Scriptfejlesztési-modellek
Ismeretes, hogy míg más, hasonló mértékű állami támogatást élvező EU-tagországok filmiparai sokkal többet fordítanak forgatókönyv-fejlesztésre, addig a magyar szisztéma nagyon kis százalékban támogatja a hazai sript-fejlesztést – és azt is gyakran kevéssé költséghatékonyan. Hogy ezt a problémát orvosoljuk, Varga Balázs moderátor szerint vissza kell nyúlni egészen az alapfogalmak definiálásához és a kerekasztal tagjait kérdezte, hogy: „számotokra mit jelent az, hogy forgatókönyv illetve filmterv-fejlesztés?"
Schulze Éva szerint ketté kell választani a két fogalmat: a forgatókönyv-fejlesztés az ötlettől a forgatásig tartó folyamat, míg a filmterv-fejlesztés az ötlettől az utómunkák végéig tart – és még akkor is lehet, hogy vissza kell térni, újra kell gondolni/írni a forgatókönyvet. Grunwalsky Ferenc egyetértett Schulze Évával és hozzátette, hogy ha egy film már a gyártás közelébe kerül, akkor vissza kell nyúlni a forgatókönyvhez vagy akár filmtervhez, és ehhez szükséges lenne újraalkotni a pályáztatási, finanszírozási szisztémát is.
Egy lehetséges alternatíva a rendszer megváltoztatására, Köbli Norbert szerint, hogy más - Magyarországhoz hasonló gazdasági berendezettséggel rendelkező - országok filmtámogatási és forgatókönyvfejlesztési-struktúráját tanulmányozzuk: ilyen példa lehet az osztrák gyakorlat.
A bécsi székhelyű Drehbuch Forum-ot a helyi „MMK” és a város tartja fent és az évi 8db nagyjátékfilm (ellentétben a hazai 20db-al) támogatása csak akkor mehet teljesen végbe, ha a scripteket a szakmai szempontú un. ScriptLab is ellenőrzi az ötlettől a treatmenting - ezután vonnak csak berendezőt a projektekbe.
 |
| „Nincs egy mindenre érvényes recept” |
Újabb példa lehet a forgatókönyv-fejlesztésre Lengyelország példája, ahol ugyan több forgatókönyvet is fejlesztenek egyszerre a workshopokban, azonban az már szavazás alapján dől el, hogy melyik néhány scriptet terjesszék tovább a támogatószervek felé.
Több szem többet lát
Az összes megjelent szakmabeli egyetértett abban, hogy több szem, többet lát alapon kellene újragondolni a forgatókönyv-fejlesztési rendszert.
Hegedűs Bálint azonban még mindig egyfajta szkepticizmust érez a szakma részéről: mintha a rendezők attól félnének, ha másnak is megmutatják munkáikat, akkor az már nem lesz az övék. Hegedűs leszögezte, hogy a script-konzultáció lényege nem az, hogy beleszóljanak vagy beleírjanak a könyvbe, hanem az, hogy elsősorban kérdésekkel segítsék a rendezőt/vezető-írót az ő saját iránya megtalálásában. „Ez nem mond ellent a népszerű, szerzői elméletnek” – tette hozzá Hegedűs.
Ezzel a gondolattal egyetértett Schulze Éva is, azzal a kitétellel, hogy szerinte óvatosabban kéne bánni a script-konzultációval, mert egyes anyagok megítélése olykor nagyon eltérő tud lenni. „Nincs egy mindenre érvényes recept” – fejtette ki véleményét Schulze. Németh Gábor is hasonló állásponton volt, és hozzátette, hogy nagyon problematikus dolog a kreatív segítségnyújtás egy írónak – utalva arra a tényre, hogy pl. a Werkmeister-harmóniák vagy a Moszkva tér forgatókönyveit nyilván más-más szempontból érdemes fejleszteni vagy akár kritizálni.
A felvetésekkel Divinyi Réka és Hegedűs Bálint is egyetértettek, azonban azt is hozzátették, hogy ők mindig a megrendelő szándékai szerint próbálnak eljárni, és csak abban próbálnak segíteni, hogy a már meglévő anyagot hogyan lehetne „jobban” olyan irányba terelni, amiről talán még maga az alkotó sem tud. Divinyi azt is hozzátette, hogy egyes - leginkább műfaji filmes – forgatókönyveknél nagyon nagy szükség lenne az olyan "külső-szemre" ami kiszúrja(kiszűri) azokat az égbekiáltó dramaturgiai hibákat, amik miatt mi is és a nézők is oly gyakran bosszankodunk a moziban.
A téma végéhez közeledve Schulze Éva, Németh Gábor és Divinyi Réka is kezdtek abban egyetérteni, hogy új alapokra kell helyezni a magyar forgatókönyv-fejlesztés gyakorlatát: Schulze szerint az új szemlélethez, új, hangsúlyosabb szerepet kell, hogy kapjanak az írók. Divinyi szerint alapvetően az írókat kellene jobban motiválni - aminek nem kis része lenne az anyagi megbecsültség újragondolása. Németh szerint pedig a „törékeny” kreativitás szabályozása lenne az egyik legfőbb feladat – utalva a kreatív-producerek eddigieknél remélhetőleg hangsúlyosabb szerepvállalására.
Ezzel Köbli Norbert is egyetértett, aki szerint a forgatókönyvekhez valóban értő producerekre(development-executive) lenne szükség, akik több felelősséget kéne, hogy vállaljanak egy-egy produkcióban és végső soron az ő feladtuk kéne, hogy legyen a projektek teljes végigvitele.
Varga Balázs azzal összegezte a vitatémát, hogy meglátása szerint az új írói réteg kibontakozásával a legnagyobb kérdés az lett, hogy hogyan lehet egy olyan szubjektív értékítéletű témát, mint a forgatókönyv-fejlesztés standardizálni. Varga szerint eljött annak az ideje, hogy konkrét megoldásokat keressen a szakma, aminek az egyik markáns sarkköve lehet a forgatókönyv-író műhelyek, workshopok létrejötte.
Műhelyek?
Több Európai országban elterjedt az a gyakorlat, hogy a scripteket forgatókönyvírói műhelyekben fejlesztik. Ezek a műhelyek általában (film)írókat, dramaturgokat, script-doktorokat vagy akár rendezőket tömörítenek, akik egy közös kreatív térben beszélhetik meg, kritizálhatják egymás munkáját, pitch-elhetik filmterveiket - majd egy több-lépcsős támogatási rendszerben fejleszthetik tovább a forgatókönyveket.
 |
| „Nincs egy ezüstgolyó, ami minden vámpírt megöl” |
Németh Gábor is hasonló műhelymunkát tartana üdvözítőnek és kifejtette, értetlenül áll azelőtt, hogy miért kellett a pár évvel ezelőtti írói-műhely-támogatást beszüntetni.
Schulze Éva és Janisch Atilla is egyetértettek a műhelymunka jelentőségével és kifejtették, hogy szükség van egy olyan alkotó térre, ahol kreatív-szellemben együtt lehet dolgozni, eszmét lehet cserélni.
A kommunikáció hangsúlyosságáról Grunwalsky Ferenc elmondta, hogy az nem az ő vagy az MMK feladata, hogy az írókat és a rendezőket „összehozza”. Az MMK elnök hozzátette, hogy ő is azt tartaná helyes iránynak, ha a mostani író-rendező rendszer kibővülne és ha író-rendező-producer háromszögek alakulnának ki, azonban a műhelyek szerepéről Grunwalsky kifejtette, hogy azok „korszerűtlen-rendszerek” és ő a művek és nem műhelyek pártján áll.
A vitatémára esetleges megoldást Pataki Éva forgatókönyvíró ajánlott, aki a színház-gyakorlat átvételét tartaná hatékonynak a magyar filmiparra. Pataki szerint az un. bedolgozó-stratégiát kellene átvenni, amiben a forgatókönyvírók gyakornokként dolgozhatnának produkciós cégeknél – segítve ezzel a projektek reader-i, dramaturgiai vagy akár társ-írói munkáit.
Egy másik lehetséges megoldás az írók és producerek/rendezők találkozására a közeljövőben megjelenő on-line piactér megjelenése lenne. Hegedűs Bálint szerint sok rendező nem tud hol keresni forgatókönyveket és a FadeIn által szervezett internetes forgatókönyv/treatment adatbázis ezen a problémán hivatott majd segíteni.
Ezüstgolyó?
A kerekasztal-beszélgetés végéhez közeledve egyre inkább kristályosodni látszott, hogy a magyar forgatókönyvírás bajai nagyon szerteágazóak és csak időleges, mindig megújuló változtatásokkal, apróbb korrekciókkal működhet a scriptek fejlesztésnek, pályáztatásának, támogatásának rendszere.
„Nincs egy ezüstgolyó, ami minden vámpírt megöl” – mondta a vitanap végén a Filmhu-nak adott interjújában Hules Endre Hollywoodi forgatókönyvíró, színész. Hules kifejtette, hogy ezek a felvetések mindig csak „rész-megoldások” lesznek, és az írók feladata az lehet, hogy megpróbálják szinkronban tartani a gyorsan változó filmvilágot a forgatókönyvíró szakma igényeivel.
