A nagy generáció (r.: András Ferenc, 1985)
Vajon megszépítheti-e azt is az idő, ha az embert ordas módon átveri a legjobb barátja? Makai (Eperjes Károly) esetében úgy tűnik, hogy igen, mivel lelkesen üdvözli egykori cimboráját, Rébet (Cserhalmi György) amikor az amerikás magyar 18 év után hazatér Budapestre. Annak ellenére, hogy ’68-ban még együtt terveztek kilógni Bécsbe, de Réb lenyúlta az útlevelét, és faképnél hagyta, pofátlanul még egy sétapálcát is küldött neki, hogy ezzel üsse a nyomát. Makai mégis elszállásolja régi barátját és annak kamasz lányát a lakásában, majd előbb segít neki megkeresni a gyerek anyját, akinek a barátja a nyakába akarja varrni a gyereket, majd még abba is belemegy, hogy megtaláljanak egy parasztembert, hogy annak vagyont érő találmányát Réb magával vihesse Amerikába.
Makai örök vesztes, akinek második felesége a saját lakásában csalja másik fiatalkori barátjával, a gazdag vállalkozó Nyikitával (Koltai Róbert), a fia meg öngyilkos próbál lenni, csak hogy ne kelljen bevonulni katonának. A rádiós DJ-ként dolgozó főhős kiábrándultsága ellenére mégis kapaszkodik a múltba, műsorában és az Elvis Presley Klubban is csak a ’60-as évek zenéit pörgeti. Az őt folyamatosan kihasználó Rébet sem dobja ki az első adandó alkalommal az utcára, bármennyi is legyen a számláján. A Bereményi Géza által írt film középpontjában a ’60-as évek beatnemzedéke áll, akiknek nagy álmaiból és ideáiból nem sok maradt a ’80-as évek közepére. Makai felsorolja, hogy aki a társaságukból itt maradt, az javarészt meghalt, aki meg elment külföldre, az meg valami középszerű munkát végez. Egy őszinte, részeg pillanatában mégis kifakad: „Hát milyen élet volt itt az előtt? Most meg semmi! Miért ment el innen mindenki, Réb?"
A film megtekinthető a Filmio kínálatában.
Anyám és más futóbolondok a családból (r.: Fekete Ibolya, 2015)
A 92 éves, demenciában szenvedő Bertának szinte már csak az emlékei maradtak (Ónodi Eszter és Danuta Szaflarska). Családi anekdotáival traktálja az őt ápoló, középkorú, gyermektelen lányát, a fiatalabbik Bertát (Básti Juli), akit a legtöbbször már meg sem ismer. Visszaemlékezései a szülei boldogtalan házasságával kezdődnek, akik Trianon után költöztek át Erdélyből az anyaországba. Három gyerekük született, köztük ő, a legkisebb, aki kalaposnak tanult, de egyedül ő élte meg a felnőttkort. Boldog békeidők, vörösterror, fehérterror, II. világháború, kommunizmus, ’56, kádárizmus, ahány rendszer, ahány fordulat, annyi nehézség, veszély, és újabb költözés, majd saját gyerek.
Berta hosszú életében csak a mozgás volt az állandó, megjárták szüleivel, majd saját családjával megjárták Debrecent, Budapestet, vidéki falvakat és Tatabányát. Szerencséjére férje, a jóravaló Lajos (Gáspár Tibor) ebben mindvégig hű társa maradt, életvidámságukat, egymás iránti szeretetüket pedig a legsötétebb idők és történelmi tragédiák sem tudták kiölni belőlük. Fekete Ibolya 100 évet átívelő családi tablóját mélyen áthatja a keserédes nosztalgia, sokszor képi stílusában is megidézi az adott kor filmjeit, miközben a magyar történelem nagy viharairól mindenféle pátosz nélkül, finom humorral, egy nő és családjának sorsán keresztül mesél.
A film megtekinthető a Filmio kínálatában.
Apa (r.: Szabó István, 1968)
Takó (gyerekként Erdély Dániel, fiatal felnőttként Bálint András) a második világháború utáni Budapest romhalmazai között nő fel. Bár összesen csak három, kiskori emlékfoszlány és a tárgyai maradtak utána, a fiú gyermekkorát mégis teljesen meghatározza halott apjának személye. Az orvosé, aki képzeletében és lódításaiban partizánként, a nép hőseként, világjáróként, később zsidómentőként jelenik meg. A kisfiú életét nem csupán színesitik az illúziók, hanem apjába vetett hite ténylegesen átsegíti a nehézségeken. Ha szorult helyzetbe kerül az iskolaudvaron, az osztályteremben, vagy egyszerűen csak figyelemre vágyik, mindig jól jön egy kitalált történet a nagyszerű apáról. Képzeletében apja mozgalmas jelenetekben, háborús filmek üldözéseiben és egy ikonikus álomjelenetben is megjelenik, ahol lerobbant, üzenőcetlikkel teli villamost tol végig társaival a megtépázott főváros utcáin, miközben segít a szétszakított családtagoknak újra egymásra találnia.
Miközben a fiú felcseperedik, a háttérben tovább zajlik a történelem, a kommunista hatalomátvétel, az újjáépítés, az '56-os forradalom, majd a kádári konszolidáció. Megrendítő, amikor Takó egy forgatáson statisztál, előbb sárga csillagos zsidóként meneteltetik a Szabadság hídon, majd rendezői utasításra nyilas karszalagot kap, és már ő tereli az áldozatokat. Amíg Takó apja után kutat vidéken, egyetemi szerelme, Anika viszont inkább felejteni szeretné családja múltját, a holokausztot, sokáig letagadja zsidó származását. Végül Takó ráeszmél, hogy a felnövéssel együtt jár, hogy ki kell lépnie apja árnyékából, hátrahagyni a róla kialakított fantáziaképet, saját erőből kell élnie – és talán apává válnia. Szabó István második nagyjátékfilmje személyes ihletésű, de saját (szintén orvos) apjához fűződő viszonyán keresztül a 20. századi magyar emlékezetet, a múlthoz fűződő viszonyunkat festi meg csodálatos érzékkel.
A film megtekinthető a Filmio kínálatában.
Aurora Borealis - Északi fény (r.: Mészáros Márta, 2017)
A fiatalkori traumákat az elme gyakran jó mélyre rejti, sok rétegnyi másik emlék mögé bújtatja. Ezzel azonban nem feltétlenül akadályozza meg azt, hogy a sérelem következő generációk életét is meghatározza. Olga (Tóth Ildikó) egy Bécsben élő, sikeres ügyvédnő, aki egyedül neveli kamasz fiát. Miután idős édesanyja, Mária (Törőcsik Mari, fiatalon Törőcsik Franciska) váratlanul kórházba kerül, a nő kénytelen hazautazni Magyarországra. Olga a vidéki családi házukban furcsa dokumentumokra és rajzokra lel, amikkel szembesíti a lábadozó édesanyját. Az anya először nem hajlandó beszélni róla, de aztán fokozatosan egyre inkább beavatja fiatalkorának valódi eseményeibe a lányát. A felszínre kerülő igazság Olga életét is megváltoztatja.
Mészáros Márta ez idáig utolsó nagyjátékfilmje két idősíkban játszódik, a világhírű magyar rendezőnő korábbi alkotásaihoz hasonlóan női sorsok és az identitáskeresés körül bonyolódik. Mária idilli emlékfoszlányai, a gyönyörű tavacska, jól példázzák, milyen az, amikor az ember annyiszor idéz meg egy emléket, hogy az teljesen átszíneződik, kizárólag a biztonság és a boldogság érzetét keltve. Csakhogy a tavacska nyugodt víztükre alatt örvények rejlenek, a nő magyarországi, majd bécsi éveiről fokozatosan eljutunk az elfedett, megrázó traumáig – és annak következményeiig.
A film megtekinthető a Filmio kínálatában.
Csinibaba (r.: Tímár Péter, 1997)
Tímár Péter zenés vígjátéka a maga idején óriási sikert aratott azzal, hogy egyszerre értelmezhető nosztalgikus megemlékezésként és harsány gúnyrajzként az “önfeledt” ’60-as évek elejéről. Nyár van, a KISZ meghirdeti a Ki mit tud vetélkedőt. Boldog-boldotalan szerepelni akar, ugyanis a nyertes felléphet Helsinkiben is a műsorával, tehát eljuthat Nyugatra. Szereplői egyfolytában a korszak slágereinek feldolgozásait énekil, a dalszövegek még a dialógusokba is beépülnek, Simon bácsi (Gálvölgyi János) pedig ontja magából a mára szállóigévé vált szövegeket (pl.: „Az ötödik számot a Népszabadság közli!”).
A trükkfilmesként indult rendező itt is előszeretettel játszik a film tempójával, burleszkekhez hasonlóan felgyorsítja az ütemet, és régi filmszalagot idéző hatásokkal roncsolja a képet. A komédiához sztárparádé asszisztál (Gálvölgyi mellett Reviczky Gábor, Andorai Péter, Pogány Judit, Lázár Kati és Németh Kristóf, Lovasi András és Cseh Tamás).
A film megtekinthető a Filmio kínálatában.
Nyugati nyaralás (r.: Tiszeker Dániel)
Kicsit sárgább, kicsit savanyú – mindenki jól ismeri, sőt valószínüleg eléggé unja is már A tanúból származó idézetet a magyar narancsról, ami valójában egy citrom. Azonban a magyarok nagy szerencséje, hogy mindig is tudtuk, hogyan kell a híres citromunkból édes limonádét csinálni, még ha csak szacharinnal is. Így tesz a '80-as évek derekán a veszprémi autószerelő, Mauer Gyuri is, amikor a régóta tervezett külföldi nyaraláshoz nem jön meg az összes útlevél a családnak, mivel a helyi pártszervezet nem akarja megkockáztatni, hogy kedvenc szakijuk esetleg emigráljon. Mauer azonban nem hagyja magát, fogja a szervizben hagyott nyugat-német autót és a kiváltott valutát, a famíliával pedig magukat NSZK-s turistáknak kiadva becsekkolnak a legdrágább balatoni szállodába. Luxusnyaralásuk azonban felpiszkálja egy külföldi ügynök és az államvédelem kíváncsiságát is, így kisvártatva egy kémjátszma közepén találják magukat, ami a füredi Anna-bálon csúcsosodik ki.
A ‘80-as évek iránti nosztalgiahullámot bőszen meglovagló nyári komédia akár a Mézga-család egy elveszett epizódja is lehetne, főszereplői hozzák az ismerős, szerethető karaktertípusokat: ügyeskedő papucsférj, vérmes családanya, bulizós kamaszlány és a szülőknél sokkal érettebb, (sakk)zseni kisöcs. A balatoni díszletek között a hangulatot hatalmas mennyiségű korabeli magyar és külföldi könnyűzene (pl.: Európa Kiadó, Dolly Roll, R-Go, Plastic Bertrand, Trio), és majdnem annyira sok VHS-esztétikával átítatott archív felvétel szolgáltatja. A film alapvetően napfényesebben látatja a kádárizmust, mint a legtöbb kortárs magyar film. Az elnyomó rendszert a ravasz kisember ki tudja trükközni, az állambiztonság emberei bumburnyák idióták, és a machináló pártfunkcionárius is pofára esik.
A film megtekinthető a Filmio kínálatában és a Netflixen.
Szamárköhögés (r.: Gárdos Péter, 1987)
Tomi és Annamari kisgyerekek az ’56-os forradalom idején. A testvérpár számára a meghatározó októberi események csupán egy nem várt iskolai szünetet jelentenek, amikor egész nap otthon lehet maradni, közben jót mulatnak a furcsán viselkedő felnőtteken, a harcokról pedig legfeljebb a lakásban összezárva egyre jobban begolyózó szüleik (Hernádi Judit és Garas Dezső) és a nagymamájuk elmondása alapján van bármi fogalmuk. Annamari még az amerikai rokon hívását is megtorpedózza egy gyermeki tréfával, amiből aztán szállóige vált - mondja, hogy 33...
Gárdos Péter fanyar humorral és tragikummal átszőtt vígjátéka teljesen más arcát mutatja meg a forradalomnak, mint ahogy azt a filmekben ábrázolni szokás. A naiv, gyermeki szemszögből színes figurák, és anekdotikus jelenetek elevenednek meg a lakás négy fala között, kiváltképp a családhoz beköltöző nagymama (a szenzációs Törőcsik Mari) alakjában, aki amellett, hogy a körzeti megbízottként makacsul pörgeti a légvédelmi szirénát, a golyózáporban is lemegy kenyérért – és vissza is jön a kilyuggatott cipóval.
A film megtekinthető a Filmio kínálatában.
Moszkva tér (r.: Török Ferenc, 2001)
Budapesten jól el lehet különíteni az együtt élő generációkat az alapján, hogy Széll Kálmánnak, Moszkvának vagy Kalefnek hívja egy illető a fontos budai közlekedési csomópontot. Török Ferenc saját fiatalkori élményein alapuló bemutatkozó filmjében (és a forgatása idején) még Moszkva térről volt szó, ami kedvelt találkozási pontja a fiatal főszereplőknek is.
1989 tavaszán járunk, háttérben a rendszerváltás állóvize és a Nagy Imre újratemetés, de ezeknél sokkal fontosabb, hogy az osztály érettségizni készül, hogy kiszabaduljon az éppen mindenki számára változófélben lévő életbe. Petya, Kigler, Rojál és Eszter bénázik a tételekkel, belógnak a fürdőbe és a házibuliba, szerelmes lesz, csalódik és hamburgert kajál csalamádéval. A Moszkva tér generációs közérzet- és kultfilm, ami nem csak elindította a Simó-osztály tagjaként végzett Török Ferenc rendezői karrierjét, hanem olyan nagyszerű színészeket is bemutatott a magyar közönségnek, mint Szabó Simon és Balla Eszter.
A film megtekinthető a Filmio kínálatában.
Sose halunk meg (r.: Koltai Róbert, 1993)
Imrét, ha valami csalódás éri, Gyuszira, a nagybátyára gondol, és máris könnyebbnek tűnik az élet. Eszébe jut, hogy az öreg vitte ki először a lóversenypályára és a nőkhöz is. Az 1960-as években játszódó visszaemlékezésben megismerjük a vidám, rafinált, nőcsábász vállfaárust, a bolhapiac királyát, egy igazán sehová sem tartozó csavargót, aki férfit akar nevelni a gátlásos unokaöcséből. Az életművésznek sikerül beavatnia a fiút az élet titkaiba, még ha a saját élete tragikus véget is ér.
Koltai Róbert dramedyje a rendszerváltás utáni időszak nagy sikere volt, ami iróniával idézte meg és vett búcsút a szocializmus időszakától. A rendező-főszereplő saját nagybátyjáról mintázta Gusztit, a különc és szerethető kisembert, aki valahogy meg tudta őrizni a szabadságát és életörömét az elnyomás alatt is. A film után ember legyen a talpán, aki nem morzsol el egy kis könnyet, ha Dés László Nagy utazás című dalát hallja.
A film megtekinthető a Filmio kínálatában.
Szindbád (r.: Huszárik Zoltán, 1971)
Életünk folyamán sokféleképpen rögzülnek emlékeink, de legintenzívebben talán mégis az ízek vésődnek be memóriánkba. A kielégíthetetlen kóborló, Szindbád (Latinovits Zoltán) utolsó utazására készül, halálos ágyán számot vet az elmúlt évekkel. Az élet értelmét kutatja jó és rossz emlékei, az ízek között, benyomásaiban, kisvárosok hangulatában, és megannyi, maga mögött hagyott szerelmében. Szindbád az asztalnál és a szerelemben is ínyenc volt, szeretett asszonyai pedig megannyi eltérő jellemmel bírtak. Csak egyetlen egy volt köztük, akinek asztalához újra és újra visszatért, a házsártos Majmunka (Dayka Margit), aki előbb szerető, majd anyafigura lett a férfi számára.
Huszárik Zoltán alkotása a magyar filmtörténet kiemelkedő és egyik legfontosabb darabja. Ízig-vérig nosztalgikus, lírai és legfőképp érzéki mű, amely hűen, mégis szabadon értelmezi Krúdy Gyula írásait, az egész életművet alapul véve. Ebbe a szabadsága a realizmus, a stilizáció és a szürrealizmus adta ízkavalkád is belefér, Sára Sándor gazdag képei pedig megmozgatják az ember minden érzékszervét. A rendező eredetileg Vittorio De Sica-t szemelte ki a főszerepre, de az olasz színész-rendező túl magas gázsit kért – így kapta meg helyette nagy szerencsénkre Latinovits Zoltán a szerepet, aki nagyszerű alakításával szinte elválaszthatatlanul összeforrt Szindbád alakjával.
