Megtudtuk azt is, hogy sokan támadták a rendezőt első filmje, az Emberek a havason nagy nemzetközi sikere után, amellyel elnyerte az 1942-es Velencei Filmfesztivál fődíját, és amely a születő neorealizmus, majd később a magyar filmes újhullám egyik kiindulópontja lett. Szemére vetették, hogy „könnyű volt a szép hegyek között szép filmet csinálni” ezért úgy döntött, hogy megmutatja, hogy „nem egészen a hegyeknek köszönhető a film sikere”, és a második – egyben utolsó – játékfilmjét, majdnem ugyanazzal a stábbal, ugyanazokkal a szereplőkkel egy dísztelen alföldi környezetbe helyezte el. „Otthon voltam a természetben” – hallottuk Szőts István szavait, aki szerint „a kiszikkadt, száraz, repedezett tó”, „a jegenyék baljós árnyéka, ahogy előrevetíti egy tragédia kibontakozását”, vagy az őszi szélben lengő „kiszáradt kukoricakóré” amely a hadifoglyokra és a háború nyomorúságára emlékeztet, ugyanolyan erős jelek, mint az erdélyi hegyek.
Szőts István már 1943-ban, a háború alatt beadta az Ének a búzamezőkről filmtervét, akkor a horthysta filmgyártásnak a Móra-regényben szereplő orosz paraszt alakjával volt problémája, egészen pontosan az orosz és a magyar paraszt kézfogásával. 1945-ben újra próbálkozott, akkor is ezt a motívumot kérték számon rajta, de ekkor már hajlandó volt kihagyni a történetből. A forgatókönyv megírásában nem kisebb tekintély, mint Balázs Béla működött közre, aki akkor tért vissza Magyarországra, és akinek később ebből kifejezetten sok baja is származott. Filmtörténeti adalék, hogy a film első ismert nyilvános vetítése 1968-ban volt a Budapesti Műszaki Egyetem filmklubjában, 1976-tól egy keskeny műsorsávban vetítette a Filmmúzeum, szélesebb nyilvánosság elé azonban csak a rendszerváltás után került.
A bejátszott interjúrészletben Szőts István arról is beszélt, hogy a forgatókönyv elfogadásakor még erénynek számító dolgok, mint például a föld szeretete vagy a pacifizmus, 1947-re, a film elkészültére politikai főbűnökké lettek. Ekkor indult a szovjet típusú szövetkezeti gazdálkodás kiépítése és a hidegháború. Nem volt aktuális a parasztok földszeretete és a béke tematizálása. És erre nem csak a filmrendezőnek, de még a belügyminiszternek sem volt rálátása: Rajk László 200 ezer forinttal támogatta a filmet.
A Görbe János, Szellay Alice, Bihari József, Bánhidi László főszereplésével készült stílusteremtő alkotás a lelkiismeret drámája. A történet szerint az I. világháborús hadifogságból hazatért Ferenc szörnyű titkot rejteget: hadifogolytársa, Rókus halálát ő okozta, mert megtagadta tőle az utolsó falat kenyeret. Otthon, kisfia érdekét is szolgálva, elveszi Rókus özvegyét. A földek ugyan összeboronálódnak, de Péterke halálakor Ferenc bevallja Etelnek „bűnét”. Hiába derül ki közben, hogy Rókus él, az asszony tudata elborul, egy szektába menekül, majd a mocsárba öli magát…
Szőts Istvánról készült portrénkban Pintér Judit így ír az alkotásról: „A film máig érvényes módon szól a 20. századi ember meghasonlottságának gyökereiről: arról az állapotról, ahogy a hagyományos erkölcsi normák az egyszerű emberek számára nem nyújtottak többé megfelelő kapaszkodót az újfajta konfliktusok kezeléséhez. Az erkölcsi normákat azonban nem lehet büntetlenül áthágni.”
A most restaurált Ének a búzamezőkről a MaNDA kezdeményezésére, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, a Focus Fox Stúdióban valósult meg. A négyhónapos munkálatok során kockáról kockára tisztították meg az eredeti nitrofilmet a megszámlálhatatlan sérüléstől, filmhibától, karcoktól, perforáció nyomoktól. A film torz hangját három különböző forrásból újították fel, az eredeti nitronegatívból és két később készült biztonsági pozitívból. Nehézséget okozott a búzamezők kiszámíthatatlan mozgásának restaurálása, a nyersanyag heterogén minősége, szemcsézettsége, a mozgásban lévő kamera képeinek kezelése, vagy a hiányzó képrészletek a kiegészítése. Gazsy Csaba, a restaurálás vezetője elmondta, hogy a szoftver által jelzett hibákat mind a 120 ezer képkocka esetében szakember döntése bírálta felül, a legnagyobb kihívást az a 3-4 perces lázálom-jelenet adta, amelyben az alkotók valószínűleg stroboszkópot használtak fel a villogó fények előidézéséhez. Itt a szomszéd képkockákból sem tudtak információhoz jutni, kézzel végzett, sajátos pótlásokra volt szükség.
A film fényvilágának újrateremtésében Sára Sándor operatőr-rendező, Szőts István tanítványa működött közre. Sára Sándor beszélt mester-tanítvány viszonyukról is, ahogyan összekötötte őket a mindkettőjük számára alapvető meg nem alkuvás és a képi fogalmazási igény fontossága. Megemlítette Szőts István írását, a Röpirat a magyar filmművészet ügyében című művét, ami még a háború alatt, aknarobbanások és a nyilas terror embertelensége idején készült, és amelyet máig aktuálisnak tart. Fazekas Eszter, a MaNDA filmtörténésze, a DVD szerkesztője, Szőts István életművének kutatója elmondta, hogy mára majdnem minden Szőts-filmet restauráltak és a szélesebb közönség számára is elérhetővé tettek. Ezen a kiadványon „extraként” helyet kapott a Kövek, várak, emberek, Szőts István 1955-ben forgatott, Hollókő egy napját, népszokásait megörökítő dokumentumfilmje, amely a filmarchívum saját restaurálása, valamint egy 46 perces interjú részlet is, Csoóri Sándor és Hanák Gábor 1988-as forrásértékű életmű-beszélgetéséből, amely az OSZK Történeti Interjúk Tára számára készült, és amelyben Szőts István mintegy 10 órában idézte fel életét, filmjeinek keletkezését, megvalósulatlan terveit. A restaurálási folyamat további tervei között van számos néprajzi film, amelyet a Néprajzi Intézet számára készített Szőts István, valamint Jókai Mór megható karácsonyi novellájából készült Melyiket a kilenc közül? című filmje 1956-ból.
