a labdarúgó-utánpótlás nevelésére, a 10 éves Oláh Szebasztiánnak mégis olyan lehetőség adatik meg a futballkarrier terén, amely kortársai közül keveseknek: a Salgótarján fiatal labdarúgóját próbajátékra hívják az Eindhoven menedzserei. Dobray György dokumentumfilmje, a Próbajáték a szegénységben élő, hétfős roma családból származó Dániel népmesébe illő kalandját örökíti meg. A fiatal labdazsonglőr számára ez a nagy esély, hogy egy profi játékossá válhasson, családja rengeteg jó tanáccsal látja el és nagy búcsú bulit rendez neki, mielőtt útnak eresztenék Hollandiába. Szebi edzője, Zoltán társaságában vág neki a hollandi útnak, amelynek végén kiderül, hogy a salgótarjáni kisfiúnak a sorsfordítónak ígérkező próbajáték után sikerül-e bekerülnie a világ egyik legrangosabb ifi-futballcsapatába.

 

Dobray György: Próbajáték

Simonyi Balázs ULTRA című dokumentumfilmjét lapunk a tavalyi év legjobb alkotásai közé választotta. A rendező egyben alanya is a filmnek, ugyanis egyike az öt Spartatlon futónak, aki a kamera kíséretében 36 óra alatt lefutja az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres, emberpróbáló távot. A rendező és operatőrei remek munkát végeztek: ,,Ritka az ilyen látványosan felvett dokumentumfilm. Statikus beállítások és beszélő fejek helyett itt folyton mozgásban van a kamera is, legyen szó légi felvételekről vagy kocsizásról. Emiatt aztán mozivászonra kívánkozik a film, de persze tévéképernyőn vagy monitoron nézve is garantáltan kedvet csinál a futáshoz, ami nem kis eredmény.”- méltattuk kritikánkban az emberi akaraterőt és teljesítőképességet ünneplő filmet.

Simonyi Balázs: ULTRA

A filmek vetítési időpontjai:


A monostor gyermekei
Január 23. 19:00 - Uránia (betelt!)
Január 24. 13:30 - Aréna / 10.terem
Január 25. 14:30 - Aréna / 11.terem

Granny Project
Január 24. 17:15 - Aréna / 11.terem
Január 25. 11:15 - Aréna / 11.terem

Bajnok
Január 24. 11:15, Rövidfilm 1. - Aréna / 13. terem
Január 26. 14:45, Rövidfilm 1. - Aréna / 10. terem

Próbajáték
Január 24. 11:15, Rövidfilm 1. - Aréna / 13. terem
Január 26. 14:45, Rövidfilm 1. - Aréna / 10. terem

ULTRA
Január 24. 21:00 - Aréna / 12. terem
Január 25. 11:00 - Aréna / 12. terem

 

 Borítókép: A monostor gyermekei