Filmhu: Liza, a rókatündér egy elátkozott japán démon, aki mindig elveszíti azt a férfit, aki beleszeret. Ha úgy tetszik, egy sorozatgyilkos. Tényleg létezik ez a legenda?
Balsai Móni: Abszolút. Ez egy létező monda, sőt, Japánban van egy Nasu nevű város, ahol található egy szikla, amiről azt tartják, hogy egy megkövült rókatündér, és van ott egy rókáknak szentelt templom is. Varázslatos a japán kultúra, fantasztikusan meseszerű.
Filmhu: Mennyire tudtad beleélni magad ebbe a távoli, egzotikus világba?
B.M.: Bár csak jelzésszerű a filmben a japán vonal, mégis meg kellett harcolnom egy kicsit a nyelvvel és a mozgásokkal. Volt néhány japán mondatom, és én énekeltem fel a film végi dalt is. Bár nem egy japán nőről szól a film, de azért végig ott lebeg benne ez a mentalitás, nagyon sokat kellett gyakorolnom a pici mozgásokat, a hajlongásokat. Én sokkal pörgősebb vagyok, kicsit inkább túlmozgásos, a forgatás elején nem volt könnyű elérni az alfa állapotot.
Balsai Móni
Filmhu: Ujj Mészáros Károly, a film rendezője, egyben a társad is az életben. Volt beleszólásod Liza karakterébe?
B.M.: A történet teljes egészében a rendezőé és a forgatókönyvíróé, Hegedűs Bálinté. Liza egy nagyon finom és jóságos teremtmény, aki egy érintetlen világban él, végtelen naivitással. Amikor kiesik a kis biztonságos köréből, helyt kell állnia a normális életben. Munkát kell találnia, társat, önállóvá kell válnia. Mégis azt érzem, hogy sok közös vonás van köztem és Liza között. Például én is iszonyatosan naiv tudok lenni. Mint egy kis kutya, nagy szeretettel, kíváncsisággal, vakmerőséggel megyek bele dolgokba. Ami nem feltétlenül jó. Ezért, mintha nem is vennének sokszor komolyan. Jó lenne egy kicsit határozottabbnak és keményebbnek lenni.
Filmhu: De akkor nem lennél tündér.
B.M.: Nem kell mindig tündérnek lenni! Gyerekkorom óta vonzanak a boszorkányok, sokkal jobban, mint a királylányok. Például a gésaruhás jelenetben, amikor rókatündér a Liza, nagyon szerettem volna legalább egy kicsit gonoszabbul nézni. De nem lehetett. Ez a film nem erről szól. Még szerencse, hogy a színházban néha ilyesmit is el lehet játszani, például Lady Macbethként, de Ulpius Éva sem akárki, a Holdvilág és utasában.
Liza és a kis piros autó
Filmhu: Azért bőven van démoni Liza szerepében is.
B.M.: Valószínűleg az ártatlanság is démoni. Mély lehet a varázsa.
Filmhu: Ez a film egy vizuális költemény is egyszerre. Olyan, mintha minden másodperce ki lenne számolva.
B.M.: Erőteljes a vizuális világa, az biztos, és hány réteg és dimenzió van benne, belegondolni sem egyszerű. Károly pontosan tudja, hogy mit akar, előre lát mindent, ezért kicsit nehéz vele dolgozni, miközben borzasztóan jó dolog is vele dolgozni. Például Hujber Balázs, a díszlettervező egyszer azt mondta neki, hogy ő az életben nagyon kevés rendezővel beszélgetett a függönyanyag színéről. Vagy a jelmeztervező, Bárdosi Ibolya sem castingolt még soha ennyi zoknit, mint ebben a filmben. Nem könnyű a többi alkotónak sem, az operatőrnek vagy a vágónak, de nélkülük nem tudja megvalósítani az álmait. Közös az alkotás, amely azonban elég hosszadalmas folyamat, az első tíz verzió általában nem elég semmiből. Ezért aztán olyan stábbal dolgoztunk, ahol mindenki megszállottként szerette, amit csinált, szakmájának egyik legjobbja, és ugyanolyan maximalista, mint ő. Károly egy igazi karmester, miatta lett ilyen egységes ez a kitalált mesevilág.
Schmied Zoltánnal a Liza egyik jelenetében
Filmhu: Hosszú évek óta készül a film. A forgatás után mennyire követted a sorsát?
B.M.: Érdekes módon mindenre emlékszem a forgatásról, minden jelenetről tudom, hogy aznap mi történt velünk. Most is csak hatalmas rácsodálkozással tudok a kész filmre gondolni, hogy úristen, ezt mi csináltuk, együtt, ott, akkor! Amikor először visszanéztem a felvételeket, teljesen elvarázsolódtam, hogy milyen gyönyörű lett, hogy milyen jók a színészek, hogy milyen egységes, hogy milyen vicces, kedves és finom. De csak nagy vonalakban követtem az utómunka sorsát, mert nem szeretjük nagyon hazavinni a munkát. Olyan kevés időt tudunk együtt tölteni, hogy azt inkább közös élményekkel töltjük meg.
Filmhu: A film egy dramaturgiai fordulópontján új ruhát vesz fel Liza, egy csipkeruhát. Érdekes módon, ez sokat mégsem változtat a karakterén.
B.M.: Igen, mert az ember hiába vesz fel akármilyen ruhát, drágát, márkásat, a gazdagság, a szépség, a sok smink sem takarja el az ember belsőjét. Az mindig kiderül, hogy milyen vagy. Lizával is így van ez. Az már más kérdés, hogy amíg nem volt szép haja, kifestett szempillája meg csipkeruhája fantasztikus lakkcsizmával, addig nem fordultak meg utána az utcán. Ez a film erről is szól. Hogy nem szabad elvakulnunk a külsőségektől. A belső értéket kell megtalálnunk, ami lehet, hogy nincs közvetlenül a szemünk előtt, vagy ha ott van, nem mindig vesszük észre.
Nézz bele a filmbe!
Filmhu: Liza egyszerre él a 60-as, 70-es évek elképzelt világában, és a saját maga által elképzelt belső világban, egy japán táncdalénekes szellemével. Egyetlen barátja van, egy vaspondró. Olyan ismerős ez a helyzet, hiszen mi is könnyűszerrel tudunk kitalált világokban élni.
B.M.: Ebben a filmben nagyon sok pici bújtatott üzenet van. Akár az, hogy egy divatlapból próbálunk meg párt keresni, akár az, hogy mit nézzünk meg egy férfin, és akár az is, hogy majd attól lesz pasink, ha felvesszük a miniszoknyát. A reklámok sugalmai is az elképzelt világ részei. A film arról is mesél, hogy próbáljuk megtalálni az értékeket. Mert bármi történik, még ha sorra halnak is meg melletted az emberek, a legnagyobb katasztrófák ellenére is hinni kell. A Liza egy színes mese egy aranyos lányról, különleges képi világgal. A mi mesénk, és azt szeretném, ha mindenki megtalálná benne, hogy mitől az övé!
