Tölgyesi „pulyáinak” szülei legföljebb nyolc osztályt végeztek,szakképzettségük nincs, évek óta munkanélküliek, rejtély, miből tartják el gyerekeiket. Nem fehér holló olyan iskolai csoport, ahol mindössze egy gyermeknek van „teljes” családja. Ugyanakkor: az anyák-apák többsége – akik közül van, aki azt mondja, a cigányság „vívta ki” magának a kitaszítottságot, és ő maga is megunja, ha sokáig dolgozik - már vágyik arra, hogy utóda visszanyerje az elvesztett önbecsülést.

A kistanyasi iskolák megszüntetésének - egyik - következményeként a nyírbátori Királytelek Általános Iskolába tizennégy tanyabokorból járnak a gyerekek. Az iskola kivételes igazgatónője merész lépésre szánta el magát, mikor annak idején úgy döntött, korrekciós osztályt hoz létre a cigánygyerekeknek. Az osztály vezetőjének fölvette Lázár Péter cigány származású pedagógust, aki eredetileg biológia-testnevelés tanárnak pályázott az iskolába, ám – szerencsénkre – nem rettent vissza a feladattól.
Lázár életre hívta a Kedves Ház Alapítványt – a bentlakásos kollégiumot. A hajdanán négyéves korától a berkeszi intézetben nevelkedő férfi a többkultúrájú társadalmak multikulturális oktatási rendszeréről írta a szakdolgozatát – San Franciscóban. Alternatív módszerével pedig alaposan föladta a leckét mindnyájunknak.

Lázár – továbbá a rendező által meglátogatott-bemutatott nyírségi és baranyai iskolák igazgatói, pedagógusai, szépséges tanárnői, nevelőtanárai – az „átnevelés”, a radikális változtatás helyett érteni tanítanak. Céljuk, hogy „gyerekeiket” elfogadja a társadalom többsége, és ne taszítsa ki őket a világ.
Lázár rendszerében a pedagógusnak kell megtanulnia a „másság” sajátosságait. (Így: kivételes muzikalitás és mozgáskészség, továbbá – ahogyan az igazgató asszony pazar eleganciával fogalmazott: a cigányember más „idődimenzió”-ja – lévén többségük nem dolgozik…)

Lázár Péter – ahelyett, hogy estéit forradalmi tanrendek tákolásával múlatta volna - hetekig mászkált gyerekeivel a határban, növényeket szedegetve, állatokat szemlélve, mindenekelőtt: minél többet beszélgetve, megismerni vágyva mindegyiket. Így tudta meg a vállalkozó szellemű pedagógus, hogy az egyik „nebuló” apja is olyan, mint a gólya: ősszel elmegy, tavasszal visszajön.
Majd egy esős napon, a tétlenül bambuló gyerekek megkérdezték: hát sosem lesznek nekik szép könyveik? Ők már sosem tanulnak?  Nekifogtak, és berendezték saját osztálytermüket. Lázár Péter, ahogyan a nyírteleki és a nyírszőlősi Diákotthon és Általános Iskola pedagógusai, szeretésre „oktatnak” – ennyi szeretettel igazán nem lehet nehéz.

A nyírszőlősi iskola igazgató-helyettese elkeserítő ténnyel szolgált: mikor gyakran még a számtalan különóra és a fejlesztő pedagógus sem elég ahhoz, hogy egy csoportban minden gyerek megtanuljon elsős korára írni-olvasni, egy hetven százalék alatti IQ-tesztet „produkáló” gyereket értelmi fogyatékosnak nyilvánítanak. Kisegítő iskolába kerülve a visszafejlődés elkerülhetetlen.
Ezek után némileg bőszítően hat, hogy a nyírteleki Királytelek Általános Iskolában a szülők azonnal tiltakoztak, mikor arról értesültek, a pedagógusok külön cigány-csoportot kívánnak létrehozni, kizárólag a délelőtti órákra. A dühös szülők azonban akkoriban látták a televízióban: nem lehet különválasztani az iskolákban a cigányokat.

Tölgyesi filmjének (egyik) szépsége, mikor megfeledkezik a „szociális” kérdésekről, és lázasan, lelkesen beszélget heroikus küzdelmet folytató interjúalanyaival a módszertanról. Egyetlen kritikai észrevételre vagyok hajlandó: az alkotó – elkötelezettsége következtében – filmje második részében kissé elnagyoltan bánt a dramaturgiával. A második rész egy önmagában is celluloid után kiáltó epizóddal indul: hogyan maradt egyedül a válása után kisemmizett, az alvilág által megfenyegetett és földönfutóvá lett cigány férfi három gyermekével, akiket – ha jól értettem – magyar anyjuk elhagyott, miután prostituáltnak állt.  A férfi megdöbbentő monológja után az epizódnak vége szakad. A második részből tudjuk csak meg, hogy Lázár Péter intézetis gyerek volt, és bár más szavakkal, de itt is gyakran beszél hitvallása lényegéről. Ezek a „bakik” talán elegendő okot adhatnak a második rész újragondolására. Mindazonáltal: Lázár a Cigány ABC II.-ben idézi Albert Schweitzert, így elhangzik a film tán legszebb mondata: a világból azok az emberek hiányoznak, akik mások hiányaival foglalkoznak.

Köszönet Tölgyesi Ágnesnek – s mert csupán az ökör következetes: sutba a dramaturgiával.