Több mint negyven filmben játszott kisebb-nagyobb szerepet, a nagyközönségnek mégsem mond sokat neve. Rajongói számára viszont fogalom. „A Denis Leary”. Ő a karakán macsó mintaképe. Nem kigyúrt alfa-hím, a külseje átlagos, macsósága viselkedéséből, világszemléletéből fakad. Láncdohányos, erősen alkoholizál és imádja a nőket. Humora cinikus, természete agresszív, hatalmat és tekintélyt nem tisztel, a politikai korrektség fogalmát hírből sem ismeri. Al Bundy is ilyen szeretne lenni, csak nincs hozzá mersze.
|
| "A Denis Leary” |
A nagy dobás, a Ments meg! létrejöttéhez kellett a terroristák szíves közreműködése is. Szeptember 11. tragédiája ráirányította a hős-deficittel küzdő nemzet figyelmét a tűzoltókra. A mentés közben elhunytakból mártírok, életben maradt társaikból pedig körülrajongott sztárok lettek. Leary ezt a hirtelen támadt érdeklődést lovagolta meg, opportunizmussal mégsem vádolható, mert a témát már korábban is szívügyeként kezelte. Még 1999-ben segélyező alapítványt indított munka közben elhunyt tűzoltó unokatestvére emlékére, szeptember 11.-én pedig maga is egy tűzoltóautó volánja mögé ülve próbálta segíteni a mentési munkálatokat. Barátai között is akadnak szakmabeliek bõven, néhányuk a sorozatban is szerepel epizodistaként, a parancsnokot alakító Jack McGee pedig tűzoltóként dolgozott, mielőtt színésznek állt volna.
Mindez jelentős hitelességet kölcsönöz a sorozatnak – a valós alapokon nyugvó történet-elemekről és a kézi kamerával, eredeti helyszíneken rögzített jelenetekről nem is beszélve – amire szüksége is van, hogy az idolokra vágyó nézővel el tudjon fogadtatni egy jóval valóságosabb képet. A helyszínül szolgáló 62-es tűzoltó laktanyában ugyanis kevés a poszterre kívánkozó, példaképül állítható alak. A hivatásukat természetesen maradéktalanul ellátják, gondolkodás nélkül gyalogolnak be a tűzbe, de a laktanyában nem úgy viselkednek, ahogy ezt a Nemzet újdonsült hőseitől elvárná. Szexista férfiviccek, vaskos poénok repkednek, folyik a zrikálás, az ugratás és az infantilis játékok.
|
| A hamuból cowboyok emelkedtek ki... |
Ez a speciális munkakör hozadéka: férfiak összezárva, együtt élnek, mintha csak egy kollégiumban lennének. Ráadásul a túlnyomó többség ugyanolyan kulturális és családi közegből jön: ír származásúak és már apjuk, nagyapjuk is ezt a mesterséget űzte. Szeretik a veszélyt és az adrenalint, hiszen arra vannak kondicionálva, hogy bármelyik pillanatban szembenézzenek a halállal. Mélyen maszkulin világ ez, a Leary-féle alakok természetes közege. A sorozat első évada tulajdonképpen arra építi konfliktusait és humoros helyzeteit, hogy a főszereplők által képviselt macsó életmódot és világnézetet kihívások elé állítja. A homofób Reilly főnöknek saját fia homoszexualitásával kell szembenéznie, a nőit hetente váltogató Franknek az apaság gondolatával, a humora mögé bújó Kenny pedig feminin hobbiját, a versírást próbálja eltitkolni. A legnagyobb kollektív fenyegetést azonban az jelenti, amikor a laktanyába, a maszkulinitás fellegvárába egy női tűzoltó hatol be.
9/11 közvetlenül csak néhányszor kerül szóba, a tragédia árnyéka azonban rávetül a szereplők életére, a város hangulatára, a miliőre is. Egyes kritikák odáig merészkednek, hogy a sorozatot – enyhe költői túlzással – poszt-apokaliptikusnak nevezik, hiszen a tornyokkal az addig ismert világ is ledőlt, a „hamuból pedig cowboy-ok emelkedtek ki”. Ebben az értelemben a sorozat metaforája a 9/11 utáni társadalom törzsi vagy macsó vonalak mentén történő átszervezésének.
A cowboy-attitűd legjobb megtestesítője a főszereplő Tommy Gavin (Leary). Saját hitvallását így foglalja össze a harmadik évad egyik jelenetében: „Mi írek vagyunk. Mi nem fecsegünk, megkeressük, hogy ki a felelős és kiverjük a szart is belőle. Így intézzük a dolgainkat.” Az életét irányító sajátos morális macsó-kódnak azonban nincsenek válaszai az érzelmi krízisekre. A többi tűzoltóhoz hasonlóan õ sem képes az elhunyt kollégák halálát feldolgozni. Házassága tönkrement, felesége a három gyerekkel a szemközti házba költözött. Alkoholon és gyógyszeren él, ráadásul elhunyt unokatestvérének szelleme is meg-meglátogatja néha.
|
| Ott a helye az új évezred legemblematikusabb férfikarakterei között |
Tagadhatatlan, hogy a cselekményvezetésben akadnak zavaró hibák: néhány dramaturgiai megoldás szappanoperát idéző és a fajsúlyos témák expozíciója sokszor túl gyors és direkt. Ahogyan viszont ezeket a drámai kérdéseket – úgymint gyászmunka, halál, betegség, apaság, függőség – ötvözi, és tökéletes egyensúlyban tartja a komikummal, az a dramedy műfajának etalonjává teszi a sorozatot. A verbális humor páratlanul erős, a szereplők mindegyikének van egy tipizált vonása, amit a szarkazmustól csöpögő dialógusok és egysorosok tanítani valóan aknáznak ki.
A babér persze ezen a téren is Leary-é. Nem nagyon lehet szórakoztatóbbat elképzelni annál, mint amikor Gavin két alapállapotát megjeleníti: azt, amikor épp hazudik valakinek (többnyire egy nőnek), vagy amikor épp megpróbál kihátrálni egy lelepleződött hazugságából. Õ az, aki képes saját gyerekeit lefizetni, hogy anyjuk új barátjáról információt gyűjtsenek. Egyik oldalról nézve igazi seggfej, önző és felelőtlen alak, egy másik szemszögből viszont esendő antihős, öntörvényű és konformizálhatatlan figura. Lehet utálni az előbbiért és lehet irigyelni az utóbbiért, mint ahogy a negyedik évadába lépő Ments meg!-et is nézhetjük a maszkulin életszemlélet ünnepléseként, de a kritikájaként is. Egy biztos: Tommy Gavinnek ott a helye az új évezred legemblematikusabb férfikarakterei között, közvetlenül Vic Mackey és Tony Soprano mellett.
