A niche jelentése szűk, speciális szegmens, a Cinema Niche ezzel szemben a szűk mozifanatikus réteg és egzotikus filmek felől közelít az olyan filmszerető ember felé, akit a moziterem sötétje és egy eddig soha nem látott film izgalommal tölt el.
Márciusban vetítettétek a Corvin Mozi nagytermében a Goodbye, Dragon Inn című tajvani filmet, amely kifejezetten rétegfilm, mégis teltházas volt. Hogyan sikerült ennyi embert bevonzani?
Rév Dániel: Ha tudnánk a receptet, minden vetítésünk teltházas lenne. Március elején amúgy is tele vannak a mozik, mert az embereknek elege van a hidegből, vágynak a kikapcsolódásra, és rég volt a karácsony is. Ezen kívül a tajvani slow cinema és Tsai Ming-Liang reneszánszát éli a filmkultúrában, ráadásul ez a film még sosem szerepelt magyarországi mozivásznon, pedig a nemzetközi filmes szubkultúra fontos rendezőjének alkotása. A Goodbye, Dragon Inn-nek van egy erős rajongótábora, a barátaink körében is, akik terjesztették a vetítés hírét, illetve a szeptemberben indított CineKorda projektünk is ennél a filmnél érett be: a közönség ismerte a brandet, tudta, hogy milyen filmre számíthat.
Donáth Péter: Itthon keveset látni ázsiai, afrikai vagy latin-amerikai filmeket a moziműsorokban, ennek ellenére akad néhány rendező, akiknek jelentős a reputációja a hazai mozis közegben, ilyen például Tsai Ming-Liang. A Goodbye, Dragon Inn a Letterboxdon óriási kultstátusznak örvend, és a rajongók között gyorsan elterjed az egyszeri vetítés híre. Most ott tart a Cinema Niche, hogy ezek az emberek megtöltik az egyik legnagyobb mozitermet, ami határozottan fejlődést jelent, mert már nem csak a filmrajongó barátaink jönnek el az eseményre. Persze mindenki a barátunk, aki ennyire szereti a filmeket.
Goodbye, Dragon Inn / Fotó forrása: Cinema Niche
Van arról információtok, mennyien lehettek a közönségből olyanok, akik először látták?
D.P.: Amikor Gaspar Noé Vortexének vetítése előtt megkérdeztük, hogy ki az, aki még nem látott Noé-filmet, a közönség nyolcvan százaléka feltette a kezét. Ez a szám rendkívül meglepő, mert mindegyik filmet forgalmazták a magyar mozikban. Kiderült, hogy a vetítéseinkre nemcsak mozifanatikusok járnak, hanem olyanok is, akik az izgalmas újdonságért jönnek. Ezerféle különlegesség létezik, ebből a Goodbye, Dragon Inn azért ideális a moziszerető nézőnek, mert a film maga is a mozi szeretetéről szól.
Miért ajánlanátok azoknak, akik nem látták?
D.P.: Aki nem látta a CineKorda vetítésen, mindenképpen várjon meg egy következő mozis lehetőséget, és az életének egyik ünnepe lesz. Ez a film azok közé tartozik, amelyeknél mondhati az élmény feltétele, hogy sok emberrel ülsz együtt a sötét moziteremben és nem tudsz kimenni. Az időérzékelésed teljesen megváltozik, örülni tudsz a lassan hömpölygő képeknek, ami nem kis teljesítmény a folyamatosan pörgő videók világában. A Goodbye, Dragon Inn arról szól, hogy bezár egy mozi, eltűnnek a nézők, elmúlik egy korszak, ami szintén mindennapi élmény a túlzott digitalizálódás, telefonok, streaming miatt.
A CineKorda mellett van egy másik rendezvénysorozat, a Celluloid Nights, ahol 35 mm-es filmszalagról vetítetek filmeket. Az őrület határán esetében a film karcos anyagszerűsége, a szalag tökéletlensége egyértelműen hozzáadott a háborús hangulathoz. A Bajos csajokhoz mit ad hozzá a 35 mm?
R.D.: Egy amerikai utam során jött az ötlet, hogy 35 mm-ről vetítsünk, ez most ott nagyon népszerű. A CineKorda és a Cinema Niche eseményein főleg európai és ázsiai művészfilmekkel foglalkoztunk, de a Celluloid Nights vetítéssorozatban közelíteni szerettünk volna az angol nyelvterület és a mainstream felé, ezért a kevésbé ismert hollywoodi filmklasszikusok közül válogattunk, amelyek szerintünk látványosak analóg formátumban. Az Éjféli cowboynál és Az őrület határán esetében a 35 mm-es formátum egyértelműen hozzáad az élményhez. A Bajos csajok egy geg: egyszerűen viccesnek találtuk, hogy ezt analóg formátumban, az Uránia dísztermében levetítjük 2024-ben. Emellett mégiscsak komoly rajongótáborral rendelkező kultfilm, bármennyire is kilóg az előtte vetített alkotások sorából.
D.P.: A Bajos csajok a 35 mm-es időszak egyik utolsó darabja, mégis olyan, mintha egy előző világban készült volna, amitől már nagyon messze járunk. Nekem nincs komoly kötődésem hozzá, azt gondolom, hogy aki gyerekkorában nem ezeken a poénokon nevetett, annak az idő múlásának érzékeltetése miatt lehet érdekes celluloidról megnézni, főleg egy rajongó közönséggel együtt.
Donáth Péter és Rév Dániel / Fotó: Cinema Niche
Honnan szerzitek be a 35 mm-es kópiákat?
R.D.: Két irányban kell egyszerre tárgyalnunk, ami extra logisztikai bonyodalmat jelent. A filmek vetítései jogtiszták, megvesszük a jogokat a külföldi tulajdonosoktól, aztán pedig kölcsönkapjuk magukat a filmszalagokat. A választásainkat természetesen nagyban korlátozza, hogy aktuálisan milyen kópiák elérhetőek és azok milyen állapotban vannak, többször is ellenőriznünk kell, hogy nem roncsolódtak-e túlságosan az évek során. Illetve ezeket a filmeket nem lehet küldözgetni, el kell értük menni személyesen, a kópiáknak súlya és kiterjedése van, tehát összességében nagy háttérmunkát igényel egy-egy vetítés.
A Celluloid Nights utolsó 3 filmje: Bajos csajok, Éjféli Cowboy, Őrület határán. A CineKorda utolsó három filmje: Joint Security Area, I Am Love, Goodbye Dragon Inn. Ezek egymástól távol eső filmek. Milyen tematikákban gondolkoztok?
R.D.: Mindig mindenki a tematikát keresi, de a mintázatok a különböző sorozatokban rejlenek. A 35 mm-sorozatban amerikai filmklasszikusokat vetítünk; a CineKorda lényege, hogy 99%-ban nagy szerzők régebbi filmjeit mutatjuk be, amelyek nem szerepeltek magyar mozikban, hasonlóan a klasszikus Cinema Niche sorozathoz, csak utóbbi esetében friss, kortárs filmekkel foglalkozunk. Soha nem akartuk magunkat azzal korlátozni, hogy ezek témájukban kapcsolódjanak, vagy hogy ugyanabból a régióból jöjjenek. A projektünk lényege az, hogy segítsünk feltérképezni a filmművészetet, a nézők sokféle filmnyelvvel megismerkedjenek, és mindenki megtalálja, ami őt a legjobban érdekli. Én azt ajánlom, ne keressük a mintákat, hanem a saját cinefiliánkból, a saját filmszeretetünkből és a felfedezési vágyunkból induljunk ki.
Londonban vagy Párizsban bevállalnék olyan projektet, amelyben csak latin-amerikai kísérleti filmeket vetítek, bár valószínűleg már olyan is van. Viszont Budapest, vagy inkább Magyarország tátongó lyuk: amikor elkezdtük csinálni a Cinema Niche-t, voltak konkrét tematikus ötleteink, de azzal kellett szembesülnünk, hogy ilyen témában sincs vetítés, olyan témában sincs, amolyan jellegű sincs, és ezeket a különböző filmeket mi mind meg akarjuk mutatni. Távolról talán úgy tűnik, hogy nincs koncepció, pedig van, csak óriási az üresség, amit szeretnénk feltölteni tartalommal és többféle igény kielégítésével.
D.P.: A kurátorság azt jelenti, hogy egy meglévő gyűjteményből válogatsz különböző értelmező és jó esetben előremutató elvek szerint, és azokat a közönséged elé tárod. Magyarországon nem ilyen jó a helyzet, nem itt tartunk. Kompromisszumokat kell kötnünk, pedig a filmek, amelyeket vetítünk, éppen azért fantasztikusak, mert az alkotóik képesek voltak megalkuvás nélkül a saját útjukat járni. Szeretnénk többek munkásságát, művészetét mélyebben bemutatni, akár más társművészetek bevonásával, vagy rövidfilmeket, régebbi filmeket. Jó lenne több olyan vetítéssorozatot szervezni, amelyek segítenek megérteni egy-egy filmalkotást, a benne rejlő filmművészeti kérdéseket; a narratív elvárásokat más oldalról megvilágítani, és sok-sok ilyen nézőpontot felvillantva segíteni a befogadóknak, hogy még közelebb kerülhessenek egy-egy különleges filmhez, nagyobb rálátásuk legyen ennek a művészeti ágnak a fejlődésére és a szerzői életművekre.
JSA / Fotó forrása: Cinema Niche
Dani, te Londonban film kurátorként végeztél. Milyen lehetőségei vannak egy filmes kurátornak Magyarországon?
R.D.: Magyarország túl kicsi piac ahhoz, hogy csak a filmművészet egyik szegmentált, apró részével foglalkozzunk és kizárólag vad filmelményeket mutassunk, mert nem tudunk elég nézőt bevonzani. Ebben a helyzetben nehéz kurátorként hivatkozni magunkra, mert kompromisszumokat kell kötnünk, hogy a törekvésünk anyagilag fenntartható legyen és kielégítsük a piaci igényeket. Ezért választunk időnként kicsit közérthetőbb alkotásokat, ami nem baj, mert ez is lehet izgalmas kihívás, csak más, mint a klasszikus értelemben vett kurátorság, amely egy nyugat-európai országban megadatik a szakmabelieknek.
D.P.: Babos Anna és Petri-Lukács Simon remek Partizán filmklubja és podcastja jó példa a kurátori munkára, azonban mozis közönséget megcélzó, önfenntartó, kurált tematikájú, professzionális válogatói szándékkal összeállított sorozatok olyan helyeken jöhetnek létre, ahol nincs szétverve a film- és a mozikultúra.
Hiába tűnik a Cinema Niche kortárs, aktuális szerveződésnek, nemzetközi viszonylatban maximum tűzoltás, hogy legalább néhány fontos és értékes, ám kevésbé felkapott film eljusson a magyar közönséghez. Ha a szenvedélyes mozisokkal, forgalmazókkal, fesztiválszervezőkkel és kulturális programszervezőkkel a víz felszínén tudjuk tartani a független magyar mozikultúrát, egy napon akkora lesz a mozikedvelő közeg, hogy el tudja tartani kulturális szakembereket és érdemes legyen tematikusabb programsorozatokat kínálni a közönségnek. De cégek, pártolók, és állami támogatás nélkül ebben csak reménykedni lehet.
Éjféli cowboy / Fotó forrása: Cinema Niche
A legtöbb filmklubnál a vetítést beszélgetés követi. Ti miért inkább bulit szerveztek, és nem beszélgetést?
R.D.: Egyrészt, én unom ezeket. Nem vagyok nagy híve a filmvetítés utáni beszélgetésnek, három óra filmnézés után hallgassam még egy órán át mások okoskodását? Én szeretem saját magam megemészteni a filmet, és eldönteni, hogy mit gondolok róla. Más helyzet, ha az alkotókat lehet kérdezni, az sokszor érdekes. Másrészt nem akarunk olyanok lenni, mint bármelyik másik filmklub, nem akarjuk ezzel húzni az emberek idejét, ezért mi a vetítések előtt tartunk mindig rövid felvezetést, és kiadvánnyal készülünk a nézőknek. Szeretünk kevésbé kötött helyzetben beszélgetni a filmekről, amire egy buli jó megoldás.
D.P.: A kiadványainkat, amelyek segítenek értelmezni a filmeket, azért tartjuk fontosnak, mert sok esetben kiderült, hogy nincs kultúránk arra, hogyan beszélget együtt száz ember. Ha egyvalaki túlzottan a személyes megéléséről kezd el beszélni, ami adott esetben teljesen más, mint a többi kilencvenkilencé, akkor felülírhatja azt a nagyon komoly, éveken át tartó munkát, amivel a film végül a vászonra került és eljutott a moziterembe. Ezt a lutrit nem szeretném bevállalni ezeknél az egyszeri vetítésű filmeknél, túl nagy kár lenne az élményért.
Egy beszélgetés viszont kontextust, magyarázatot adhat, ami segítség lehet azoknak, akik kevésbé jártasak az általatok vetített egzotikus filmekben, és emiatt esetleg nem értették, vagy nem tetszett nekik.
R.D.: Nem érezzük szükségét annak, hogy ebben a formában magyarázatot adjunk a filmválasztásainkra. Egyik filmről sem hirdetjük azt, hogy ez minden idők legjobb alkotása, és tetszenie kell neked. Ez soha nem volt az állításunk, és a jövőben sem lesz az. Mindenkinek szíve joga eldönteni egy filmről, hogy tetszik-e neki vagy nem, és nincs szükség beszélgetésre, hogy meggyőzzük a közönséget, hogy ez a film márpedig jó. Persze jobban örülünk, ha betalálnak a filmek, de nincs ilyen fajta véleményterror.
D.P.: A tetszés-nemtetszés fontossága túlgondolt dolog. Azon is szoktunk vitatkozni, hogy egyáltalán van-e olyan, hogy egy film jó vagy nem jó; a kétpólusú kategorizálás a csillagozós kultúra betegsége. Az élet más területein is szembekerülünk helyzetekkel, emberekkel, amelyeknek nem az a mércéje, hogy ez a találkozás akkor és ott jó volt-e. Lehet, hogy most semmit sem értek egy filmből, mert nem voltam olyan szituációnak még a közelében sem, mint amiről szól. De ki tudja, lehet, hogy évek múlva szembejön a filmben látotthoz hasonló élethelyzet, nekem pedig már nagyobb a kincstáram, amiből elő tudom húzni az empátiát. Akkor számít, hogy az egy jó film volt?
Azt sem mondanám, hogy mi kizárólag “jó” filmeket vetítünk: olyan filmeket vetítünk, amik szerintünk érdekesek. A Cinema Niche nem azt hirdeti, hogy itt csak olyan filmeket láthatsz majd, amiket szeretni fogsz, viszont ha szereted a filmművészetet, akkor biztos lesz ilyen – talán ez az egyetlen állításunk. És nagyon örülünk annak, ha valaki nem ég ki, miután lát nálunk egy olyan filmet, ami nem az ínyére való, és eljön legközelebb is. Tartsatok ki, ha van ilyen!
Az őrület határán / Fotó forrása: Cinema Niche
Június közepén jön az eddigi legnagyobb rendezvényetek, a Queer Days. Milyen filmekkel készültök?
D.P.: A Toldi moziban és a Francia Intézetben négy nap alatt vetítünk le öt filmet, néhányat kétszer is. Nehéz ügy, mert általában a meleg vagy queer témákkal foglalkozó filmek meg szoktak bukni a magyarországi és kelet-európai mozikban, és ritkán is kerülnek forgalmazásba. Ennek egyik oka, hogy a queer közösség tagjai inkább otthon néznek filmeket a témában, hiszen kerülni próbálják a megbélyegzést, megkülönböztetést, atrocitást, amely nyilvános eseményeken érheti őket. A bukás másik oka, hogy az utóbbi években egyre nevetségesebben és megalázóbban szigorították a queer témájú filmek mozis megjelenési lehetőségeit, egyetlen meleg karakter, és már tizennyolcas karikát kap a film, ezzel kiszorul a főműsoridőből, de még az előzetesét sem játszhatják le bármikor, miközben streamingen tengernyi queer témájú sorozat érhető el.
Emiatt éreztük, hogy itt az ideje megünnepelni a queer mozit, és láthatóvá tenni ezeket a karaktereket, alkotókat és a művészet normatív szabályait folyamatosan kitárgító műfaj képviselőit. Világviszonylatban ez a figyelemfelkeltés lehet, hogy bántó címkézésnek számítana, hiszen a lényeg az elfogadás lenne, hogy végre felülemelkedjünk az LMBTQ betűkön és kategóriákon. De Magyarországon vagyunk, abból kell kiindulnunk, hogy itt hol tart ez a diskurzus.
A Queer Days utolsó napján kerekasztalt és élménybeszámoló beszélgetést tartunk az Aurórában, és készítettünk egy ingyenes kiadványt is a programról, amelyhez a képregény-illusztrációkat fiatal magyar queer művészek készítették, őket és alkotásaikat szintén közelebbről bemutatjuk. A kiadvány tartalmaz többek között egy gondolattérképet és olvasmánylistát is, amit az ELTE mesterszakos diákjai állítottak össze a queer filmről.
A filmek tág spektrumot fednek le, nemcsak a szexualitással foglalkoznak, a személyiség határain át történelmi mintákon keresztül a közelítik meg a queer fogalmát. A programban éppen ezért régi filmek is szerepelnek: látható lesz 1969-ből a japán újhullám nagyon különleges, korábban nem látható filmje, A Funeral Parade of Roses; az amerikai queer wave-et Gregg Araki rendezésében a Mysterious Skin képviseli. Celine Sciamma, a Portré a lángoló fiatal lányról rendezőjének első filmje, a Water Lilies gyönyörűen beszél a serdülőkori vágyak megismeréséről, Andrew Haightól a All of Us Strangers pedig szerintünk az elmúlt év egyik legérzékenyebb queer filmje. A She's Conan egy igazi niche őrület, rendezője, Bertrand Mandico összes munkájából a film szeretete árad. Különleges alkotók különleges emberi történeteire fókuszálunk, amelyek olyan világban játszódnak, amit szeretnének előlünk eltakarni.
All of Us Strangers / Fotó forrása: Cinema Niche
R.D.: Az eklektikus felhozatal részünkről szándékos: a különböző nemi és szexuális identitások megjelenítése mellett filmművészeti értelemben is igyekeztünk a lehető legsokszínűbb műsort összeállítani, hogy a nézők bepillantást nyerjenek a filmnyelv számtalan lehetőségébe, árnyalatába. Szeretnénk név szerint megemlíteni munkatársainkat, akik rengeteget segítenek nekünk: Budapestről Sándor Lilit, aki a program kiadványait szerkeszti, és Bokor Katát, aki a program teljes arculatát tervezte, valamint az esemény másik helyszínéről Ujfalvi Tibort, aki a pécsi Apolló moziban szervezi a Queer Days-t. Bognár Petit, a magyarhangya forgalmazóját, aki a Cinema Niche legrégebbi segítsége, illetve Dezső Bálintot, aki a Celluloid Nights sorozatért felel.
Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, szeretnének megint nemzetközi filmfesztivált Budapestre. Ennek a szervezésében részt vesztek?
R.D.: Igen, benne vagyunk a csapatban. Miután a budapesti Titanic Fesztivál megszűnt, kialakult egy űr - ennek a betöltésén gondolkodunk együtt, egy új fesztivál lehetőségeiről. Előkészítési fázisban vagyunk, ígéretes megbeszéléseket folytatunk több, kultúrához értő és azt támogató szponzorral. Ősszel találkozhattok velünk, ennél többet egyelőre nem árulhatunk el, de az biztos, hogy új megközelítéssel állunk az eseményhez. Szeretnénk reflektálni azokra a változásokra, amelyek a világ függetlenfilm-forgalmazásában és mozikultúrájában végbementek, reményeink szerint például nem csak a mozitermekben lehet majd találkozni a filmekkel.
A Queer Days 2024. június 13. és 16. között zajlik a Toldi Moziban. Katalógus itt.
