A Netflixnél ezek nincsenek. Minden epizód ott van egyből az elején, az előfizetés keretein belül ingyenesen elérhető. A tévés szakmát tehát leginkább az a problematika tartja lázban, hogy ha a néző mindent megkap, akkor hol van pénz? A Netflix szerint sehol, a sorozat elsődleges célja, hogy az Amazon és az iTunes szolgáltatásával szemben megtartsa előfizetőit, illetve újakat szerezzen. A Netflix elsődleges bevételi forrása tehát az előfizetések száma, amely növekedésére érdemes áldozni, hiszen a nézők napról napra új tartalmat követelnek. A Netflix hiába költött 2012-ben csillagászati összegeket a jogdíjakra, a nézők hamar a konkurenciánál kereshetik majd az újdonságokat. Ennek ellenére a sorozatot a 2012-es MIPCOM tévés vásáron is bemutatták és árusították, vagyis ironikus módon, a televiziózást forradalmasító szónoklatok árnyékában előfordulhat, hogy klasszikus sugárzásaban is megjelenik majd az alkotás, valószínűleg olyan országokban, ahol a Netflix szolgáltatása nem elérhető. A House of Cards-szal egyébként nem nyúltak mellé, a sorozat fejlesztését a nézői szokások alapos elemzése előzte meg, amely során az is kiderült, hogy Fincher és Spacey filmjei, valamint a politikai thrillerek nagy népszerűségnek örvendenek az előfizetők körében.
Szintén a nézői szokások elemzésére alapozták azt is, hogy a sorozat első évadának 13 epizódját egyszerre, egyidőben tették elérhetővé. A felület és a hozzáférés miatt, a sorozat dinamikája, dramaturgia sok szempontból szakít a “hagyományos” tévés sorozatokéval. Az egyes epizódok hosssza nincs megszabva, annyi amennyi, nincsenek kötelező, reklám előtti cliffhanger-ek, amelyek fenntartják az érdeklődést, nincsen olyan dramaturgia, amely a következő epizódra van kihegyezve. Az alkotók szerint a House of Cards leginkább egy 13 órás filmre emlékeztet, amely a fent említett, eltörölt korlátok miatt más dinamikával, más dramaturgiával, sokkal árnyaltabb karakterekkel és rétegekkel halad előre.
Ez az új típusú alkotói hozzáállás talán segíti megnyugtatni a kritikusokat is, akik kenyerüket vesztve tanácstalankodnak az egyidejű bemutatón. Sok olyan marketing eszköz bénul így meg, amely más sorozatoknál kifejezetten annak köszönhető, hogy hétről hétre, epizódról epizódra írhatnak róla a szakértők. Problémát jelenthet az érdeklődés fenntartása is, hiszen bár most, a bemutató alkalmával sokat írnak róla, később nem lesz a történetből adódó olyan fordulat, ami miatt a szaksajtó ismét elővenné a témát. A House of Cards jelenlegi kommunikációja során is inkább a tévézés forradalmasításáról, a formai újításokról van szó, mint a történetről. Abból a szempontból ugyanakkor mindenképp érdemes lesz követni a sorozat sorsát, hogy üzleti értelemben hogyan teljesít. Távolról nézve aggodalomra adhat okot, hogy a Netflix az egyidejű bemutatóval elkényezteti nézőit, rászoktatja őket egy olyan gyakorlatra, amely új értékesítési gondolkodást igényel majd. A televíziózás forradalmasítása valójában itt dől el. Ott van a Netflix kezében az a most még titkosnak tűnő csodafegyver, amely egy 100 milliós sorozatot megtérülővé, nyereségessé varázsol? Bízom benne, hogy nem kell őket félteni.
