Amíg más országokban az úgynevezett közönségfilmek készítői járják a kitaposott utakat, és a kísérletező kedvű, szerzői filmesek számítanak "függetlennek", nálunk minden fordítva van: a műfaji kísérletezés számít partizán-tevékenységnek. Erre – a Vérvonal című thriller után – a Sorsvonalak című sc-fi az újabb bizonyíték.

A filmet beharangozó sajtótájékoztatón keveset tudtunk meg a Sorsvonalak cselekményéről, viszont Hatvani Balázs annál rebellisebb mondatokkal nyitotta meg az eseményt. Véleménye szerint ma Magyarországon egy fiatal, tehetséges filmesnek nem érdemes állami támogatásra apellálni, a belterjes szakmán kívülről érkező kezdeményezések nyom nélkül tűnnek el a süllyesztőben. A Sorsvonalak rendező-író-producere elmondta, hogy megannyi próbálkozás után úgy döntött, saját erőből – szponzorok segítségével - vág bele a produkció megvalósításába: „az lenne az ideális állapot, ha az alkotókat a közönség előtt való bizonyítás  motiválná, és a siker biztosítaná a lehetőséget a következő filmje elkészítésére” - fejtette ki.

A Sorsvonalak főszereplője, Dörner György csatlakozott az előtte szólóhoz: „mintha új vér került volna az ereimbe, olyan volt fiatalokkal forgatni, nem pedig »mauzóleumokkal«. Tökéletesen alkalmazkodtam a kissé hektikus forgatáshoz, amikor kellett, mindent átszerveztem a film kedvéért.” Kerekes Józsefet is feldobta, hogy Hatvanival dolgozhat, mert - mint a filmhu-val megosztotta - végre nem érezte a skatulyákat maga körül, amik leginkább Jim Carrey szinkronizálása, illetve a tévékabarékban való szereplés miatt ragadtak rá. „Mindkettőt imádom csinálni, ugyanakkor meghatározzák szakmai hovatartozásom, ami röhej. Magyarországon Danny DeVito vagy Tom Hanks névtelen komikusok lennének.” Kérdésünkre elmondta, hogy a szerepét a komikus elemek mellett drámai vonások is gazdagítják, sőt miközben ezt fejtegette, majdnem a történet poénját is lelőtte, de még idejében észbe kapott.

A magyar sci-fi plakátja már elkészült, az októberi dátum csúszik

Legalább száz- százötvenezer nézőt képes Hatvani szerint a hazai mozikba csábítani a film, amelynek költségvetéséről a rendező nem kívánt nyilatkozni, de a filmhu információ szerint százmillió forint nagyságrendű összegből gazdálkodhatnak az alkotók. Külföldi pénz egyelőre nincs a produkcióban, de a forgalmazási fázisban mindenképpen szeretnék átlépni a filmmel az országhatárt, hiszen a történet és annak kivitelezése is nemzetközi érdeklődésre tarthat számot – tette hozzá Hatvani. A történetről annyit tudtunk meg, hogy sience fiction, Philip K. Dick stílusában, az emberi sorsról, az önrendelkezés és a felsőbb hatalmak viszonyáról szól – ebből még nem sokkal lettünk okosabbak, viszont a kivitelezésről annál több szó esett, mi több, egy rövid videóbejátszásban még a kulisszák mögé is volt alkalmunk betekinteni. Az animátorok szemléltették, mit is jelent a greenbox, a clean up és társaik, amelyek segítéségével a Sorsvonalak képi világa a 80-as évekbeli amerikai sci-fiket igyekszik megidézni.

Ennek apropóján tettük fel Hatvaninak a kérdést, nem rizikós-e Budapesten Amerikát kreálni -  legalábbis az eddigi példák nem sok jóval kecsegtetnek. „A digitális technológia segítségével igyekszünk hiteles világot teremteni; még a dialógusokban rejlik nagy veszély, elég egy rossz mondat, és darabokra esik szét az illúzió. Éppen ezért kevés dialógust írtam a filmbe, azok is rövidek.” - igyekezett megnyugtatni a filmhu olvasóit a rendező, akinek felvetettük: élünk a gyanúperrel, hogy tudatos médiastratégia rejlik a sajtótájékoztató forradalmi hangvételében. „Van benne valami, hiszen tényleg fel akarjuk  magunkra hívni a figyelmet, akár nyíltan is vállalva a konfrontációt.”

Ráadásul a Sorsvonalak csak a kezdet. Hatvaniék cége, a Trickorn Production ugyanis nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint olyan független stúdióvá válni, amilyen hajdanán az American Zoetrope volt – persze azzal a reménnyel, hogy az előddel ellentétben nem mennek csődbe. „A 80-as évek filmjein nőttünk fel, azt a típusú filmkészítést szeretnénk meghonosítani. Az irodában kirakjuk Spielberg képét, és alatta dolgozunk mert ő az egyik példakép, még ha ma már nem is csinál jó filmeket.” A Sorsvonalak-kal a tervek szerint jövő év elején találkozhat a közönség.