A jelenlévőknek nyolc hónapjuk van arra, hogy megtanuljanak egy koreográfiát, és színpadra álljanak egy olyan kutatás résztvevőiként, amely azt vizsgálja, milyen hatással lehet a néptánc az időskori szellemi hanyatlásra. Hiszen a koreografált tánc nem csak mozgásra ösztönöz, de résztvevőknek számolniuk is kell, illetve meg is kell jegyezniük a táncmozdulatok sorrendjét. A csoport tagjait különböző okok vonzották a kísérletbe, van, akit a családban már többször előforduló demenciától való félelem hozott, más az egyedülléttől vagy a kiszolgáltatottságtól tart. A közös pont talán csak annyi, hogy egyikük sem szeretné egyszerűen átadni magát az öregedésnek, és tenni szeretnének azért, hogy könnyebben éljék meg ezt az időszakot.
Új lépések
Dubinyák Réka dokumentumfilmje ezt a kis csapatot figyeli hónapokon keresztül. A készítők és a résztvevők közötti interakciók is a filmben maradnak, ahogy az is, amikor valaki zavarba jön, elront egy lépést vagy éppen felnevet a saját ügyetlenségén. A próbateremhez a film újra és újra visszatér., ez adja a dokumentumfilm ritmusát: gyakorlás, hibázás, nevetés, a tánctanárnő szigorú instrukciói, majd egy-egy résztvevő személyes története. A táncórák idővel sajátos közösségi teret hoznak létre. A kezdeti feszengést lassan felváltja az ismerősség, és a csoport tagjai egyre inkább úgy viselkednek, mint egy osztály: vannak, akik komolyan veszik a feladatot, mások könnyebben elkalandoznak, együtt nevetnek, és a hibázás is egyre kevésbé kínos. Talán ez a film legerősebb pontja, mert nem kell külön elmagyaráznia, hogy a közös tevékenységnek van közösségteremtő ereje, hanem látjuk, ahogy mindez megtörténik.
Az Új lépések több olyan történetet is felmutat, amelyekben önmagukban is ott lenne egy-egy erős dokumentumfilm lehetősége. Több szereplő egészen konkrétan készül arra az időszakra, amikor már nem lesz képes ugyanúgy gondoskodni magáról. Egy egyedül élő nő például módszeresen térképezi fel az idősotthonokat, és füzetben vezeti a lehetőségeit, pontokba szedi a kritériumokat, először telefonon konzultál velük, majd meglátogatja az intézményeket. Egyszerre praktikus és szívszorító: miközben a társadalom hajlamos úgy tekinteni az idős emberekre, mint akik már csak sodródnak az eseményekkel, ő előre próbál gondolkodni a saját kiszolgáltatottságáról.
Új lépések
Hasonlóan erős motívum a demenciától való félelem. Az egyik férfi azért jelentkezik a kutatásba, mert az édesanyja demenciában élte utolsó időszakát, és pontosan tudja, mitől fél, így számára a memóriavesztés nem elvont tudományos probléma, hanem személyes tapasztalat és fenyegető jövőkép. És megjelenik az a nagyon sajátos, női tapasztalat is, hogy egy bizonyos életkor fölött a nők egyszerűen láthatatlanná válnak világ és kiemelten a férfiak számára.
Ezekben a rövid portrékban lenne az Új lépések egyik legnagyobb lehetősége. A film ugyanis rendre felvillant olyan személyes sorsokat, amelyek önmagukban is hosszabb figyelmet érdemelnének. Ám éppen amikor elkezdenénk elmélyedni valakinek a történetében, kezdünk közelebb kerülni hozzá és vele együtt átélni, hogy miképpen készül az időskorra, hogyan dolgozza fel a gyászt vagy mit jelent számára az anyja demenciája, a film visszatér a csoporthoz és az általánosabb témához. Így végül sokkal inkább a résztvevők közös tapasztalatát ismerjük meg, mint magukat az embereket.
Ez egyben meghatározza a film dokumentumfilmes karakterét is, hiszen az Új lépések elsősorban ismeretterjesztő dokumentumfilmként működik: kérdéseket vet fel és különböző személyes történetekkel illusztrálja az időskorról szóló állításait és kiszámítható keretbe rakja történetet a megismerkedéstől a megtanult koreográfia közönség előtti bemutatásáig. Kevésbé jellemző rá az a kreatív dokumentumfilmes megközelítés, amely hosszabban időzik egy-egy szereplő mellett, és hagyja, hogy egy személyes történet kiszámíthatatlan irányba vigye a filmet. A szereplők sokszor inkább egy-egy gondolat hordozói lesznek, mint önálló dokumentumfilmes főszereplők.
Az Új lépések stábja a CineFesten
Pedig a csoport tagjaiban bőven lenne ehhez elegendő anyag. A film egyik legjobb felismerése éppen az, hogy ezek az idős emberek mennyire kevéssé illenek bele az öregségről kialakított hagyományos képbe. Aktívak, tudatosak, terveznek, és sokszor egészen pragmatikusan készülnek arra, amiről a fiatalabbak inkább nem szeretnek beszélni.
Dubinyák Réka alkotása remekül és bájos módon mutatja be a csoportdinamikát és azt, hogy hogyan válhat különböző személyiségű, de nyitott emberekből néhány találkozás után közösség. A film érdekes embereket hoz össze, megmutatja a félelmeiket és a veszteségeiket, éppen ezért ezért űrt hagy maga után, hogy néhány izgalmas karaktertől csupán egy kis szeletet ismerhetünk meg. Mire a csoportból valódi közösség lesz, talán már nem is a demencia elkerülése tűnik a legfontosabb eredménynek, hanem az, hogy ezek az emberek találtak maguknak egy közösséget, ahol megértik az aggodalmaikat és néhányan talán barátra is leltek.
A program magyarországi megvalósítását a HUN-REN TTK Agyi Képalkotó Központ kutatása, a Magyar Aktív Agy Program biztosította, amelyben a film szereplői is részt vettek. Az Új lépéseket a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk.
