A lefejezett kakas

Eginald Schlattner

Filmhu: A lefejezett kakas a soknemzetiségű Erdélyben játszódik a második világháború alatt. Személyes élményekből táplálkozik a regény?

Az író - Eginald Schlattner

E. S.: Igen, mindenképpen. Én szász vagyok, de a nagymamám magyar nemes volt (Zilahy), ezért amellett, hogy otthon németül beszéltünk, négyéves koromra már magyarul is tudtam, mondhatom hát, hogy valóban soknemzetiségű környezetben nőttem föl. Ahonnan én származom (Nagyszeben, Vörösmart, Fogaras környéke), valóban létezik az úgynevezett transzilvanizmus, amit úgy kell elképzelni, hogy az ott élők nagy súlyt fektetnek az etnikai és nemzeti összefogásra, és nagyon tisztelik ezeket a viszonyrendszereket. Az én identitásom is ebben a szász-magyar-román-cigány etnikumú közegben fejlődött ki, ezért én kizárólag ebben a környezetben érzem magam otthon, annak ellenére, hogy elsődlegesen szász németnek tartom magam. Számomra a multikulturalitás ugyanazt jelenti, amit a francia Derrida számára: tisztelet az idegenség és a másság előtt, ami nem más, mint a különbözőség elismerése. Én német anyanyelvű evangélikus lelkész vagyok, de a mi vidékünkön nem volt ritka, hogy egy pap románul, magyarul, németül, sőt franciául is tartott istentiszteletet. A regény és a film azt mutatja be, ahogy a náci ideológia ezeket a tiszteletreméltó különbözőségeket, különböző nemzetiségeket egymásnak ugratja.

Filmhu: Miért tartja fontosnak, hogy nyomon kövesse a film sorsát, hogy eljöjjön a bemutatóra?

E. S.: Édesanyám Budapesten született, így ez a város a gyerekkori emlékeim része. Ez a személyes ok, de természetesen máshová is elkísérem a filmet, ahová meghívnak. A filmet minden egyes alkalommal megnézem, mert minél többször látom, annál inkább hozzám szól, annál inkább tudok filmként tekinteni rá, nem pedig a saját történetemként. Amikor először láttam a filmet, végig folytak a könnyeim, ma már el tudok távolodni a személyes emlékektől.

Filmhu: Jó filmnek tartja A lefejezett kakast?

E. S.: A közönségnek azt szoktam mondani, ha már olvasták a regényt, felejtsék el, mielőtt beülnek a filmre. Természetesen tudom, hogy ez nem lehetséges, mert a film a könyv fejezeteire épül, de annak ellenére, hogy a történet azonos, a két alkotás teljesen különálló. Radu Gabrea tizenkét változatot készített a forgatókönyvből, véleményem szerint ez az utolsó, amit végül leforgatott, a legjobb változat volt. Nincs köztünk konfliktus az elkészült mű miatt, én szabad kezet adtam Gabreának, hiszen a filmezés az ő szakmája. A filmes átdolgozás kissé áthelyezte a hangsúlyokat -- például sokkal jobban elmélyítette a négy fiatalember közötti viszonyt --, de a regény hangulatát és esztétikáját megtartotta.

Egy letűnt kor nyomában

Filmhu: Az irodalom mindig kitárulkozás, az önéletrajzi ihletésű irodalom mindenképpen az. Mennyire nehéz ez egy író számára?

E. S.: Számomra egyáltalán nem volt nehéz, inkább a kényelmességemet mutatja, hiszen hozott anyagból könnyebb dolgozni. Írói szempontból volt próbatétel, hogy mit tudok kihozni belőle. Amikor íróként dolgozom, önmagamat is folyamatosan ellenőrzöm. Az írásnak köszönhetően mélyül a személyes emlékeimhez fűződő viszonyom.

Filmhu: Hogyan hat a regény és a film a fiatal generációra?

E. S.: Nagyon érdekes, hogy a ’89-es forradalom után születetteket érinti meg a film leginkább, de ez nem csak Romániára igaz, minden más országban ezt tapasztaltam: Izraelben, Krakkóban ugyanaz a generáció lelkesedett, mint Nagyszebenben, ahol kilencszáz ember állva tapsolt. Az a fiatal generáció érzi át a film mondanivalóját, azok tudnak legjobban azonosulni vele, akiknek semmiféle történelmi tapasztalatuk nincs - a korombeliek meg még csak tudomást sem hajlandóak venni arról, hogy annak idején karlendítéssel köszöntek Nagyszeben utcáin...

Radu Gabrea

Filmhu: A film koprodukcióban készült, román-magyar-osztrák-német részvétellel, a témája szintén multikulturális. Mit tartott fontosnak elmondani a mai nézőnek abból a letűnt világból, ami a múlt század első felében még virágzott Erdélyben?

És a rendező

Radu Gabrea: Ebben a filmben azt próbáltam megragadni négy fiatal sorsán keresztül, hogy miként töri össze, mérgezi meg az ott élő népek összhangját egy aljas ideológia. A film a második világháború előtt és alatt játszódik, de a felnőttek világa helyett elsősorban az ártatlan gyerekvilág romba dőlésén keresztül mutatja meg a társadalom, sőt Európa egészét átható krízist. Négy gyerek, egy szász fiú, egy zsidó lány, egy szegény román fiú és egy nemesi származású román lány barátságának történetét látjuk, de már letűnt az a kor, amiben mind a négyen relatíve biztonságban lennének, hiszen a náci uralom alatt a zsidó lány, a szovjetek bevonulása után a szász fiú kerül életveszélybe.

Filmhu: A lefejezett kakas adaptáció. Miért tartotta fontosnak, hogy film készüljön ebből a regényből?

R. G.: Ez egy nagyon fontos történelmi regény, igaz módon adja vissza Erdély történetét, ráadásul egy olyan korban játszódik, ami nemcsak Románia, hanem egész Európa történelmében nagyon fontos szerepet játszott. Maga a regény csodálatos freskó egy letűnt korról, arról az Erdélyről, amiről négy, de inkább öt nemzetiség öregjei beszélnek nosztalgiával.

Filmhu: Elterjedt nézet, hogy remekműből nehéz jó adaptációt készíteni. Mi a véleménye a regényről mint irodalmi műről?

R. G.: Úgy gondolom, hogy attól még, hogy egy regény rossz, egy jó forgatókönyv alapján lehet belőle jó filmet készíteni. Ugyanígy egy remek könyvből is lehet jó filmet forgatni, ez szintén a forgatókönyv milyenségén múlik. Azon áll vagy bukik a dolog, hogy a forgatókönyvnek sikerül-e megragadnia a regény esszenciáját, ha ez sikerül, jó film készülhet belőle, de ehhez már a munka előtt be kell látnia az alkotónak, hogy a regény valóságának különböző rétegeit nem lesz képes hiánytalanul átültetni filmre. Minden megfilmesítést valós történetként kell elképzelnünk, az irodalmi alakokat élő alakként, a regény univerzumát valódi világként: ez a hozzáállás a forgatókönyvírás alapja. A lefejezett kakasra is igaz ez: a film a regény történetét követi, de mégis külön univerzumot alkot.

"Miként töri össze, mérgezi meg az ott élő népek összhangját egy aljas ideológia."

Filmhu: Milyen magyarországi fogadtatásra számít?

R. G.: A marosvásárhelyi magyar közönség nagyon jól fogadta a filmet, ezért arra számítok, hogy a magyarországi közönség is hasonló lelkesedéssel fogadja majd, hiszen Erdélyről szól.

Filmhu: Ön filmes diplomataként is tevékenykedik. Mi az oka annak, hogy mostanában sokat hallani a fiatal román rendezőgenerációról, de a közép- és idősebb generációról már kevesebbet?

R. G.: Mivel én tanítok is, szoros kapcsolatban állok a fiatal generációval, akik valóban nagyon tehetségesek – elárulom, hogy az ismert neveken: Mungiun, Puiun, Porumboiun kívül még legalább három új tehetséget meg tudnék nevezni. Én úgy látom, hogy a román filmtörvény, aminek kidolgozásában magam is részt vettem, kiváló lehetőséget biztosít a fiatalok számára. Korábban sok fiatal rendező az első filmje után nem kapott több lehetőséget, ez ma már nem fordulhat elő, így aki tényleg tehetséges, elkészítheti a második filmjét is, ami sokszor kiforrottabb, mint az első, jó példa erre Mungiu. Ezek a filmek alacsony költségvetésűek, ezért stílusban a minimalizmust képviselik, de dramaturgiailag intelligens alkotások. A fiatal tehetségek nehéz helyzetben vannak, hiszen a mozi elsősorban a közönség számára készül, Romániában viszont mindössze harmincnégy mozi működik a korábbi négyszázötvenből.