A főhős, a kerekesszékes Zoli (Fenyvesi) és legjobb haverja, Barba (Fekete) a mozgássérültek bentlakásos intézetében megismerkednek az épp börtönből szabaduló Rupaszovval (Thuróczy Szabolcs). A deréktól lefelé pár éve balesetben lebénult ex-tűzoltó mindent elveszített, pénze sincs, ezért dolgozni kezd egy szerb maffiavezérnek, aki fantáziát lát abban, hogy egy rokkantat alklamaz a riválisaival való leszámoláshoz. Ehhez azonban Rupaszovnak segítségre van szüksége, amire Zolit és Barbát fogja be. A főnöknek azonban nem tetszik, hogy többen is tudnak a megbízásokról, ezért döntés elé állítja Rupaszovot: vagy megszabadul a sameszaitól, vagy tőle is magszabadulnak.
Till Attila többféle műfajt ötvöz, teljes sikerrel. A Tiszta szívvel egy példás gengszterfilm, amelyben hátrányos életkörülmények és szorult helyzetek vezetnek a bűnbe eséshez, ami műfaji kötelező. Krimi-thrillerként is olajozottan működik a történet, mivel mindhárom főhőse amatőrként, kezdőként keveredik gengszterek játszmájába. A leszámolások gyakran izgalmasabban alakulnak az eltervezettnél, így akcióból sincs hiány. De legfőképp fekete komédiaként, bizarr bohózatként ütős ez a film, köszönhetően a szereplők improvizatív (bevallottan gyakorta rögtönzött) és életszerű humorának, valamint Fenyvesi és Fekete önironikus alakításainak.
Vannak számomra megkérdőjelezhető pontjai a történetnek, a karakterek motiváltságának: azt még csak-csak el lehet hinni, hogy egy kiégett ex-elítéltből rokkant bűnöző lesz, de az bennem kérdéses maradt, hogy miért követi őt tűzön-vízen át a büszke Zoli és a mamlasz Barba. Való igaz, mindketten szeretnének változtatni az életükön, előbbinek például szüksége van pénzre egy életmentő műtéthez és apa-figuraként néz fel Rupaszovra, amiért az nem nyugszik bele sorsába, és eltökélte, hogy egyszer újra járni fog. Már a revelatív, végső csavar előtt is sejthető, hogy a meseszerű sztorit nem kell egészen komolyan venni, legfeljebb annyira, mint mondjuk egy Tarantino vagy Rodriguez klasszikust.
Beszédes ugyanis, hogy a Tiszta szívvel vizuális stílusa végig rajzfilmszerű, ami rímel arra, hogy Zoli és Barba egy képregényen dolgoznak, és azt próbálják piacra dobni. Ez a mozi egy meta-történet is, ami a narráció működéséről és a történetek mechanizmusáról szól. A képregény írása és rajzolása eszképizmus a két fiú számára, ami viszont sokat elárul identitásukkal és környezetükkel való küzdelmükről. Mi, nézők eközben betekintést nyerünk a mozgássérültek mindennapjaiba. A film doku-drámaként is működik, mivel hitelesen mutat be egy szinte ismeretlen réteget, akiket az alkotófolyamatba is bevontak. Míg a legtöbb rendező kiragadna egy izgalmasabb, megtörtént esetet a szereplők életéből, és azt tenné meg cselekménynek, Till Attila merészen elrugaszkodik a valóságtól, és egy kemény közönségfilmmel irányít reflektorfényt a mozgássérültek világára és a hátrányos helyzetű főszereplők életére.
Nem csak Fenyvesi és Fekete szerepeltetésének köszönhetünk eddig sosem látott, markáns karaktereket: szintén amatőr, hobbiszínész a szerb maffiavezér alakító Dr. Vitanovics Dusan idegsebész, akit Fliegauf Bence fedezett fel, és legutoljára a Dealerben láthattuk 2004-ben. De a profi alakítások sem maradnak el az inspirált kezdőkétől: Balsai Móni a főhős, Zoli anyját játssza megrendítő hitelességgel, Danis Lídia pedig Rupaszov exét és egyben élete nagy szerelmét alakítja finom empátiával.
Thuróczy is nagyot alakít, jól áll neki a karakter, nem először osztanak rá ilyen szerepet: antihős, aki nem tud megbékélni a sorsával, azzal, hogy kerekesszékbe kényszerült. Till Attila korábbi filmjeiben is hasonló figurákat hozott: a Csicskában állatias rabszolgatartó volt, a Pánikban pedig egy macsó, de öngyűlölő meleg zsaru. Ilyesféle szerzet Rupaszov is, csak ezúttal nem a homoszexualitás, hanem a lebénulás miatt kerül hátrányba a társadalomban. Amivel el is érkeztünk Till Attila szerzőiségéhez: a Pánik meleg rendőre, téveszmés vagy pánikbeteg karakterei és a Csicska modernkori rabszolgái után ez alkalommal a mozgássérültek, a halmozottan hátrányos helyzetű számkivetettek világának hiteles bemutatásával tesz tanúbizonyságot szociális érzékenységéről.
Ezúttal viszont azt is bizonyítja, hogy műfajfilmet is tud rendezni. Már a Pánikban is megmutatta, hogy imád kísérletezni a kameramozgásokkal, klippesre vágott jelenetekkel, most pedig alkalma volt akciójeleneteket rendezni, és élt a lehetőséggel - kamerába (vagy legalábbis az elé koreografált szélvédőre) fröccsenő vért például keveset láthattunk eddig ennyire plasztikusan magyar filmben.Több helyen kocsizással rekonstruálja kerekesszékes karaktere nézőpontját (a képet Juhász Imre, a vágást Gothár Márton, a hangot Zányi Tamás jegyzi), Kalotás Csaba eredeti filmzenéje pedig nem csak szerintünk ambiciózus, de az alkotók is büszkék rá, mivel a netre is feltették (ide kattintva meghallgatható).
Till Attila népszerű showman, olyan televíziós személyiség, aki nem idomult, hanem a saját a képére formálta a kereskedelmi média több műsorát és formátumát. Több, mint műsorvezető. Ez kiderül azokból a produkciókból (pl. Propaganda) és közéleti szerepvállalásokból (pl. Rehab Critical Mass), amikor számára fontos ügyek mellé áll. Till Attila viszont leginkább filmes: sokat és sokáig dolgozik a projektjein, amelyekben kivétel nélkül tetten érhető komplex és karakteres látásmódja. Ez alól ez a premier sem képez kivételt: bátor, eredeti, de közérdeklődésre méltán számot tartó, közönségfilm esélyes mozi lett legújabb munkája, új magyar kommersz, feltétlen ajánljuk, tiszta szívvel.
