A dokumentumfilmes szekció kezdte az értékelést, megállapítva, hogy a tavalyi év terméséhez képest sok változást nem látott. Sablonos, tipikus „dokumentumfilmtémák” kerültek feldolgozásra (Erdély, kisebbség, szegénység). A tudományos-ismeretterjesztő filmek is ebben a szekcióban kaptak helyet (a Diákzsűri felosztásában). A döntnökök szerint a Gyapjas pille igazán kiemelkedett a mezőnyből, a többi film várakozáson alul teljesített. Az ítélethozatal szempontjaként az aktualitás fontosságát emelték ki a diákok. Az Egerszalók című alkotást ugyan kategórián kívüli filmként értékelték az ítészek, de, mint mondták, a „beszélő fejek” helyett a „beszélő fenekek” esete forgott fenn, úgyhogy nem igazán tarthatjuk számon a díjazásra esélyes filmek között.

A kisjátékfilmeket értékelő zsűritagok az idei felhozatalban kevés kiemelkedő alkotást találtak - 28-ból ötöt-hatot. Buvári Tamás Kivégzés és Deák Péter Kontraszt című filmjei nyerték el leginkább a tetszésüket. A nagy átlagról szólva kiemelték, hogy a sokszor jó alapötletű sztorik „leülnek” a végére. Indokolatlan megoldások, eszközök használata, céltalan kísérletezések jellemezték a „minősíthetetlen” kategóriába tartozó kisfilmeket. Néha még az értetlenség is úrrá lett a fiatalokon, nem találtak ugyanis magyarázatot arra, hogy egyik-másik „alkotás” hogyan juthatott át az előzsűri rostáján. Durst György felhívta rá a figyelmet, hogy az elsőfilmek között nem került értékelésre Szemző Tibor Az élet vendége – Csoma-legendárium című filmje vagy Iglódi István A gyertyák csonkig égnek című alkotása, mert senkinek nem tűnt fel – sem a listát összeállító felnőtteknek, sem a diákoknak – hogy bizony, eme filmek is ebbe a szekcióba tartoz(ná)nak.




Sem katarzist, sem tipikus „első filmes hibákat” nem talált a fiatal zsűri a Csak szex és más semmi és a Vadászat angolokra című filmeknél, s a tavalyi felhozatalhoz képest úgy tudtak „teljesíteni” ezek az alkotások, hogy nem merült fel a nézőben, hogy első nagyjátékfilmekről van szó. A Friss levegő már vitára késztette a tagokat, hiszen témájában, színdinamikájában és képi világában is kiválónak tartották ezt a „nem hibátlan” de az „egyik legjobb” filmet. A zavart inkább az okozta, hogy a rendezőnő a  70-es évek hangulatát túlsűrítve próbálta érzékeltetni a szegényebb rétegek életét, ami egy bizonyos „időutazásra” késztethette a nézőt, viszont az aktualitások (pl. madárinfluenza), vagy a mobiltelefon megjelenése, visszahúzta a publikumot a jelenbe.

A nagyjátékfilmek tekintetében a zsűri az idei „termést” jobbnak ítélte a tavalyinál. Kiegyenlített mezőny, több kiemelkedő alkotás, izgalmasabb témák. Erőteljes műfaji törekvés figyelhető meg a vígjátékok felé – fogalmazott Teszler Tamás, a Diákzsűri elnöke, majd kiemelte a Csak szex és más semmi és a Taxidermia című filmeket, mint két olyan alkotást, amelyekben „egy pillanatig sem volt üresjárat”, egy percre sem lankadt a néző figyelme – még ha az utóbbi film meg is osztotta a közönséget.

A Csak szex és más semmi esetében a főkoordinátor fontosnak tartotta megemlíteni, hogy Goda Krisztina személye az élő példa arra, hogy meg lehet tanulni a „filmcsinálást”, hiszen nem zseniális, fenomenális alkotó – nem érezni nála azt a markáns arculatot mint Pálfinál vagy Hajdúnál -, mégis tisztes, iparos munkával összehozott egy jó vígjátékot. Az viszont szomorú, hogy kis hazánkban rengeteg akarat és szándék vész kárba a fiatal generáció próbálkozásai esetében, s talán itt lenne az ideje megreformálni a filmszakma oktatását és akár külföldi szakembereket idehozni ahelyett, hogy ösztöndíjakkal eresztjük világnak a tehetségeinket.