A fesztivál Visegrád Fókusz szekciójában az éppen egy évvel ezelőtt alakult MADOKE képviselte a szakmát, a személyes biarritzi jelenlét helyett ezúttal online. A magyar delegáció elsősorban a szakmai programokon és a különböző panelbeszélgetéseken vett részt, a rövidfilmes versenybe Bíró Bálint Félhomály (Dusk) című filmje kapott meghívást.

A visegrádi fókusz keretében Tuza Ritter Bernadett Egy nő fogságban és Szabó Réka A létezés eufóriája című filmjeit vetítették. A nemzetközi pitchfórumon két magyar készülő dokumentumfilm, Révész Bálint és Mikulán Dávid KIX, valamint Oláh Kata Aki legyőzte az időt című filmje mutatkozott be, mindkettő iránt nagy nemzetközi érdeklődés mutatkozott. Pénteken a magyar esttel zárult a részvétel, amit a szervezők egybekötöttek a szakmai záróprogram díjkiosztójával. Itt adták át a pitchfórumok díjait, a legjobb visegrádi projekt díja mellett legjobb nemzetközi projekt díját is a KIX nyerte el.

Az est nagyon jó alkalmat teremtett arra, hogy közel száz szakmai résztvevő előtt bemutatkozzon a teljes magyar dokumentumfilmes szcéna: a Nemzeti Filmintézet, a MADOKE, akik az általuk összeállított egyedülálló szakmai adatbázist, valamint a magyarországi dokumentumfilm készítésről szóló angol nyelvű kiadványukat is bemutatták, a Verzió és a BIDF filmfesztiválok, valamint a DocNomads mesterprogram, majd levetítették a készülő egészestés dokumentumfilmekből összeállított előzetest is. A virtuális koccintás sem maradt el.

Tavaly május óta dolgozik együtt a MADOKE és a FIPADOC az anyagi háttér megszervezésén és a szakmai programok kialakításán. A magyar megjelenést a Nemzeti Filmintézet támogatta, a MADOKE a filmek nevezési költségei és az akkreditációs költségek átvállalására, a szakmai programok kialakítására, valamint egy hiánypótló, a teljes magyar dokumentumfilmes szcénát bemutató kiadvány elkészítésére vállalkozott.

A FIPADOC szakmai programigazgatója, Christian Popp kért fel társpartnernek minket, sokáig reméltük, hogy élőben megvalósulhat az álmunk, és személyesen is ott lehetünk a fesztiválon, de aztán a nagy terveket az online térre kellett átalakítanunk” - mondta el Oláh Kata, a MADOKE elnökségi tagja és hozzátette: „Nagyon nagy megtiszteltetés ez a meghívás, egy igazi születésnapi ajándék. Általában kevés magyar dokumentumfilm engedheti meg magának, hogy kész filmjével, vagy filmtervével benevezzen a FIPADOC-ra, a nagyon drága nevezési és részvételi díj miatt.

Bíró Bálint: Félhomály (fotó: MUBI)

Végig közösen gondolkodtunk a szakmai programokról, együtt döntöttük el, hogy milyen panelbeszélgetések legyenek, és kik vegyenek részt bennük” – folytatja Oláh Kata. „A versenyprogramba sajnos nem került be magyar film, de a rövidfilmes programba igen, méghozzá egy DocNomads-os produkció, Bíró Bálint Félhomály (Dusk) című alkotása. Ezért külön panelbeszélgetést szerveztünk az itthon is folyó, nemzetközi DocNomads képzésről. A visegrádi országokkal történő koprodukciós lehetőségeket megvitató panelben Ugrin Julianna producer, a különböző fesztiválok, workshopok és pitchelési lehetőséget felvázoló panelben pedig Józsa László producer és a MADOKE elnöke vett részt.

A FIPADOC válogatása elsősorban televíziós tartalmakra koncentrál, szakmai vendégei többnyire televíziós forgalmazók és televíziós szerkesztők. Pitch fórumaira - éppen az ARTE televízió slotjai alapján – történelmi, művészeti és kulturális, valamint társadalmi témájú alkotásokat hívnak meg. Idén 24 filmtervet pitcheltek az alkotók, köztük Révész Bálint rendező és Kiss Viki Réka producer, akiknek KIX című filmterve a pitchfórum fődíját nyerte el.

Nagyon érdekes volt, hogy mennyire értették és milyen jól rezonáltak a készülő filmre a döntéshozók, köztük forgalmazók, tévések, más fesztiválok válogatói” – mondta el Révész Bálint a pitch fórumos tapasztalatairól. „Talán azért, mert a főszereplő srác a sokaknak ismerős városi szegénységből jön, tulajdonképpen egy bajkeverő utcagyerek világbajnok energiákkal, a film az ő felnövéstörténete. Röviden összefoglalva, kicsit arról szól, hogy ha a kreativitás nem kap jó irányt akkor az destrukcióba torkollik. Szerencsénk is volt, mert épp a fesztivál előtt csatlakozott hozzánk Victor Ede, francia producer a marseille-i Cinephage-től.”

Révész Bálint (fotó: NFI)

A rendező élete egyik legprofibb Zoom-beszélgetéseként írja le a FIPADOC pitchfórumát. „Külön kibéreltek egy stúdiót a szervezők, két moderátor is volt, és szinte körkapcsolásként működött az egész. Előtte lepróbáltuk, hogy mit fogunk mondani, a véleményüket is elmondták, amit beépítettünk. Maga a pitch másfél órás volt, mindenkire jutott tíz perc, kérdéseket is kaptunk, és a többi filmes mellett legalább harminc, vagy még több döntéshozó nézett minket a világ minden tájáról. Hárman beszéltünk a filmről, Kiss Viki Réka producer, Victor és én.

A történelmi dokumentumfilmek pitch fórumán Oláh Kata, rendező-producer és Csukás Borbála producer vett részt a magyar delegációból, a nemrég századik évét betöltő tornászlegendáról, Keleti Ágnesről készülő filmjüket mutatták be. Oláh Kata így összegezte a tapasztalatait:

Számunkra nagyon jó volt az időzítés, mivel annak ellenére, hogy Keleti Ágnes története még kevéssé ismert a világban, a január eleji századik születésnapjáról a világsajtó is beszámolt, így nem kellett sokat magyaráznunk, miért kell ennek a filmnek mindenképpen elkészülnie. Nagyon jók a visszajelzések, már négy ország nemzeti televíziója kezdeményezett elővásárlást és több forgalmazó is érdeklődik a film iránt. A filmünk jövőjének szempontjából nagyon fontos, hogy itt lehettünk.

Borító: KIX (Fotó: ELF Pictures)