Keleti Mártonról alig beszélünk, pedig A tizedes meg a többiek évtizedek óta közönségsiker: Várkonyi történelmi tablói mellett a nagy magyar mozipublikum harsány tapsára visszavágyott első számú nosztalgia-darabja. Most a rendező életművének másik legjobb filmjét láthatjuk a Magyar Filmmúzeum műsorán: a Hattyúdalt.

Érdekes véletlen folytán az MMM Filmmúzeum (hadd nevezzem így, 3 M-mel, ahogy a logó jelzi - és elhessenthetetlen, bár nem a legjobb szójátékkal: Metro-Malvin-Mayer – lásd róla a Filmvilág érdekes cikkét) tehát Prokopp Dóra Filmmúzeuma az 1961 szilveszteri adást közvetítő, s általában ’61-re figyelő műsornapján láthatja a néző. Tanulságos lehet ez a két közeli évszám. Főleg a film elkészültének éve, 1963. A Hattyúdal a felpuhult, “megbocsátó”, jóságos diktatúra egyik első fecskéje, és egyúttal máris a legsármosabb filmje. (Fecske és hattyú egyszerre, csak az éltes-kései Franco-diktatúra lehetett ilyen szabad madárt hazudóan vigasztaló.) Keleti Márton kiválóan előállított filmjének bohém marginálisok a főszereplői, társadalmon kívüli vidám fickók a város szélén. Általában itt mindenki vidám, a rendőrrel és hatóságokkal sincs semmi baj, legfeljebb, hogy halovány a humorérzékük. Pedig van nekik, ők is érző lelkek, és ezt a Páger Antal játszotta aranypofa vén csavargó tudja a legjobban: csakazértis megvidámítja a szigorú bürokratákat, meg a még szigorúbb szemüveges értelmiségi lányt.

Ki az a Franco? A Hattyúdal majdnem a legvégéig olyan, mintha a harmincas években készült volna Horthy-Magyarországon (“szép vagy, gyönyörű vagy, bizony”), de hajlékonyabb, ügyesebb film, nem olyan bajszosan és kérlek-alássosan csendőr-merev, mint azok. Van benne valami vén-csibészes lendület. Páger soha nem volt kedvenc és példaadó színészem: itt most szívesen és szájtátva megbámulom, mint valami utánozhatatlan jelenséget. Sőt, úgy gondolom, hogy magyar kultúrtörténetet lehetne köréje írni, leginkább szociológiai szempontból: snájdig mérnök úrtól és ravasz paraszttól csavaros eszű vidám csavargóig és óvatos ellenforradalmár-földbirtokosig mindenkit, sőt mindent el tudott játszani, mégpedig “hiteles” színészi eszközökkel. Szerepelt ő antiszemita fő-filmben (őrségváltás, 1942) és ellenforradalmat leleplező propaganda-kalandmoziban (Tegnap, 1959), szerepelt ő mindenben; ezerarcú komédiás, drámában és blődliben egyaránt. Ötszáz főszerepe lehetett volna, ha itthon nem vár rá vizsgálat ’45 után, és nem tölt Argentinában tizenkét súlyos évet. Hangja erőtlen volt és sápadt: tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy énekes szerepeket is jól játszott. Itt is énekel, sőt előénekel Bodrogi Gyulának, aki akkor, fiatalon sokkal jobb színész volt, mint manapság.

Ácsi! Fecsegek, és elfelejtem a leglényeget: „A Villa Negra nem apácazárda, a Villa Negra nem fényes lokál...” Ezt éneklik Tamburás, a vén csavargó vezényletével félrészegen és színjózanul. A Ránki György zenéjű, Garai Gábor-szövegű dalt évtizedekig dúdolták a magyar mozik környékén, és legutóbb az új Jancsó-filmben, ha nem hallottam is, de viszont láttam feliratként. Mint eszmei mondanivalót sugalló szlogen, nem a legdélcegebb, ezért a film útmutató befejezéssel szolgál: lebontják, sőt ledózerelik a Villa Negra barakkját, és felépül a szépséges lakótelep, ahol majd mindenki boldogan él. (Igaz ugyan, hogy láthatóan itt és így éltek boldogan, de épp ezt kellett átjavítani valahogy.)
Tamburás holtáig védeni akarja barakkját, de aztán ő is megérti, szebb a lakótelep.

Sok minden rokonítja ezt a filmet a Tizedessel. Nemcsak a rendező és az operatőr személye, hanem az íróké is. Dobozy Imre, a forradalmat leverő alig-írástudók háziszerzőjének fércművét ott is, itt is a tehetségesen egyensúlyozó Szász Péter írta át kedvvel fogyaszthatóvá.

Említettük a forradalom utáni megtorlást igazoló Tegnapot (folytatása is lett: a Virrad.) Keleti Márton egész pályája és életműve (már a Horthy korszakban is sikere volt) felmérhetetlenül tanulságos. Sokak szerint, ha jobb helyen születik, egy Lubitsch vagy Billy Wilder formátumú rendező lehetett volna. Én ezt kicsit kétlem. Mindenesetre itt az alkalom: a Királyi Magyar 2-es ezen a héten (pénteken) ismétli a Keleti Mártonnal foglalkozó rövid portréját a Millennium-sorozatban. Játsszunk el történelem-forgató és bukfencező gondolatainkkal.


Hattyúdal (1963) -- Rendezte: Keleti Márton. Írta: Dobozy Imre. Kép: Pásztor István. Zene: Ránki György. Dalszöveg: Garai Gábor. Vágó: Boronkay Sándor. Hang: Rajkay Tibor. Díszlet: Zeichán Béla. Szereplők: Páger Antal (Tamburás), Sztankay István (Notesz), Bodrogi Gyula (Diák), Várkonyi Zoltán (Doktor), Szirtes Ádám (Rendőr), Béres Ilona (Csordás Ili), Pécsi Ildikó (Mara). Gyártó: Hunnia Filmstúdió. 108 perc. Bemutató: 1964. január 23.

Hattyúdal – Magyar Filmmúzeum, csütörtök 21.30 és péntek, 10.45.