A képzési pályázatokat a Filmalap ezúttal 6 szakmai területről várja, köztük a fő hiányszakmák – mint például produkciós- és utómunka koordinátor, kamera technikus – oktatását biztosító intézményektől és szervezetektől. A pályázat célja, azoknak a magas szakmai színvonalú képzési programoknak a támogatása, amelyek a leghatékonyabb módját biztosítják a hazai filmiparban mutatkozó szakemberhiány orvoslásának. Az egyedi pályázatok elbírálására szakértők bevonásával szakmai szempontok alapján kerül sor.

A Filmalap 5 éves működési tapasztalata, valamint filmipari szereplőkkel és oktatási intézményekkel történő egyeztetések alapján javasolta a filmszakmai képzési hozzájárulás bevezetését, mely a Filmipari Képzési Program forrása lett. Az újítás értelmében minden magyarországi produkció a teljes költségvetésének 0,5%-kával, de legfeljebb 15 millió forint mértékben hozzájárul a magyarországi filmes oktatás fejlesztéséhez.

Az évi várhatóan 150-180 millió forint nagyságrendű összegből a Filmalap a már működő, filmes oktatással foglalkozó szervezetek korábban elindított vagy újonnan induló filmes szakalkalmazotti képzéseit támogatja, a kurzusok a piac és produkciók valós igényeit szolgálják, a Filmalap pedig szakmai- és minőségi felügyeletet lát el a képzésekkel kapcsolatban. A Filmalap által támogatott képzések, a kedvező tandíjak miatt széles kör számára elérhetőek.

2017 február végéig a Filmalap támogatásával már 10 hiányszakma gyakorlatorientált képzése indult el – többek között segédoperatőr (focus puller), vágó asszisztens, naplóvezető és rendező asszisztens – különböző oktatási intézményekben. További információ az induló pályázatokról itt található.

Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap / Fotó: HSC Stábiskola