Ezeket a megrendítõ képsorokat idézi fel Makk Károly legújabb filmjében, amelyben az idõben elõre és hátrafelé is meghosszabbítja a férfi és nõ történetét. A fõszerepeket ugyanaz a két színész, Törõcsik Mari és Darvas Iván alakítja, ami ellenállhatatlan erõvel sugallja, hogy ez a két ember ugyanaz, akinek tartása mindezidáig példaként magasodott elénk. Most kiderül, hogy óriási tévedésben éltünk. Mari (Törõcsik Mari) az ávó besúgója volt, sõt, tulajdonképpen õ maga jelentette fel szerelmét, aki nem is a férje volt, hanem a szeretõje. Iván (Darvas Iván) kiszabadulása után mindössze egyetlen napot töltött otthon, aztán kitört a forradalom és õ elment Londonba, ismét magára hagyva Marit. A szerelmes nõ az ÁVH-s kapcsolatait kihasználva, hírszerzõi megbizatással a férfi után ment, újra együtt töltöttek egy napot Londonban, de Iván nem vállalta a családalapítást, új életet akart kezdeni, így hát Mari méhében magzatával hazautazott. Ez volna az õszinte, hû, állhatatos és tiszta szerelem? Nem, ezt kapcsolatot is, mint oly sok másikat, összefröcskölte a huszadik századi magyar történelem a sarával.  

Talán a hazai köz- és magánélet szemérmes hallgatása, a múlttal való kínos szembenézés halogatása késztethette Makkot arra, hogy legalább a saját életmûvén belül lerombolja azokat az illúzióinkat, amiket filmbéli apáinkkal és anyáinkkal, a tántikkal és nagybácsikkal, a sógorokkal és a nagyszülõkkel szemben tápláltunk. De miért éppen a Szerelmet kellett kiszemelni a múltidézésre és az önvizsgálatra? Vajon megérte-e megfosztani nimbuszától a magyar filmtörténet egyik remekmûvét? És mi marad nekünk helyette? Egy roppant személyes film az öregségrõl és a halál közelségérõl, aminek líraiságát a mai magyar valóság rikító színekkel megfestett borzalma és az államszocialista múlt lerázhatatlan kísértete üti agyon újra meg újra. Az Egy hét Pesten és Budán címû filmben gyönyörû pillanatok váltakoznak harsányan odavetett eseményekkel és motiválatlanul hagyott cselekedetekkel. Darvas Iván és Törõcsik Mari még mindig zseniális, ha világos és hihetõ a szituáció, amit el kell játszaniuk. Darvas már a felütésben megteremti a melankolikus atmoszférát, ahogy megdöbben a hír hallatán, hogy egykori szerelme halálán van és elhatározza, hogy svájci villájából Budapestre utazik. A kórházi jelenetekben viszont inkább Törõcsik Mari viszi a prímet: eltemetett szerelme és keserû csalódása egyszerre teszi kiszolgáltatottá és õszinteségében már-már kegyetlenné Ivánnal szemben, miközben megvallja lánya apjának az évtizedes hazugságokat és titkokat. A lányukat alakító Nagy-Kálózy Eszter sokkal több túlzással és merevséggel képes kimutatni az apja iránt táplált, a leplezetlen harag és a - néha már az idõs ember intimitását sértõ - kirobbanó szeretet között hullámzó érzéseit. Ha azonban Makk megmaradna az apa-anya-gyerek kapcsolatháló feldolgozatlan konfliktusait lírai hangfekvésben kibontó kamaradrámánál, a hatás még mindig erõteljes lehetne. De az utcai lövöldözések, a kolduló hajléktalanok, a prostituálódó nõvérkék, a felkapaszkodott vállalkozók valamint az emberi kapcsolatokat háttérbõl irányító, jófiúvá lett ávósok Magyarországát kihagyhatatlannak érezte a filmbõl, noha jottányit sem segít ez a sok patron a történet elmélyítésében. Tökéletesen felesleges egy-egy elborzasztó részlet kedvééért kipillantani a mai Budapest utcáira, amikor Makk érzékelhetõen behatóbban ismeri és sokkal érdekesebbnek is találja a csodálatos tóparti villák, az elegáns szállodák, az otthonos lakások, a tiszta és békés kórházak világát, ami igazán remekül megfelel a tipikusan huszadik századi, mégis örök emberi drámák kulisszájának. Az öregkori szerelmek, a kései szülõ-gyerek kapcsolatok érzékeny rajzolatát elhalványítja a goromba jelen visszfénye. Az utcák zaja beledohog a szeretet halk lírájába. A varázsló pedig talán öntudatlanul, talán szándékosan hagyja megtörni a varázst.