A világ leghosszabb könyvadaptációját 1994. április 28-án mutatták be Magyarországon, és a Krasznahorkai azonos című regényéből készült monumentális mű azóta kultfilmmé érett. Bár az író és a rendező korábban már dolgoztak együtt, az igazi hazai és nemzetközi elismertséget a stílusteremtő Sátántangó hozta meg. Két fontos állandó alkotópartner vett részt a film elkészítésében: Hranitzky Ágnes vágó, és a film főszereplője és zeneszerzője, Irimiás, a hamis próféta, vagyis Víg Mihály.

A film a nemzetközi porondon is óriási sikert aratott - Susan Sontagtól Ulrich Gregorig és Gus Van Saintig rengetegen magasztalták az egekbe a filmet, kiemelve, hogy alapvetően változtatta meg a filmnézéshez fűződő viszonyukat.

A bemutató huszadik évfordulóján nem a hétórás mozibanülés lesz a középpontban, hanem az egyik alkotó személyes jelenléte. Kísérlet lesz ez, arra, hogy az élőben megszólaltatott filmzene, az ezúttal kissé háttérbe szorított erős képek milyen új jelentésekkel ruházzák fel a sokféle jelentésnek amúgy sem híján lévő filmet.