Serény képmutatók között unalomig ismételgette Rákosi pajtáshoz írt hajdani poémáit, s persze másokét is kajánul. Örökkön örökké cigánykerekezett azzal, hogy ő szabadfogású posztmarxista volt és maradt, csakhogy ezen eszmerendszer és utópia nem mutatkozott életképesnek, pláne demokratikusnak nem, így hát nincs mit tenni vele, hátha az okosoknak eszébe jut majd valami új, nagyszabású. Amikor a históriai képbe került Juan Carlos, a szerfölött rokonszenves spanyol király és telivér demokrata, gyakran bosszantgattam Eörsit, hogy én inkább trónpárti, legitimista lennék annak értékállandósága miatt. Dühöngött. A tekintély távoli illatától is rosszullét környékezte.
 |
| Szabadfogású posztmarxista volt és maradt |
Körülbelül egy éve a magyar ATV portré sorozatában makkegészségesen /színleg?/ nem félve az önismétléstől, mindezt újra előadta. A televízió eszköztárában egy ilyen furmányos szakállas fej, ravaszdi tekintet, a mondandót erősítő groteszk kézmozdulatok sokat érőek, szaknyelven: fotogének. Érdemes az anyagot archiválni. Kiváltképp, ha az anyag élő tulajdonosához új dimenziók társulnak, mint történetesen a leukémia, a leukémia kivédhetetlenül roncsoló hatása, azaz "maga a halálhír". Eörsi önként belement a buliba: két ízben is adott úgymond véginterjút rémisztően lesoványodva, reakcióidejében lelassulva, de nem tompán. Rózsa Pétertől elfogadta az interjú nevetséges kurtaságát. Orosz Józseftől és a Napkeltétől nem fogadta el a riportalannyal történő bánásmódot s az interjú szinte aljas megkurtítását. Ezt, mint haldokló, gyakorlott önkéntes az ÉS-ben utoljára megglosszázta. Brávó! - gondoltuk sokan - a szellem embere önmagához híven, műfajszerűen tudott távozni ebből a sárvilágból.
