A Nicolas Cage főszereplésével készült Windtalkers című háborús filmmel gyengén indított az MGM, az év második negyedében így alátámasztotta, hogy a leggyengébbnek számít a hét fő stúdió között.

Miután a Wall Streeten és a mozikban egyaránt kudarcok érték – pl. a Hart háborújának és a Rollerball remake-jének bukása után - a stúdió vezetői a Windtalkers sikerére erősen számítottak. A film az Államokban az előző hétvégén debütált.
Bár az Oscar-díjas Nicolas Cage játékáért – a szerep szerint egy amerikai katonát játszik - pozitív visszajelzéseket kapott, a film az aktuális filmpremierekhez képest összehasonlíthatatlanul gyengén szerepelt (mindössze 14 millió dollárt hozott).

Az egyre erősödő amerikai piacon a stúdiók a hétvégi filmpremierek erejében bíznak, hogy legalább a filmgyártási költségeket visszaszerezzék.

Az MGM szerint mindez teljes évi veszteséget jelent számukra, és hogy a helyzet még nehezebb legyen, a stúdió, versenytársaival ellentétben, nem rendelkezik pénzforgató vállalkozásokkal, mint például a televíziók.

Mégis talán még van némi remény. Az MGM ugyanis váratlan sikert ért el tavaly a Dr. Szöszivel, és van rá esély, hogy a low-budget nyári főfilm, a Crocodile Hunter, megmozgatja a családi nézőközönséget. Ezenkívül DVD-katalógusuk is hozhat pár garast a konyhára.

És ha mindez nem sikerül, még mindig ott van tartalékban a világ legnagyobb kémje. Az MGM utolsó tervbe vett forgalmazandó filmje idén ugyanis a Die Another Day, a James Bond-sorozat következő epizódja, amelyet Amerikában novemberben mutatnak majd be. A stúdiósok pedig drukkolnak, hogy az ügynök számára ez sem lesz lehetetlen küldetés.